2007. szeptember 8.

Háló Gyula

A múltkor elfelejtettem a kedvencek között leírni, pedig mennyire nagyon sokat jelentenek nekem az írásai. Többek között ő írta le azt is, amit életem mottójának tartok: "Az ember jól csak akkor érezheti magát, ha azt végezheti, amire rendeltetett." Néhányszor résztvettem az általa vezetett írás-műhelyben és rengeteget tanultam tőle. Főleg emberséget, nyitottságot és őszinte érdeklődést. Ezt tükrözik az írásai is. Az előbb szemelgettem kicsit...

Manőver

Nyitott tenyér semmit sem veszíthet.
Tökéletes leszállópálya.


Őszi eső

Az Isten lenézett.
Látta egyedül vagyok.


Bújócska

Most csukd be a szemed,
el fogok bújni.
Amíg nem szólok, nem nyithatod ki.
Nem kereshetsz, amíg nem kiáltok.
Akkor indulj, ha azt mondom: szabad.
De ígérd meg, hogy nem is leskelődsz.
Jó?

Akkor játszhatunk, Istenem?


Mire megjössz

Mire megjössz
rügyező lelkem virágba borul.
Ne lépj majd szirmaimra,
de burkolózz beléjük.
Másnak csupasz szépség, de neked védelem.

Ha leoltod a csillagokat,
ragyogni kezd az út lábad előtt
a teremtés háttérsugárzásától.
E fénylő sötétben már nem tévelyegsz,
az üres káprázatok kihunytak,
s a békesség szökőárja lelkedből pulzálva
elborít mindent, mindent.
Ez az alázatos-nyugodt robbanás
ujjá varázsolja a mindenséget.

Mire megjössz,
egyszerűvé színesedem: áttetsző pompa fogad.
Keresd meg a helyed, s ülj le mellém.


Megtalálod

Istent kerested,
s rám találtál.
Ha tovább kutatsz,
hű önmagadra lelsz.
S ha nem adod fel,
meglátod Őt is:
bennem, s magadban.


1 megjegyzés:

Petrőczi Éva írta...

Kedves Noémi-Ruth! Háló Gyuszi közeli barátom, többszörös pályatársam. S Norvégiát is nagyon szeretem. Ha ír nekem a hetpetty@hungarnet.hu-ra, küldök egy meghívót legközelebbi premieremre, ahol talán Gyuláék is ott lesznek. Időpont: szept, 29., du. 5. Helyszín: Boráros tér 2. fiókkönyvtár, a Boráros tár és a Lónyay u. sarkán, bejárat a Lónyay u. felől. Táma: Petrőczi Éva: "Szürkeháj- Két szemműtét története" című könyvének premierje és más művei, főleg versek, bemutatása. Várom szeretettel: Éva
Addig is, ott a Wikipédia Petrőczi Éva címszava...