2007. szeptember 1.

A feltétel nélküli szeretet

„A feltétel nélküli szeretet alapvető üzenete az, hogy szabaddá tesz. Bárki légy is, az lehetsz, aki vagy, teljes bizalommal kinyilváníthatod gondolataidat és érzéseidet. Nem kell attól tartanod, hogy megvonják a szeretetet tőled. Nyíltságodért és őszinteségedért nem fognak megbüntetni. Nincs belépődíj a szeretetemhez, nincs bérleti díj, és törlesztőrészleteket sem kell fizetni. Jöhetnek olyan napok, amikor nézeteltérések vagy nyugtalanító érzelmek állnak közénk. Lehetnek olyan időszakok, amikor pszichológiai vagy fizikai távolságok választanak el. De én szavamat adtam rá, hogy elköteleztem magam neked. Egy irányba állítottam az életemet. Nem fogom visszavonni neked adott szavamat. Ezért legyél nyugodtan önmagad, nyugodtan mond el nekem negatív vagy pozitív véleményedet, fagyosabb vagy forróbb érzelmeidet. Nem tudom mindig megjósolni reakciómat, vagy garantálni, hogy erős leszek, de egy dolgot biztosan tudok és azt akarom, hogy te is tudd: nem foglak elutasítani! Elköteleztem magam a te növekedésed és boldogságod iránt. Mindig szeretni foglak.”

„A szeretetet általában jóleső érzések támogatják, de maga a szeretet nem érzelem. Ha érzelem volna, akkor a szeretet nagyon ingatag valóság volna, és azok, akik érzelemként értelmezik nagyon ingatag emberek. A szeretet inkább elhatározás és elkötelezettség…Döntenem kell- és ennek körültekintő választásnak kell lenni-, hogy kinek és az elkötelezettség milyen szintjén kívánom felajánlani szeretetemet… Saját választásom folytán elkötelezetté váltam annak a személynek a boldogsága, biztonsága és jóléte iránt, akit szeretek. Mindent, amit csak tudok meg fogok tenni azért, hogy segítsek neki, bármilyen álmai legyenek is. Ez az az elkötelezettség, amit akkor vállalok, amikor felkínálom szeretetemet. Amikor megkérdezem magamtól, hogy milyen helyet foglal el a szeretet az életemben, akkor tulajdonképpen azt kell megkérdeznem, hogy van-e olyan személy az életemben, akinek növekedése és boldogsága ugyanolyan valóságos, vagy még valóságosabb, mint a sajátom. Ha ez így van, akkor a szeretet ténylegesen belépett az életembe.”

„Nincs harmadik lehetőség: a szeretet vagy feltételekhez kötött, vagy feltétel nélküli. …Mindaddig, amíg feltételeket szabok, nem szeretlek igazán téged. Csupán cserét ajánlok fel, nem pedig ajándékot. Az igazi szeretet ingyenes ajándék és mindig annak is kell maradnia.”

(részletek John Powell: A feltétel nélküli szeretet című könyvéből)

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mélységesen egyetértek a fentebb írt kijelentésekkel. Ugyanakkor nagyon foglalkoztat annak a kérdése, hogy ha a szeretetem feltétel nélküli, de bennem erősen negatív érzéseket kelt a szeretett személy pl. világnézetével, lelki durvaságával, meg nem értésével, akkor hogyan döntheti el az ember, hogy mit tegyen? A feltétel nélküli szeretet nem azt jelenti, hogy nem lehetnek negatív érzéseink a szeretett személlyel kapcsolatban, hanem azt, hogy ennek ellenére sem szűnik meg a szerető gondoskodásom.
De ha közben én belehalok? Ha tudom, hogy nekem nem erre lenne szükségem? Akkor magamat csapnám be- és be is csaptam- ha nem törődnék vele, hogy rám milyen negatív hatással vannak dolgok. Ördögi körnek élem meg, hiszen nem tehetek róla, hogy nem erre lenne szükségem. Felmerült bennem, hogy talán önzés az, ha mindezek ellenére vele akartam maradni? Csak azért lennék vele, hogy ne veszítsem el a szeretetét? Ugyanakkor azt hiszem, az ő sorsa legalább annyira érdekel mint az enyém, tehát nem hiszem, hogy ne szeretném. Nem tudom hová tenni az egészet...
Mi lenne a helyes megoldás, ha én továbbra is szeretem és szeretni akarom a másikat, de közben magamnak sem mondhatok ellent?
El kell engedni a kapcsolatot?
Köszönöm, ha megosztja valaki a gondolatait

Noémi-Ruth írta...

