Még jó,...

hogy a közelben nemcsak kopár utcák vannak, hanem növényekkel teliek is. Azért örülök, hogy a madarak még a kopár utcákban is tudnak énekelni, engem is tanítanak, hogy a kopárság, szürkeség ellenére is lehet dalolni. Na, így a rigók a zord épületek közt is lelkesen zengedeznek. A hétköznapok sodrásában a Bajza utca jelenti mostanában a botanikus kertet, mert mindenféle kerti szépségek találhatók, szebbnél-szebb madárdalokkal körítve. Hm, nem tudom, meddig fogom bírni a pesti szürkeséget...
Végülis Dömöshöz közel van egy remetelak, lehet, hogy odaköltözöm :)).

... és úgy látom, a napokban különösen keresik errefelé a feltétel nélküli szeretetet. Remélem, nemcsak a gondolatokban találják meg...

Egyszer megnyugszom,

hogy még csak április van és szeptemberig van időm új állást találni, máskor meg kétségbeesem, hogy MÁR április van és mi van, ha... Így ma is, néhány nyugodtabb percben lestem az állásajánlatokat. Nos, elég lehangoló, mert nagyrészt mindenhol minimum 3 éves szakmai tapasztalatot kérnek - és persze én ennyit nem tanítottam -, ahol meg nem kérnek, nekem nem szimpatikus az iskola. Közben azért álmodozom, mert még mindig nagy álmom, hogy ötvözzem az egészségügyi és az oktatási tanulmányaimat, így azon agyalok, hogy de jóóóóó volna nemcsak önkéntesként vállalni részt kórháziskolában, hanem igazi tanára lenni.
Na, de álmodni is kell, ugyebár, mert azok visznek tovább, meg minden...
Remélem, készül a következő helyem és jómagam is elkészülök addig. Szeretek tanítani, de nagy kihívásnak tartom, hisz egy-egy mondat totál meghatároz egy életvonalat. Sokszor eszembe jut Gyökössy Bandi bácsi egyik története, amelyben leírja, hogy volt egy osztálytársa, aki nagyon kicsi volt, és egyszer a tornatanára törpének nevezte. Felnőttként igazán elismert geológus lett, csakhogy a Normafánál felakasztotta magát, és a zsebében a következő cédulát találták: "minek éljen egy törpe?". És persze ilyen történet olvasásakor megnémulok és csak abban reménykedem, hogy szakmailag és emberileg is mindent megteszek a rámbízott gyerekekért.

Láncszem

Valahol legbelül mindannyian arra vágyunk, hogy az életünk nyomot hagyjon ebben a világban. Persze simán fel lehet ezt rúgni, meg letagadni, meg nem igazi értékkel bíró nyomot hagyni, de legbelül mégis megmarad.
Persze nekem mi más is jutna eszembe, mint a Grace és Glória színmű, ami igazán nagy hatással volt rám (valahol megtaláljátok a blogon, ha rákerestek). És persze nem csak azért, mert két csodás barátnőm ajándéka volt államvizsga, aztán meg szülinap alkalmából. Újra és újra átértékelődik az életem, ha a darab záró gondolatait elevenítem fel. Így fogalmazza meg Grace: "A Jóisten valamiért csak teremtett, és ha nem is voltam más, csak egy közbülső láncszem, amely összetart másik kettőt, akkor is fontos voltam és nélkülözhetetlen..."

Egész rendesen...

megpróbálnak mostanában a korlátaim, amikkel naponta szembesülök, így azért néhányszor feltettem a kérdést, hogy mit keresek én itt. Aztán ez arra kényszerített (miért kell Istennek néha sarokba szorítania ahhoz, hogy tényleg kiöntsem a szívem, ezt még mindig nem értem, no, de akarok változni!), szóval arra sarkalt, hogy elmondjam Istennek, merthogy Ő ismer engem és jót akar nekem. A legjobbat. A megfelelő időben és helyen. Hétfőn meg kaptam egy kedves telefonhívást és egy lehetőséget szolgálatra. Arra, ami elég dédelgetett álmom. Úgy látszik, Isten még azokat is komolyan veszi, amik csak úgy, titokban megfogalmazódnak és nem merem kimondani, mert túl nagyok és csodálatosak. De Ő ilyen. Mindig is felülmúlta vágyaimat és most is megviccelt. Vagy túl komolyan vett? :))) Nos, nem tudok mást, mint álmélkodni az útjain és hálát adni Neki...

