2007. szeptember 1.

Malomvölgyi tó


Na, megjöttem. Ahogy valaki mondaná: "jó volt", ha meg tovább faggatnám, azt mondaná, hogy:"nagyon jó volt." Na, ennél kicsit bővebb leszek :) Nagyon szép ez a tó, nemhiába voltunk anno még terepgyakorlaton is itt. Összefogdostunk és meghatároztunk néhány szitakötőt, meg acsát, meg különleges íriszeket, ha jól emlékszem, itt elemeztük a tó vizét is, de lehet, hogy az Égervölgyben volt... Ma csak a tűztövissel és a galagonyával "akasztottam" ki Timit, aki mindig jót derül a biológus vénámon és közli, hogy jót szórakozik azon, hogy minden növénynek úgy tudok örülni, mint egy gyerek. Dehát azért vannak, nem?
Ma a változatosság kedvéért, csak egyszer tekertünk körbe, mert leültünk beszélgetni, aztán 2 óra hosszáig ott maradtunk. Hiába, valamikor meg kell tárgyalni az élet dolgait. Többek között arról is beszélgettünk, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek eleve van "szárnyuk", azokat könnyebb megtanítani repülni, mint azoknak, akiknek előbb ki kell "növeszteniük". Na, az aztán komoly pedagógusi feladat. Ez most nagy fejtörést okoz nekem, mert mi van, ha a gyereknek esze ágában sincs "szárnyat" növeszteni.
A kapcsolatainkról is beszéltünk, azt hiszem, meg kell tennem néhány dolgot... De nem lesz könnyű. Félek az eredménytől... És van, amikor abba kell hagyni az álmodozást és megtenni egy lépést, aztán mégegyet..., és minden rendben lesz.
Hannával rossz hírt kell közölnöm: nem esett az eső, így ne reménykedj, hogy még nőni fogok :)) Azért sajnálom, hogy nem ázhattam bőrig, olyan jólesett volna...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Meg kell hogy mondjam neked, hogy annyira aranyosak és életszagúak mostanában a bejegyzéseid. Mindig elolvasom, csak azért kommentelek ritkán, mert nehézkes nekem, de írjál jó gyakran, mert mindig felvidítasz. Még soha nem hallottam, hogy valaki örült volna annak, hogy ő kicsi :) Márta

Noémi-Ruth írta...

Köszi Márta! Nagyon szerettem írni régebben, aztán az egyetem és kórház együttese alatt max. ha cikket kértek tőlem vagy házidolgozatot írtam. Mostanában meg ismét rámjött. Talán azért is, mert látom, hogy sokan olvasnak, (tudod, a nézettség :)))), tök jót nevettem, mikor erről írtál), csak sajna nem tudom, miért nem lehet rendesen kommentelni. Még várnom kell arra, aki megígérte, hogy segít ebben, mert most nagyon elfoglalt.
Nem mindig örültem annak, hogy kicsi vagyok, főleg azért, mert először a tornasor elején áltam, aztán egyre hátrébb :(( Mára már látom az előnyeit, meg a gyerekek között tényleg sokkal jobb, ha kisebb az ember, pl. nagyon szeretek a szemükbe nézni és így könnyebb. Meg egyébként is, akkor boldog az ember, ha elégedett. Még a növésével is :))

Noémi-Ruth írta...

Még valami Márta! Eszembe jutott az a kedves leveled, amikor a legutóbbi állásinterjúm sem sikerült. Még egyszer köszönöm.
Azt hiszem a bejegyzéseimben az is tükröződik, hogy már nem görcsölök (csak néha) azon, hogy mi lesz velem, ha bezár a kórház, meg egyáltalán hogyan alakul a jövőm. Valahogy Isten szabaddá tett ettől és már nem rémíszt, amikor látom, hogyan építik le a kórházunkat, ami persze nagyon fáj, meg minden, csak szabad lettem attól, hogy ez határozza meg a mindennapjaim. Egyszerűen élvezem a napjaimat, igyekszem maximálisan helytállni a gyerekek között és elégedett lenni mindazzal, amit most kapok.