2007. szeptember 14.

Hát, valóban...

...nem sikerült rájönnöm, milyen állatot is hajtogatott nekem Soma. Tudom, hogy "hát"-al sem kezdünk mondatot, dehát olyan nehéz ezt bevallani. Pedig tényleg próbálkoztam, nézegettem jobbról-balról, fentről-lentről, meg volt néhány ötletem, de az egyáltalán nem, hogy bálnát hajtogatott. Kicsit olyan érzésem volt, mint azoknak, akik a kis hercegben kalapra tippeltek, közben pedig a kalap egy óriáskígyót ábrázolt, amint egy nagy elefántot nyelt el. Azért örülök, hogy Soma nem vetette a szememre, hogy felnőtt vagyok, meg minden és lassan elvesztem az összes fantáziámat. Lehet egyébként, hogy éppen ezért nem kapok állást, mert az igazgatók megérzik rajtam, hogy az origami bálnát nem ismerem fel és félnek, hogy a gyerekeknek rókáról tanítanék, miközben csigát szemléltetnék, vagy egy nagy medvéről, közben sünit mutogatnék. Na, hát én sem kockáztatnék...

Még valami: Dávid ma meglepően jól viselkedett, még a tesómat sem kellett felhívnom, hogy hasson egy kicsit a lelkére. (Annyira jó, amikor a telefonban megnyugtatja és kéri, hogy fogadjon szót a nővérkének - ez vagyok én :))) Elég rohanós napunk volt, de volt kb. fél óra, amikor beültem hozzá és National Geografic csatornát néztünk, ahol éppen az ikrek méhen belüli fejlődéséről és kapcsolatáról volt szó. Élveztem, hogy milyen áhítattal nézte velem együtt :))) Jól festhettünk... Egyszer bekukkantott a főnővér, aztán hagyott minket csodálkozni :)))

2 megjegyzés:

márta írta...

Jaj! Hát én minden harmadik mondatomat "hát"-al kezdem! :) Amúgy ne parázz, én 25 éves koromig azt hittem, hogy a szarvas az a felnőtt őzike :)

Noémi-Ruth írta...

Köszi, csak tudod az a gond, hogy biológus vagyok, így nincs mentségem...