Kedves Névtelen!
Köszönöm az értékes soraidat, mindenképpen fogok válaszolni!
Szeretettel,
Noémi

Noémi-Ruth írta...

Kedves Névtelen!
Kicsit nehéz így írni, de megpróbálkozom vele. Nem szeretnék hangzatos mondatokat írni, hisz a szeretet nem erről szól, sokkal inkább az életről. Azt a magam életéből látom, hogy igazából akkor tudok feltétel nélkül szeretni ( sokszor próbálkozni), ha elfogadom Isten feltétel nélküli szeretetét. Önmagamtól én képtelen vagyok rá.
Nagyon tetszett ahogy fogalmaztál, hogy "nem azt jelenti, hogy nem lehetnek negatív érzéseink a szeretett személlyel kapcsolatban..." Az érzéseink sokszor becsapnak bennünket (engem mindenképp). A "kapcsolatok" címke alatt van jópár bejegyzés, ami nekem nagyon sokat segített az emberi kapcsolataimban. Gyökössy Endre ír többek között a gyakorló szeretetről (mindig elsírom magam, amikor elolvasom azt az írását), tipikusan nem az érzésekre épít. Persze párkapcsolatban a legnehezebb és ha jól értelmezem a gondolataidat, benned ez nagy kérdés, hogy miként éld meg. Ebben az esetben legnehezebb megélni, hisz az ember nemcsak adni akar, hanem kapni is, hisz a legszorosabb emberi kapcsolat. Nem csodálom, hogy benned van a nagy ellentét, hogy vele maradni vagy elengedni. Sokan feláldozzák magukat 1-1 kapcsolatban. Azt látom, hogy ma az emberek nagy része a könnyebb utat választja: inkább elmenekül egy kapcsolatból - szerintem ez a könnyebb út, mint az, hogy felvállalni a társunkat akkor is, amikor nagyon nem szerethető. Az viszont teljesen igaz és látom az életemből, hogy embereket mi nem tudunk megváltoztatni, csak Isten tudja ezt megtenni. És sokszor láttam, hogy megtette. Mert az imádság sokszor az egyetlen lehetőség a kapcsolatok változására.
Nem tudom, hogy valamennyire értelmes választ adtam-e, nehéz kérdés ez nagyon. Tesómmal hosszú ideig "vitatkoztunk" arról, hogy létezik-e emberek között feltétel nélküli szeretet. Nem tudtuk egymást meggyőzni...
Várom válaszod :)

Névtelen írta...

