Szeretek tanítani. Ma ez különösen megerősödött bennem. Nem mintha az egyéb feladataimat ne szeretném: általában mindenben megtalálom a szépséget vagy a hasznos dolgot, de a tanítás mégis teljesen más képességeket hoz a felszínre. Persze lehet azért, mert a kórházban már nagyon otthon vagyok, a tanítást meg ízlelgetem, mert nincs mögöttem 30 év tapasztalat (még jó, lassan nyugdíjas lennék :))). De azt gondolom, hogy olyan jó, hogy épp akkor végeztem az egyetemet, amikor. Hogy sikerült olyan órákat is hallgatnom, amit rendszeresen beépíthetek a tanításaimba, hogy tanulhattam a személyre szabott oktatásról, és rengeteg kreatív módszerről. Így ma, amikor a diákomon próbálgattam ezeket, meglepő módon működtek és végre úgy éreztem, hogy van a munkámnak eredménye. Mert bevallom, azért nem könnyű tanítani: minden diákhoz meg kell találni a kulcsot, rá kell érezni a tanulási módszereire, amivel a leghatékonyabban haladhat és közben biztosítani, hogy igenis képes rá és meg tudja tenni. Mert működik a Pygmalion-effektus...
Aztán meg az sem elvetendő, hogy tanítás közben is sokat változhat az ember: tanulhat türelmet, szeretetet, szóval saját magát is mérlegre teszi. Azt hiszem, ha egyszer megadatik, hogy iskolában is taníthassak, igyekeznék magam is sokat tanulni tőlük. Mert másképp nem látom értelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése