Egy, számomra nagyon értékes könyvet fejeztem be az imént. Ilyen sokáig még nem olvastam egyetlen könyvet sem. De megérte alaposan átrágni magam rajta. Az utolsó fejezetben egyik kedvenc igerészem, a Róma 8-ból van több minden megmagyarázva és annyira jó!
Hajlamos vagyok terheket magamra venni, cipelni, nyűglődni rajtuk. Ezért is mond különösen sokat a Róma 8, mert ebben Isten épp arról győz meg, hogy egyszerűen ott van a történések mögött. Igaz, hogy olyan világban élünk, ahol Isten tökéletes akarata és szándéka helyett gyakran -vagy talán mindig- az Ő megengedő és feltételes akarata érvényesül. Mégis olyan szinten csatlakozik az életünkhöz, hogy "maga a Lélek esedezik értünk." Egyszerűen ledöbbent engem ez a sorsvállalás. Isten nem hagy magunkra, nem szolgáltat ki saját szegényes erőforrásainknak, ami csak a vergődéshez lenne elegendő és ahhoz, hogy vesztesekként éljük le az életünket. Pártfogót adott, azaz Paraklétoszt (para: valami mellett, oldalán; kaleó: hív, szólít). "Elküldöm nektek azt, akit szólíthattok, és aki mellétek szegődik, és segít erőtlenségetekben." A "segít" a görög szerint azt jelenti, hogy "velünk együtt megragadja a másik oldalon." Tehát, így is mondhatjuk: "elküldöm nektek a Paraklétoszt, aki mellétek áll, ha szólítjátok, és veletek együtt megragadja terhetek túlsó végét." És ráadásul a mi vigasztaló Pártfogónk mindig elérhető. Imádkozik bennünk, értünk. Veszi a sóhajtásainkat, átérzi terheink súlyát és felajánlja, hogy megragadja a másik oldalát.
Néha úgy tűnik, hogy a körülményeink áldozata vagyunk. Minden összeesküdött ellenünk. Épp ezért sokkal találóbnak tartom az angol verzióját a Rm 8:28-nak: "akik Istent szeretik, azoknak Isten mindent a javukra fordít." Mégpedig azért, mert a hangsúlyt a sorsszerűségről az Atya személyére helyezi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése