Csend-élet

Bizonyos kedves órákról, percekről az ember lánya nem szívesen beszél, ír, hisz annyira törékenyen szép volt a tegnapi nap, hogy magamban őrzöm minden percét, pillanatát. Csodálom Istent önmagáért, csodáiért, az értékes mozzanatokért és még sorolhatnám, de jócskán nem találom a szavakat. Hallgatok, mert az is jó dolog. Belülről érlelős... és érzem a tegnapi nárciszok illatát és egy különleges embert...

Hudson Taylor...

életét olvasom már egy ideje, noha hamar végére érek az ilyen könyveknek. Na, de ebben annyi gondolatébresztés van, hogy szüneteket tartok a feldolgozásra. Ez így jó :)).
Aki nem hallott még esetleg róla, az 1800-as évek kínai misszionáriusa volt, akit Isten Írországból hívott el, és a Kínai Belföldi Missziót ő alapította meg. Élete végén már 800, Kínában szolgáló misszionáriust számlált a szervezet. Éppen ott tartok az életrajzában, amikor Isten egyre inkább a szívére helyezi annak súlyát, hogy létrejöjjön keretek között a szervezet és ő legyen a vezetője. Leírja nagy harcait, félelmeit ezzel kapcsolatban. Nem volt könnyű helyzetben. Nem volt anyagi fedezete, vagyona, addig is úgy élt családjával, hogy Isten gondoskodott a szükségeikről.
Nos, lehangoltan cammogott egy barátja tanítása után, amikor végre lemerte tenni a félelmeit Istennek. "Miért tétováznánk - mondta önmagának -, ha engedelmeskedünk az Úrnak, a felelősség Őrajta nyugszik, nem rajtunk!"
"Te, Uram! Te viseled a terhet. Minden felelősség a tied, Úr Jézus! Én feladom. A következmények rád hárulnak. Te fogsz irányítani, gondoskodni rólam, vezetni engem, és azokat, akik velem dolgoznak. Kérni akarlak munkásokért, hozd elő őket."
...
1894-ben, 62 évesen visszatekintve, közel harminc éven keresztül megtapasztalva, hogy "Isten elegendő munkájához", több száz misszionárius vezetőjeként, akik Kínában tevékenykedtek, ezt mondta: "Isten azért választott ki engem, mert elég gyenge voltam. Isten a maga nagy munkáit nem nagy bizottságok által végzi el. Ő felkészít valakit, hogy elég egyszerű, elég kicsi legyen, és azután felhasználja őt."
(John Pollock: Hudson Taylor és Maria - Egy mennyben köttetett házasság)

Ha ég a házad...

"Ha ég a házad, melegedj a tüzénél." -tartja egy spanyol közmondás. Thomas Edison melegedett is, amikor a szeme láttára égett porig a laboratóriuma. Fogalmam sincs, hogy mi is játszódott le benne, de a következőképpen állt a helyzethez: "A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek, tiszta lappal indulhatunk újra." Ekkor mindössze 67 éves volt.
3 héttel a katasztrófa után, sikerült megszerkesztenie első fonográfját.

... minden tévedésünk és botlásunk megoldódik
... minden nap újat kapunk
... félretehetjük a kifogásokat
... és elindulhatunk az ismeretlen ösvényen, ahol nem kapunk nagy fénysugarat, "csak" mécsest, de bőven világosságot ad a következő lépéshez :)))

Azt terveztem...

mára, hogy Nagykőrösre utazom és meglátogatom egyik csodálatos unokatestvéremet és családját. Nem mertem azért 100%-os ígéretet tenni, valahol mintha éreztem volna, hogy mással fogom tölteni a napomat. Csütörtökön Darin barátnőm hívott, hogy nem tudnék-e időt szánni egy kiadás előtt álló könyvük lektorálására. Hallottam ám a vonal túlsó végén, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, amiért igent mondtam. Nos, én meg nagyon-nagyon szeretek ilyenekkel bíbelődni, meg ötször, meg ki tudja hányszor ízlelgetni egy-egy mondatot és alakítgatni, szépítgetni meg ilyenek. Ez a könyv mégis inkább belülről ráz meg és fel. Egy olyan ember élettörténete, akit Isten nagy mélységekből mentett meg, aki aztán hűséges embere lett és Isten még a gyógyíthatatlan betegségében is megdicsőült. Éppen ott tartok a történetben, amikor a betegsége súlyosbodott és bal karja lebénult. A felesége írja:
"Amikor kétségek közt, kishitűen azt kérdeztem tőle, miért engedte meg Isten, hogy a keze megbénuljon, csak annyit válaszolt: „Mert Ő engem így jobban tud használni.”
(...) Akkoriban sok félelem volt bennem saját jövőmet illetően. Beszéltünk erről Norberttel, s ő a következőkkel bátorított: „Ha majd egyedül leszel, nézz felfelé. A te Istened át fog segíteni mindenen. Nézz mindig előre. Ne tégy ki rólam fényképeket, ne tápláld ezáltal a fájdalmadat. Gyászolni fogsz. De előre tarts, haladj az élettel. Minden erőddel gondoskodj a rászorulókról.”

