...egy "gyógyszer merényletet" követtem el egyik betegünk ellen, aminek az lett a következménye, hogy a mai viziten a főorvosnő egy megtisztelő kézfogással gratulált. Meglepett a dolog, merthogy oktató kórház lévén, ma 11-n vettünk részt a viziten és kicsit érdekes helyzet volt, merthát csak a dolgomat tettem, azt, amit abban a szituációban a legjobbnak láttam. Ide meg azért írom le, mert a mi főorvosnőnk nem egy olyan ember, aki könnyen osztogatja az elismerését, a maximalizmusa és a teherbíróképessége elég nagy mércét állít elénk. Szóval ha nagyon kétségbeesnék, hogy képtelenség az elvárásainak megfelelni, akkor emlékeztetnem kell arra saját magam, hogy igenis igyekszem azt tenni, ami a legjobb a gyerekeknek és a munkatársaimnak. És ha ez történetesen éppen nem úgy sikerül, ahogy szeretném, attól még kaptam egyszer egy olyan elismerő kézfogást, hogy úgy éreztem: az örömömet meg kell osztanom másokkal is...
Egyszer egy repülőtéren történetesen két ember is hazaérkezett: egy ismert személyiség és egy misszionárius. Az ismert személyiséget nagy küldöttség fogadta, riporterek faggatták, fotózták és mindenki nagyon örült a hazatérésének. A misszionáriust nem várta senki. Kicsit csalódott volt és ezt nem leplezte Ura előtt sem. Elpanaszolta Neki, hogy őt senki sem fogadta, senki sem várta. Gazdája válasza csak ennyi volt: "Hiszen te még nem érkeztél haza."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése