Komment a tegnap estéhez

Jó lenne már, ha nem csak elméleti szinten érteném az élettant, hanem észrevenném, hogy a gyakorlatban is így van. Gondolok itt a kortizol hormonunkra, ami stresszhormonként vesz részt a szervezetünk alkalmazkodásában: reggel sokkal magasabb értéket mutat - ennek következtében sokkal szebbnek és reményteljesnek látom az induló napot, mint este, amikor lecsökken az értéke. Persze ez is fontos tényező, mert felkészülünk a pihenésre. Na, szóval, tegnap este igencsak lecsökkent a szervezetemben az értéke és mindent teljesen reménytelennek láttam, jobb lett volna, ha inkább alszom és nem írom le a blogolás hátrányait. Főleg mert ma reggel eszembe jutott a természet, hisz már szeptember van és minden készülni fog lassan a nagy-nagy pihenésre és átvészelésre, kivételt képez ebben pl. a téli jázmin, amiről azt gondolom, hogy Isten azért adta télen virágzónak, hogy még télen is lássam, hogy a pihenést újraéledés követi és a megfagyott talaj alatt ott van az élet reménysége.

És azt hiszem, hogy most inkább Lilias Trottertől idézek, mert sokkal, de sokkal szebben írja le azt, amit ma szeretnék megosztani.

"Isten felhasználhatja ... a bennünk kimunkált dolgokat, számunkra ismeretlen lelkek áldására úgy, amint az elmúlt évek lehullott és már rég elfeledett levelei és ágacskái arra szolgálhatnak, hogy életet adjanak az újonnan született madársóskának. Egyedül Isten ismeri, miféle megszámlálhatatlan lehetőségek rejtőznek bennünk!

Vajon nem kell-e hűségesen hozzászegődnünk, amint keresztül viszi életünkre vonatkozó tervét? Nem úgy, mint a >földnek zöld növénykéi<> a maguk öntudatlanságában, hanem a szabad akarat dicsőségével."

Erre gondolva, talán nem hiábavaló az írkálásom sem... ki tudja...