Szóval van, hogy potyognak a könnyeim...

Jön szombaton...

az apukánk. Be vagyunk ám sózva Jonával rendesen, hisz nehezen mozdíthatók ki otthonról a szüleink, viszont annál inkább várnak haza minket, mindig nagy szeretettel. Na, de Jonának sikerült rávennie, hiába, no, mindent ki tud harcolni az én bátyám :)))).
Szóval szombaton jön és én meg napok óta töröm a fejem, hogy mit főzzek (ezt azért nem árultam el apának, mert igazán megdöbbenne, hogy én ezen agyalok, közben ő meg tényleg mindenevő, meg bármit főznék megenné, az biztos, még akkor is, ha nem lenne olyan jó...). Igazából az a jó, hogy kicsit itt lesz velünk és ennek mi nagyon-nagyon örülünk :))).

Ha már tegnap Einsteintől...

idéztem, akkor most azt is leírom, hogyan vélekedtek a tanárai róla: "nehéz felfogású, emberkerülő, és ostoba álmaiba merülve sodródik céltalanul." Vicces, nem?
Néha bekorlátozzuk egymást, emberi oldalról mérjük fel saját és embertársaink erősségeit, gyengeségeit, közben meg szembesülünk egy Gedeonnal, aki cserfa alatt ücsörgött és Isten ott találta meg, vagy éppen Dáviddal, akit a családja nem igazán vett számba, mint lehetséges uralkodót, de Isten már akkor látta, hogy királyt szeretne belőle faragni.
Minden győzelmi történetben vannak vereségről szóló fejezetek. De Isten kegyelméből mégis győzhetünk, mert "nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van." (1Ján. 4,4)
Hudson Taylor mondta: "Sok keresztény saját erőforrásai fényében méri fel a nehézségeket, így nagyon kevésszer próbálkoznak, és mindig kudarcot vallanak. Az igazi óriások mind gyenge emberek voltak, akik nagy dolgokat tettek Istenért, mert arra számítottak, hogy az Ő ereje és jelenléte velük lesz."
"Ne félj a kudarctól; inkább amiatt aggódj, hogy mit mondasz majd Istennek, ha meg sem próbálod!" (B.G.)

Köszönöm!

Köszönöm Istennek, hogy vagytok!

Meglepetés

Hm, vajon milyen virágot kapok???

A holnapi nap előünnepléseként Kata kitalálta, hogy menjünk el valahova teázni. Furcsán néztem először, meg arra gondoltam, hogy ha már 3.-án születtem, miért nem megyünk holnap, de egész jó érvei voltak, így belementem. Tea helyett éppen a forrócsokimat szürcsölgettem, mikor egyszercsak felbukkant Tünde, Marietta és Jona is. Na, hát megint átvertek az én drága barátaim és megint jól megleptek, pedig azt hittem, sokáig a tavalyit fogom emlegetni.
Igazából még most sem igazán jutok szóhoz a meghatottságtól, inkább beszéljenek a képek...

Kata egy csodás verset olvasott föl

Szeretném, ha álmaid győznének az önmagaddal vívott futóversenyben
Szeretném, ha értékeid nagyobbra nőnének, mint ingatag önismereted
Szeretném, ha tisztaságod meg tudnád őrizni
Szeretném, ha őszinte lennél magadhoz, s azokhoz, akiket neked szelidített meg az élet
Szeretném, ha alázatod legyőzné a hazug világ elvárásait
Szeretném, ha tudnál sírni és mások lelkébe örömöt imádkozni
Szeretném, ha mélyre húzna kincskeresésed, s a felszín alatt találnád forrásaid
Szeretném, ha hűséges tudnál lenni ahhoz, aki a legnagyobb szeretetét engedte átszögezni egyszer, s csak érted tette
Szeretném, ha tudnál vesztes is lenni, csak a reménységre vigyázz nagyon!
Szeretném, ha mindig tudnád, hogy sosem vagy egyedül és a Teremtő a tenyerébe véste még a legszomorúbb megaláztatásodat is
Szeretném, ha tudnád, hogy értékes és fontos vagy
Szeretném, ha tudnád, hogy amikor alszol, hiányzol a világnak
Szeretném, ha önmagad csak az igazán méltóval olvasztanád össze
Szeretném, ha tudnál várni
Szeretném, ha a názáreti lábnyomába illeszkedne életed
Szeretném, ha elfogadnád Isten áldásait
Szeretném, ha nevetve élnél!
Béke legyen veled!

(részletek Tornay András: Születésnapodra szeretettel című verséből)

Lehelet

Mostanában azt érzékelem, hogy vannak olyan emberek, akik a hallhatatlanságra próbálnak berendezkedni és vannak olyanok, akik nagyon is tudják, hogy az életünk csak egy lehelet, egy átfutó árnyék. Valójában a második csoport él igazán. Örökérvényű értékeket keres. Ilyen pl. az édesapám is. Mindig is sokat vállalt értünk. Édesanyámmal lehetővé tették, hogy mindhárman tanulhassunk. Nem tudom, hogy valaha meg tudjuk-e eléggé köszönni, amit értünk tettek.
Fárasztó munkája mellett apa azért mindig talált időt az emberekre. Évek óta rendszeresen járnak egy közeli kis faluba és Isten útjaira tanítják az embereket. Fáradhatatlanul. Messze nem vagyok ilyen kitartó, mint ő. Nemrég viszont teljesen összeszorult a szívem. Persze mindig is tudtam, hogy nagyon szereti Istent, de kimondta azt, amitől már gyerekként is nagyon féltem: hogy elveszítem. Azt mondta, hogy "vágyom Haza". Én meg kétségbeesetten könyörgöm, hogy "Uram, ne még. Annyi mindent szeretnék, hogy még megéljen az álmaimból."
Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok hiányosságom van az emberi kapcsolatokat illetően. Bármennyire is törekszem, mégis figyelmetlen vagyok, megbántok másokat. Pedig mennyire szeretném, ha a következő vers igaz lenne rám...

Add nekem - ma...

Add ide ma nekem a tiszta, fehér rózsákat,
melyeket egy napon síromra akarsz tenni.
Rendezd el a szeretet liliomait
az én legdrágább vázámban.
Add ide nekem őket még ma,
illatuk még megszépíti életemet,
s örömöt szereznek nekem.
Add ide őket ma, mikor szívemet gyötri
a szeretet hiánya.
És azt a tüskét, amit most belém szúrsz,
azt ültesd, ahová való, a sírra.
Eljön a nap, mikor majd
semmit sem fogok rózsáidról tudni
és tüskéid sem fognak
szívemnek fájdalmat okozni.

Ha az ember lánya...

olyan emberek felé vállalta a feladatát, akik kemény betegséggel, fogyatékossággal küzdenek, elég sok "miért" kérdést tud feltenni. Jópár okos könyvet bújtam már át arról, hogy mi Isten véleménye a szenvedésről, miért van annyi fájdalom a Földön. Egyben teljesen biztos lettem: Istent nem kell védenem (sokszor elkövettem ezt a hibát, amikor emberek Őt bántották).
Arról mindig is meg voltam győződve, hogy a gyerekek Isten szíve csücskében vannak. Talán láttátok már azt a képet, amint két gyerek sétál át egy foghíjas hídon és angyal őrzi az útjukat. Jópár anyuka is biztosított már arról, hogy gyermekeiknek védangyala van, mert ők nem tudnának rájuk a nap minden másodpercében vigyázni. Valahogy jópár "csoda" folytán megússzák a baleseteket...
Néhány éve a kezembe akadt egy cikk, ma ezt osztanám meg veletek:

A különleges anya

Tudjátok-e, hogy az Égben hogyan választják ki a fogyatékos gyermekek édesanyját? Néha magam elé képzelem Istent, amint utasításokat ad az angyaloknak, akik mindent egy hatalmas füzetbe jegyeznek fel.
- Armstrong, Beth, fiú. Védőangyal: Máté.
- Forest, Marjorte, leány. Védőangyal: Cecília.
- Rutledge, Carrie, ikrek. Védőangyal ... mondjuk Gellért.
Végül átad egy nevet egy angyalnak és mosolyogva azt mondja: - Ennek adjunk egy fogyatékos gyermeket!
Az angyal kíváncsian kérdezi: - Miért pont ennek, Uram? Olyan boldog.
- Így van - válaszolja Isten mosolyogva. - Adhatnék-e fogyatékos gyermeket olyan anyának, aki nem ismeri a jókedvet? Kegyetlen dolog volna.
- De van türelme? - kérdezi az angyal.
- Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor elmerülne a tengernyi önsajnálatban és a fájdalomban. Ha túljut a sokkon és a bánaton, biztos, hogy kibírja.
- De Uram, azt gondolom, hogy ez az asszony még Benned sem hisz.
Isten mosolyog: - Nem számít. Gondoskodom róla. Ez az asszony tökéletes. Kellőképpen önző.
Az angyal nem hisz a fülének: - Önző? Az önzőséget erénynek tartod?
Isten rábólint:
- Ha nem lesz képes mindannyiszor elszakadni a gyermekétől, amikor szükségét érzi, soha nem fogja túlélni a sokkot. Igen, ez lesz az az asszony, akit egy tökéletlen gyermekkel áldok meg. Még nem tudja, de irígyelni fogják. Még a legapróbb fejlődést sem fogja soha hétköznapi dolognak tartani. Amikor gyermeke először fogja mondani: "mama", tudni fogja, hogy csodának a tanúja. Amikor vak gyermekének leír egy fát vagy egy napnyugtát, úgy fogja látni ezeket a dolgokat, ahogyan kevés ember képes látni a teremtményeimet. Lehetővé teszem számára, hogy olyan világosan lássa a dolgokat - a tudatlanságot, a kegyetlenséget, az előítéleteket - ahogyan én, hogy mindezek fölé emelkedhessen. Soha nem lesz egyedül. Én mindig ott leszek mellette, élete minden percében, mivel csalhatatlanul az én munkámat fogja végezni, mintha az én helyemben lenne.
- És a védőangyal ki legyen? - kérdezi az angyal felemelve a tollat.
Isten mosolyog: - Elég lesz egy tükör.
(Erma Bombeck)

Próbáltam ma...

meggyőzni Rolit, hogy ha ügyes lesz, akkor én is az leszek, és egy-kettőre készen lesz a vérvétel, de ő hajthatatlan volt és nem merte elhinni. Meg is értettem, amikor anyuka ecsetelte ezzel kapcsolatos élményeiket. Na, hát van egy nagy hátránya (vagy előnye?) a mostani munkámnak: nem szaladhatok ki a kezelőből, hogy vegye át valaki a feladatomat, mert ez most csakis a magam problémája és senki nem teheti meg helyettem. Ennek következtében összeszedtem magam, és minden jól sikerült. Sőt: miután készen voltunk, Roli biztosított, hogy szeret. Na, hát, majd sírva fakadtam, hogy egy gyermekszív milyen készséges a megbocsátásra, még akkor is, ha fájdalmat okoztak.
Ilyen gyermekszívre vágyom én is...

u.i. ma (július 7.-én) Roli azt üzente, hogy nagyon szívesen találkozna ismét velem, persze szuri nélkül :))

Pénteken...

fogtam magam, és eljöttem Törökbálintra, a Szolnoki család vendégszeretetét élvezem. Habár inkább azt mondom, hogy a testvéreimet látogattam meg, hisz Kati és Peti évek óta annak számítanak. Örülök, hogy Isten megajándékozott velük.
Sári és Máté is nagyon vártak, jó nagyokat fogócskázunk meg játszunk, tiszta jóóóóó velük lenni. Élvezem a szófordulataikat meg a humorukat. Tegnap fogtuk magunkat és felmásztunk az Anna hegyre. NAGYON jól éreztük magunkat. Annyira jó itt, hogy tegnap képtelen voltam hazamenni, de ma már kénytelen leszek. Egyébként meg hihetetlen jó az, hogy noha most per pillanat az édesapjuk a bolygó másik oldalán van, Skypo-n keresztül még esti mesét is hallgathattunk. Persze nem felolvasott, hanem improvizált mesét, Miki mókus és Sári mókus kalandjairól, akik fogták magukat és egy gombán hajókáztak át a veszélyes tavon...
Na, szóval, igazán fájó szívvel veszek ma tőlük búcsút, de már értük megérte Pestre költöznöm, hisz gyakrabban meglátogathatom ezután őket.

