Nevetés

Ma hajnalban eldöntöttem, hogy végre megkomolyodom, és nem fogok annyit nevetni a kórházban. Elvégre komoly feladatokat végzünk, és milyen dolog az, hogy annyit nevetek. Egész jól tartottam magam addig, míg a kolléganőimnek egyre jobban feltűnt, hogy valami nem stimmel. Aztán már ott tartottunk, hogy sápadt vagyok, talán nem leszek beteg, meg különben is áruljam el, mi nyomasztja a lelkem, mert így nem lehet dolgozni! Igenis nekem nevetnem kell, mert egyébként nagy gáz van. Hát, leültettek, egyik még meg is masszírozta a hátam (márcsak ezért érdemes volt megkomolyodni) és addig duruzsolt meg próbált meggyőzni, hogy mit jelent nekik az, ha nevetek, hogy beadtam a derekam. Nem megy nekem, nem nevetni. Ez van...