Mostanában...

nagyon sokat gondolkozom azon, hogy ki az, aki mellett meg kell állnom, aki mellett nem szabad elmennem csak úgy. Ugyebár az Oktogonnál dolgozom, a körúton, meg a Nyugatinál jópár ember van, akik segítséget kérnek. Van egy anyuka, aki rendszeresen ül a nagy hidegben valamelyik gyerekével az ölében. Mindig összeszorul a szívem. Mi az, amit tehetek érte, és nemcsak alkalomszerűen? Ezért jelentett igazán sokat Szilvia bejegyzése, mert tényleg jó lenne mindig tudni, hogy ki mellett kell lassítani, megállni és tenni, amit tennem kell...

Egy be- bepillantó...

lelkes emberkének küldöm ezt a nagy-nagy mosolyt és üzenem neki,

hogy töröm a fejem a következő heti meglepetéseken. Van néhány a tarsolyomban :))).

Nem bírunk...

aludni... Kata teljes pompába öltöztette a nappalit, az előbb csodáltam meg. Minden nagyon szép lett, de nem írom le. Gyertek és nézzétek meg :DD.
Tiszta különleges napunk volt egyébként. Péntek lévén a kórházban laboroztam és még most is NAGYON-NAGYON hálás vagyok Istennek a kis másfél éves manócskáért, és hogy egyből sikerült minden. Nekem tényleg hihetetlen nagy ajándék.
Aztán este színházban voltunk, egy orosz darabot néztünk meg, modern változatban. Bőven tanulságos volt és a színészek nagyot alakítottak. Aztán úgy döntöttünk Katával, hogy haza gyalogolunk, ennek köszönhető szerintem, hogy még mindig fent kukorékolunk :D.
Ő persze alkotott és hát egy művészt nem szabad zavarni ilyenkor, így fölmásztam a galériára és Max Lucado: Ahogy szeretni érdemes című könyvét olvastam. Ma éppen azzal szembesített, hogy Isten felém gyakorolt türelméhez képest, mennyire gyenge lábakon áll az én türelmem kapcsolataimban, meg úgy általában elég sok területen. Szóval van mit változnom.
Jó, hogy Isten nem ad fel...

...

"Barát az, aki hisz az álmaidban akkor is, amikor te már lemondtál róluk."

Csak úgy. Néhány igazi barátnak, akik nem adják fel azt, hogy megvalósulnak az álmaim. Még akkor sem, amikor én már eltemettem ezeket...

Morzsa

"Ne írj unalmas könyvet.
A saját életednek és történetednek te vagy a szerzője." (T.A.)

"Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad és kitisztul."
(Jób 37,21)

Szép szavakba burkolva...

avagy nem árulhatom el, miért kerül ide ez a vers...

"Gyermekek arcát
Csodálkozó bizalmat fürkésző szemeket
Meghalt levelek földreérését
Tavaszi lélegzetvételt
Gyertyalobbanás szomorú békéjét
Szavak nélküli szelídséget

tudnánk egymásnak ajándékozni,
ha nem félnénk egymástól."
(Tornay András)

Csillog a remény

Néha nagyon hatnak rám a sarokba szorító, kétségbeejtő körülmények vagy éppen a tehetetlenség bizonyos emberek életét látva. Ilyenkor kapom a döntési lehetőséget: vagy hagyom, hogy a körülmények, megoldhatatlan helyzetek maguk alá temessenek, vagy felnézek... Valakire. Valakire, aki a körülmények Ura. Valakire, akire mindig számíthatok. Valakire, aki ért hozzánk, Ő talált ki minket. A saját örömére. Merthogy igazán akkor élünk, ha Benne találunk önmagunkra.

"Isten azt akarja, hogy az ő bátorításának üzenete eljusson hozzánk, mert különben az elménket elsüketíti a körülmények dübörgése, szívünk ajtaja pedig bezárul a reménység előtt."

Csak úgy

"Ne arra kérd Istent, hogy áldja meg terveidet, hanem arra, hogy mutassa meg az övéit."