In memory

Azt hiszem, felesleges lenne tagadni, hogy mindannyiunk életében vannak fájdalmas dolgok. Talán megválaszolatlan kérdések, beteljesületlen vágyak, remények vagy éppen fájdalmat okozó kapcsolatok. Egyik sem könnyebb, mint a másik. Sokszor tapasztaltam, hogy annak az embernek hiteles a vigasztalása, aki hasonló helyzetben van, talán ugyanazt éli át, mint én. A héten Isten különösen biztosított arról, hogy megvigasztalt vigasztaló legyek. Hogy engedjem, hogy Ő megvigasztaljon és legyek nyitott arra, hogy másokat vigasztaljak. Ne legyen nagyobb a fájdalmam, mint a készségem arra, hogy másokat meghallgassak, és egyszerűen csak ott legyek valaki életében.
Nagyon sokat jelentenek számomra S. C. Chapman dalai. A dallamok, a szövegek sokszor segítettek feldolgozni helyzeteket, fájdalmakat. Egyszer olvastam egy interjút, amit vele készítettek, és éppen arról beszélt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem tud mást imádkozni, mint: "Uram, segítsd a hitemet." Nagyon sokszor eszembe jut, amikor feladnám, vagy úgy érzem: nem bírom tovább. Egy, számomra nagyon értékes ember pedig azt szokta mondani, hogy: "nem számít, mit történt. Menj Istennel tovább."
Chapman és felesége, miután elég nagyok lettek saját gyermekeik, három gyermeket fogadtak örökbe és létrehoztak egy örökbefogadást segítő alapítványt. Ma tudtam meg, hogy az egyik kislány, aki mindössze 5 éves volt, egy autóbalesetben meghalt. Fájdalmas dolog elveszíteni számunkra fontos embereket...

http://www.stevencurtischapman.com/

http://chapmanchannel.typepad.com/inmemoryofmaria/

Kápolnásdomb

Ha jól emlékszem, 2003-t írtunk, amikor éppen lakótársat kerestünk. Egy kedves, hosszúhajú lány jött a barátjával megnézni a szobát. Szimpatikusnak tűnt, habár a srác mindenféle keresztkérdéseket tett fel. Többen jelentkeztek, ám Erzsi határozottan és kedvesen kérte, hogy hadd lakjon ő velünk. Mindez a keresztkérdéseknek volt köszönhető, mert a barátja biztosította, hogy nálunk nagyon jó helye lesz. Na, hát így kaptuk egy évre Erzsit, aki nemcsak lakótárs, hanem hihetetlen barát is lett. Aztán férjhez ment...
Él egy kedves, idős bácsi Bogádon, aki nagyon régen megálmodott egy birtokot: hogy majd ő és gyermekei ott fognak élni. A területen, amit kinézett magának, egy kis, romos kápolna állt, szent Vendel kápolnája. A bácsi fogta magát, szépen felújította a saját költségén. Közben felépítette a házát, aztán később a birtokra építkeztek a fiai is. Egyik unokája Tibi, éppen a jobbik felét kereste, amikor rátalált Erzsire.
Aztán már össze is lehet rakni a szálakat. Miután összeházasodtak, megmaradt a barátságunk velük, aztán ma meglátogattuk őket. A birtok hihetetlen élmény. Van egy nagy kapu, belépve jobb oldalt található a kápolna, bal oldalt a nagypapa háza és szépen, testvériesen megegyezve a gyermekeké. Ide építkeztek Erzsiék is. Házukból rálátni a Zengőre és a Hármashegyre, a közelben levő erdőből meg csak hallgattuk a madarakat. Csodálatos. Jó együtt örülni velük. Aztán kitaláltuk, hogy üljünk be kicsit a kápolnába. Jót ücsörögtünk, amikor egyikünk megkérdezte, hogy szoktak-e harangozni. Kiderült, hogy igen. Aztán egyszercsak megszólalt, este 7 órát hirdetve.

Különleges délután volt...

