2007. szeptember 17.

Reflektálás egy írásra

Nem feltétlenül lesz az, amit a címben írtam, csak most valahogy ez jutott eszembe. Általában figyeljük az embereket, baj lenne, ha nem így lenne, mert akkor teljesen elszigetelnénk magunkat. Aztán előfordul, hogy kezdjük észrevenni a hiányosságainkat, vagy azt, ami a másiknak a mi szemünkben jobb. Én legalábbis még mindig nem tanultam meg a leckét, hogy: "soha ne hasonlítsd össze sorsodat másokéval." Jópár év telt el azóta, hogy ezt így elhatároztam. Mégis, elég sokszor belémbújik a kisördög. Miért nem vagyok most annyira teherbíró, mint az egyetemi évek alatt, amikor nappalira jártam, két szakra, és mellette ügyeltem a kórházban (három műszakban). De mindennek megvan a böjtje. Most nem győzöm kipihenni magam és csak élvezni a napjaimat úgy, hogy igazából nem sokmindent tudok felmutatni. Aztán sorolhatnám még: miért nincs x gyerekem, másnak már ebben a korban van... Talán soha nem lesz meg, amire igazán, a szívem mélyén vágyom.
És akkor itt van stop! A mai napot kaptam. Ajándékba. Nem mindegy, hogy mit kezdek vele. Választhatok, hogy élvezni fogom minden percét, vagy azokra a dolgokra gondolok, amelyek elveszik örömömet. Na, ez az, amit nem vagyok hajlandó ma megtenni...

5 megjegyzés:

Márta írta...

Na, ez is egy olyan dolog, amit elméletben annyira tudok, de gyakorlatban meg néha elfelejtem. Még tiszta szerencse, hogy írogatsz ide, aztán eszébe juttatod az ilyen Szenilláknak, mint én :)))

nruth írta...

Nem volt könnyű megírnom...

nruth írta...

Kényelmesebb lett volna, mondjuk az időjárásról írnom :DD

Hannah írta...

Tök jó akkor most éjó, hogy én is Stop!, jó hogy van vki aki ezt kis is mondja még hozzá meglehetősen publikus helyen.

nruth írta...

Na, azért nem voltam ám ma olyan erős és bátor, mint, ahogy akkor voltam, amikor ezt megírtam :(, és valakinek le kell írnia, nem?