Először is köszönöm az érdeklődést és az értékes gondolatokat!
Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden kavarog bennem azóta is. Próbálok a mélyre evezni, és közben változik a látásmódom, én változok. Egészen a végső alapokhoz jutottam vissza, a szeretet, önzés, szabad akarat kérdéseihez. Az emberről alkotott képem formálódik (és ebben a magamról alkotott kép is benne van). Már tudom, hogy az is lehet, hogy én nem értékeltem jól eddig a dolgokat. Mostmár egyre jobban látom, hogy saját értékem tudatával is gondjaim vannak, és ez sokmindenre rányomja a bélyegét.
Amit Isten felétel nélküli szeretetének elfogadásáról írtál, nagyon elgondolkodtatott. Az eszemmel tudtam a feltétel nélküli szeretetéről, de nem tudom, hogy elhittem-e valaha is, hogy önmagamban érték vagyok, ami az emberekkel való kapcsolatot illeti.
Nagyon egyet értek abban is, hogy az érzéseink becsaphatnak, vagy legalábbis csak a jéghegy csúcsát alkotják. A fájdalom sokszor elvonja a figyelmünket más dolgokról. Ezért is jó, ha egy kívülálló is tükröz minket :)
Az egyik központi kérdésem most az adni-kapni kérdése a szeretetkapcsolatokban. Mi a fontosabb? Ugyanolyan fontos mindkettő? Hiszen szükségünk van rá, hogy szeressenek minket, csak így tudunk kibontakozni.(Számomra az ember szeretet-szükséglete és az ebből eredő törékenysége is egy istenérv :)
És az is Isten természetéből ered, hogy mi, teremtmények is adni vágyunk, meg akarjuk osztani magunkat azzal, akit szeretünk. Mitől olyan törékeny egy emberek közötti szeretetkapcsolat? Azt hiszem, képesek vagyunk áldozatokat hozni, viszonzás nélkül is szeretni -mint akarati döntés. Eközben érthető, hogy érzelmileg nem feltétlenül éljük meg mindezt pozitívan. De a szeretet akarati döntés kérdése, nem csak érzelem. Talán abban állna a törékenysége, hogy az emberek egymás iránt tanúsított szeretete nem magától értetődő? Hiszen lehetőségünk van eldönteni, hogy elkötelezzük-e magunkat a másik szeretésére és hogy milyen szinten. El is utasíthatjuk a másik nekünk adott szeretetét.
Én azt hiszem, képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni. Nem kötni feltételekhez az iránta való szeretetemet. Akkor is a másik javát akarni, ha ez érzelmileg negatívan érint minket? Akkor is, ha ő akarati szinten nem köteleződik el a szeretetben úgy mint mi? Erre képesek vagyunk szerintem. Csakhát ha elutasítást szenvedünk, akkor egyrészt nem kapunk viszonzást, másrészt nem tudjuk magunkat megosztani úgy a másikkal, mint szeretnénk.
Számomra most az a nagy kérdés, hogy ha mindkét fél akarja a kapcsolatot (és itt már mint párkapcsolatról írok), akkor miért lehet, hogy mégsem megy? (A kapcsolat már akkor is meg volt szakítva-közös megegyezéssel- mikor először ítam ide, de egyikünk sem tud megbékélni a helyzettel azt hiszem.) Ha harmonikus párkapcsolatokra vagy házasságokra gondolok, azt hiszem az a nyitja a dolognak, hogy ki tudják egészíteni egymást és el tudják fogadni, tudják kezelni a másik hibáit is. A z én hibám lenne egyedül, ha nem tudok elfogadni/kezelni bizonyos dolgokat? Ha úgy érzem, hogy ez nekem nem jó? Akkor ez csak menekülés? Hiszen ami gondot okozhat, az valami megléte vagy hiánya, és ha az egyiknek hiánya van, vagy többlete valamiből, akkor az sosem csak az ő problémája, mert azt a másiktól kapja/nem kapja meg. Azért kapcsolat, mert két embert kapcsol össze. Mi a helyzet azzal, ha két össze nem illő (világnézeti, értékrendbeli különbségekkel rendelkező) ember párkapcsolatáról van szó? Hogyan lehet így jól szeretni?
Nagyon köszönöm az együtt gondolkodást!

Névtelen írta...

kedves noémi !
nagyon megfogott az idézet !!! köszönöm hogy beírtad és hogy rátalálhattam !
szeretném kérdezni hogy ezek idézetek-e, ha igen akkor honnan és kitől vagy te fogalmaztad meg ?
...feltettem a klubomba is - remélem nem bánod - .
ha van kedved látogasd meg !
kabbalaklub.network.hu
osho.network.hu
szeretettel üdvözöllek !
melinda
ui:kérlek a cometstar@freemail.hu-ra válaszolj

Névtelen írta...

A feltétel nélküli szeretet isteni /a legfelső tudat/ ajándéka. Ezt élik át azok akik szerelmesek, de ez valójában nem emberi, még is átmenetileg istennőkké istenekké válunk, ha egymásra révülünk. Ennek az érzésnek a szívcsakra a helye.
A hétköznapi, inkább nevezném zsigeri égedelmeket nem sorolnám ide. Feltétel nélkülinek nevezném még továbbá a valódi mesterrel v.akár istennel köttetett szerelmeket. A régiek így is mondták ó én szerelmes istenem.Feltétel nélkül csak a teremtőnk szerethet bennünket, mert, feltételezem nem lévén tökéletesek, midenféléket gondolunk és teszünk egymásért és egymás ellen hogy a másikat birtokba vehessük.Ahhoz hogy feltételnélküliek lehessün valóságos istenekké kellene válni az pedig nem könnyű bár nem lehetetlen, átmenetileg. Az anyaság is egy ilyen csoda nemesítheti lelkünket. A durvaságot egy tartós kapcsolaton belül elviselni feltétel nélkül önfeladás és nem szeretet. Végső következtetésként el lehet mondani, bár nagyon nehéz de nem lehetetlen. Ha ezt megtennénk egy új világ jönne el feltétlenül de feltétel nélküli szeretetben.