Pesten...

csavargok ám, és élvezem Jona vendégszeretetét. Persze ő nagyon örül, hogy jöttem, mert hétvégén Ausztriában volt és ott felejtette a lakáskulcsot, így kifejezetten várta, hogy megérkezzenek a pótkulcsok :)) Na, jó, nekem is örül...
Voltunk nemrég babalátogatni, megcsodáltunk egy gyönyörű, 3 hónapos kisbabát, sajna fotót nem tudok mutatni.
Most kicsit nem vagyok igazán lelkes, de azt hiszem, az az oka, hogy túlságosan előre szeretnék már mindent tudni. Ezzel persze az a gond, hogy ebben az esetben nem érvényesül az az ige, hogy "lábam előtt mécses a te igéd." A mécsessel csak nagyon közel tudunk látni, szóval, ha messze tartjuk, akkor könnyen eleshetünk, megbotolhatunk pl. egy kőben. Csak egyetlen egy lépésre ad világosságot, ha a lábunk elé tartjuk.
Végülis csak a következő lépést kell tudnom.

Jesse Irwin Overholtzer

egyszerű gyülekezeti tag volt, majd később lelkész lett, akire nagy hatást gyakorolt Spurgeon és Moody gondolatai, akik többek között azt is hirdették, hogy már a gyermekek is dönthetnek Isten mellett. Ő elég szkeptikusan állt ehhez a témához és elhatározta, hogy kipróbálja. Titokban, hogy a gyülekezetében ne tudjanak róla, olyan gyermekeknek mondta el az Örömhírt, akik eddig ezt sehol nem hallották. Legnagyobb megdöbbenésére, ezek a gyerekek elhitték, hogy Jézus, személyesen értük is vállalta a halált és hogy ezáltal kibékülhetnek Istennel. Kérte őket, hogy noha így döntöttek, senkinek ne beszéljenek erről. Azonban nem sokkal később, egy hölgy kopogtatott az ajtaján és arra kérte, hogy hadd ismerje meg ő is azt az Istent, aki a két lányát ennyire megváltoztatta. Overholtzer ekkor döbbent rá, hogy Isten azt a feladatot bízta rá, hogy a gyerekeknek beszéljen az örömhírről. Ekkor alapította meg barátai segítségével a Vasárnapi Iskolai Szövetséget (VISZ). Miután a környezetében végezte a feladatát, a környező államok gyermekei is a szívébe kerültek, így elkezdett olyan embereket megkeresni, akik támogatni tudják ezt a missziót. Életrajzában azt jegyezték föl, hogy Jeremiáshoz hasonlóan sírva imádkozott az ilyen alkalmakon annak az országnak a gyerekeiért, amit a térképen a mecénásnak mutatott. Amikor Oroszország került sorra, mégcsak álmodni sem mert arról, hogy az ottani gyerekekhez is eljut a jó hír. De eljutott. Ma már ott is számos helyen hallhatják a gyerekek, hogy lehet örök életük. Amikor 1955-ben meghalt, 51 országban folyt már a VISZ munka.
Megdöbbentett ez a történet, amikor ma hallottam. Overholtzer semmi mást nem tett, csak engedelmeskedett Istennek...

Jona és Piros :)))

Annyira tetszik ez a kép Pirosról és Jonáról, hogy engedélyt kértem, hogy megmutassam :))). És engedélyezve lett... :))

Grace és Glória

Tudom, hogy már áradoztam egyszer erről a színműről. Nem véletlenül. Eszméletlen alkotás. Tegnap este volt a 100. alkalom, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban játszották. Nem figyeltem föl magamtól erre a darabra, de tavaly, amikor Johannától ezt kaptam ajándékba a sikeres államvizsgámért, eldöntöttem, hogy még látnom kell. Nemrég annyira sokat beszéltem róla, hogy Darin meg a szülinapomra tartogatta ajándékként. Nem okozott csalódást. Két nőről szól: egyik haldoklik, a másik önkéntes betegápoló. Tele van életképekkel: megélt örömökkel, nagy fájdalmakkal. Megszólal benne a hit is, a harag Istennel szemben és a megnyugvás Benne. Egyedül benne. Az élet értelme is: hogy egy egész életében egy farmon élő nő életének is van értelme. Így fogalmazza meg Grace: "A Jóisten valamiért csak teremtett, és ha nem is voltam más, csak egy közbülső láncszem, amely összetart másik kettőt, akkor is fontos voltam és nélkülözhetetlen..."
...fontos vagyok és nélkülözhetetlen...