Néha...

olyan jó lenne, ha könnyen és gyorsan megoldódnának helyzetek, megvalósulnának a vágyaink, meg ilyenek. Lassan tanulom, hogy a türelem legalább olyan fontos, mint az, hogy kommunikálok, vagy jelzek észrevételeket másoknak. Nagyon igaz az az ige, hogy "vassal formálják a vasat és egyik ember formálja a másikat". Csak, ha az elmúlt hónapokra gondolok, húúúú.
Na, inkább Simon Andrást idézem, hogy értsetek:
"A türelem a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom pont azzal készteti pozitív változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá."
(Simon András - Szeretetközelben)

Tiszta...

meglepett vagyok, mert a számláló tavaly szeptember óta elérte a 10000. látogatást. Nos, nem gondoltam volna. Köszönöm nektek, hogy ebben a rohanó és egymásra időt nem szakító világban időt szántok arra, hogy beleolvassatok a mindennapjaimba, hogy értékes és nagyon kedves kommenteket, leveleket, telefonhívásokat vagy éppen személyes találkozást eredményez. Hálás vagyok értetek!
Hadd legyen bátorítás a következő igevers: "Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad és kitisztul." (Jób 37, 21)
Legyetek áldottak!

Na, töröltem...

az előbbi írást, mert tele lett volna a nap terheivel és úgy gondoltam, hogy inkább azt választom, hogy "nem teszek semmit, csak engedem, hogy szeressen az Isten."

Menedékház a szívem...

"Menedékház a szívem / hogy túlélő legyél / itt elbújhatsz, amíg tart a tél... itt átmelegít a remény" - hallgatom Friderika dalát már nem tudom hányadjára. Eszembe jutott néhány szív: a szüleimé, testvéreimé, barátoké és persze Istené. Vannak, akiknek ilyen szívük van: az ember elbújhat benne, átmelegíti a remény és egyszerűen csak otthon lehet. Nem kell magyarázkodnia, védekeznie, csak engednie, hogy szeressék.
Néha megtapasztaljuk azt is, amit József Attila fogalmazott meg: "Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de jól gondold meg: bántana, ha aztán sokáig elkerülnél." Van, ahol hiába kopogtatunk vagy ahol már nem kell kopogtatnunk, hanem megbocsátani és továbblépni. Hagyni, hogy meggyógyuljunk, újat kezdjünk.
Mostanában gyógyulok Isten és jópár ember szeretetében. Menedékházakra találtam és a remény már nem szégyenlős...
És köszönöm, hogy vagytok néhányan, akik nem féltek a menedékházamtól. Féltve őrzöm a kincseiteket :)))

Megfigyeltem...

...már, hogy az emberek nagy részére illik a nevük, annak jelentése. Nos, elgondolkodtam, hogy rám illik-e a Noémi = gyönyörűségem, Ruth = barátságos jelentése. Mindennél jobban vágyom arra, hogy Isten azt mondja rólam, hogy "gyönyörűségem". Az efézusi levél első fejezete biztosít arról hogy Isten különleges céllal teremtett. "Krisztusban fedezhetjük fel, hogy kik vagyunk és miért élünk." (Ef.1,11) A 139. zsoltárban meg ott van az, hogy: "félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid..." (14.vers). Számtalanszor megdöbbentett az, ahogy Isten néz ránk, ahogy rólunk gondolkodik, azzal együtt, hogy tisztában van a hibáinkkal, gyengeségeinkkel. A 18. zsoltárban Dávid vallja így: "megmentett, mert gyönyörködik bennem".
Annyira jó lenne, ha Isten miközben látja az életemet, azt mondhatná, hogy "gyönyörűségem". Ha a jellemem úgy fejlődne, hogy egyre jobban Hozzá hasonlítanék. Ha a reakcióim a bántásokra nem visszavágás lenne. Ha aggodalmak nélkül élném a napjaim, biztonságban tudva életem minden területét.
Nos, nem sorolom a "ha" verziókat. Csak ma, így szeretnék élni. Vele lehetséges és érdemes!

És hallgassátok meg ezt a dalt. Gyönyörű!

Ma megkaptam...

a papírt, hogy márciustól a Gyermekklinika alkalmazásában vagyok, ha elfogadom. Meglepett ám rendesen, hogy nem hivatkoztak arra, hogy túlképzett vagyok, mert folyton ezt vágják a fejemhez. Két hét gondolkodási időm van. Jónéhány döntést meg kell hoznom, ami radikálisan megváltoztatja az életemet. Nem egyszerű hit-lépést kell most megtennem, szeretném Istennel meglépni.
"...te tartod kezedben sorsomat."

Igencsak

furdal a kíváncsiság, hogy ki lehet az, aki reggel 6 órakor itt járt. Meglepett ám rendesen. Lehet kérni olyat a kedves olvasóimtól, hogy elárulnák a kilétüket? Talán butaság vagy mittomén, hisz azt nem kérdezem meg, hogy kik olvassák el a publikált cikkeimet, de na, ha lehetséges fedjétek fel a kiléteteket :))) Nagyon-nagyon megtisztelnétek és örülnék neki.
Köszönöm!