u.i. köszönöm nektek, drága barátaim :)))

Ha emlékeztetned kell magad

Mostmár elárulom, hogy mi is volt az, amit szilveszter környékén nem mertem leírni: több állásinterjún voltam akkor. Az egyik iskola nagyon a szívembe lopta magát, olyan volt, amiről mindig is álmodtam: tele virágokkal, élettel, a gyerekek illatával. Ma, ahogy ügyeletből hazajöttem, kis levélkék fogadtak: Darin barátnőm nagyon ért ahhoz, hogy bátorítson. (Talán nem kapok ki tőle, hogy le mertem írni a nevét, de ő igazi kincs.)
Szóval ott tartottam, hogy kis leveleket készített nekem és emlékeztetőnek ide is leírom:
1. Ha emlékeztetned kell magad, hogy kicsoda is Isten... - Zsolt. 78:13-16 (ha van Bibliátok, olvassátok el)
2. Nem bírsz aludni, mert forog az agyad... -"Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?" (Ézs. 43:13) Akkor mit pörögsz még mindig? Aludj!
3. Azt hiszed Isten bűntet... vagy vádolod magad... - Zsolt. 103:13-14
4. Ha még mindig szenvedsz, ez majd megmossa a fejed..., csak merd kinyitni :)) -Zsolt. 78:17-22
5. Ha azon jár az eszed, hogy az a pár ember most ült össze (mármint az iskolában, hogy felettem döntsenek), mond: "Te ismersz, Uram! Gondolj velem, és fogd pártomat..." (Jer. 15:15)
6. Mi van, ha a válasz NEM - "Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs. 48:17)
7. Mi van, ha a válasz IGEN - "Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs. 48:17)

"Uram, te tudod, hogy mire van szükségem, én a te kezedbe teszem"- imádkoztam, amikor hívott az igazgató. Más mellett döntöttek. Igaz, nincs vegyészmérnöki végzettségem és akkora gyakorlatom kémiából. Arra viszont engedélyt kért, hogy eltehesse az önéletrajzom és másfél év múlva ismét megkeressen...
Örülök, hogy így alakult. Ezek szerint erre volt szükségem...

Ajándékok

Amikor Pécsre költöztem, fogalmam sem volt, hova is kerülök. Előző napokban hívott fel Éva, a házinénim, hogy szeretettel várnak. Azelőtt soha nem találkoztunk. Amikor megérkeztem, egy 4 gyermekes, nagyon kedves család fogadott. Bence mindössze egy éves volt. Aztán elég rövid idő alatt családtag lettem.
Egyik este éppen a fiúkra vigyáztam, Marcira és Bencére, amikor meglepett minket Ákos, az édesapa. Megkérdezte a fiúkat: "úgye milyen jó baby sitteretek van?", mire Marci: "Noémi nem a baby sitterünk, ő a pótanyánk."
Ez a, számomra nagyon kedves visszajelzés jutott eszembe a tegnap este, amikor lejöttek felköszönteni. Nagyon lelkesen énekelték a fiúk a "Boldog szülinapot...", aztán Bence kitalálta, hogy énekeljünk még, így következtek a karácsonyi énekek, közben persze gyertyáim egy részét is meggyújtotta, mint ahogy az évek során számtalanszor. Aztán végiglapozta Pancsinellóról szóló könyvemet. Ezen mindig elmosolyodom, mert noha kapott tőlem egy példányt, azt hiszem, amikor az enyémet veszi a kezébe, a közös olvasásokra gondol. Amikor még csak mutogatni tudott a képekre, max. néhány szó kíséretében, aztán amikor már ő maga olvasta...

Eszembe jutott az a közös élmény is, amikor majdnem együtt ugráltunk az avarba. Ma is sajnálom, hogy csak majdnem, hogy befolyásoltak a járókelők, akik még így is megcsodáltak minket.
Ha mennem kell, nehéz lesz itthagynom őket...
"Ha menni kell, magammal sokat vinnék, az egész, édes, megszokott világot..." írja Reményik.
A diplomaosztómon Éva a következő idézettel bátorított: "Ne bánkódj, téged Istennek, az Atyának szeretete vezet. A legjobb útat gondolta el számodra, ha nem így lenne, más úton vezetne."