Csöndes...

napjaimat élem, amikor sokmindent mondanék, de még éretlenek a gondolatok, meg zavarosak, de előbb-utóbb letisztázódnak és egyértelmű lesz a kép. Én naiv, miket remélek! :))
Aztán meg szerettem volna megmutatni Jona szülinapi ajándékát, de sajna még nem kaptam meg a fotókat, pedig Johanna :))) biztos nagyon díjazná, mert azért egész eredeti és Noémis (ahogy mondani szokták).
Ésssss: nagy meglepetésben részesül az, aki tudja, hol is található a képen látható ajtó :)). Annyit azért elárulok, hogy kötődik kedvenc helyhez, ahová én gyakran zarándokoltam az elmúlt években és persze nosztalgiaként (néha kell) elővettem...
És mert eszembe juttatta azt az igeverset, ami a napokban sokat jelent: "a zörgetőnek megnyittatik", merthogy a napokban az Ég kapuján zörgetnék...

Kezemben tartom a szívedet

Kicsi testvér, a kezemben tartom
a szívedet: Mért olyan hideg?
Ha az égre nézünk, odafent is
zöld füvet látunk, locsogó kis
patakokat s az erdők fordított képét.
Látod, ott megyünk mi is,
az árnyas úton, milyen kicsinyek
vagyunk a nagy-nagy messzeségben,
gyöngén ölelem jobb karommal
a derekadat: mindjárt eltűnünk.
Nem az a fontos, amit nagyképűen
egymásnak mondtunk és a világnak.
Kicsi kutyánk, akinek csontot adtál,
ott megy utánunk, szereti a kis fekete
törtlábú macskát, akit meggyógyítottál.
A vén kofaasszony, akivel pár jó szót
szóltál, fehér kendőt lenget utánunk:
ráncos, gyűrött, egyszerű lelkét.
Nézd, milyen piros sugarakkal,
piros örömmel vár minket a
messzeségek messzesége; kezemben
tartom a szívedet: melegedik, melegedik...
(Dsida Jenő)

Csupáncsak

Ma annyi minden dolgozik bennem, hogy két morzsára futja:

"Most nem teszek semmit, csak engedem, hogy szeressen az Isten." (T.E.)

"Az öröm megmarad örömnek, de a szomorúságban mindig ott csillog a remény." (Áprily)

És a "Keresem a..." című bejegyzésem még aktuálisabb.

Keresem...

a szavakat a mondatokhoz, de nem találom. Vagy a mondatokat a szavakhoz?
Vajon hová tűnnek a szavak, amiket kitörlünk? És miért nem mondunk ki mondatokat, amit jó lenne kimondani vagy éppen hallani?
Keresem... És nem találom a válaszokat, sőt, már kérdezni sem tudok.
Mindent lezárok, mindennek pontot teszek a végére, csendben leszek és hallgatok...

Menedékház a szívem...

"Menedékház a szívem / hogy túlélő legyél / itt elbújhatsz, amíg tart a tél... itt átmelegít a remény" - hallgatom Friderika dalát már nem tudom hányadjára. Eszembe jutott néhány szív: a szüleimé, testvéreimé, barátoké és persze Istené. Vannak, akiknek ilyen szívük van: az ember elbújhat benne, átmelegíti a remény és egyszerűen csak otthon lehet. Nem kell magyarázkodnia, védekeznie, csak engednie, hogy szeressék.
Néha megtapasztaljuk azt is, amit József Attila fogalmazott meg: "Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de jól gondold meg: bántana, ha aztán sokáig elkerülnél." Van, ahol hiába kopogtatunk vagy ahol már nem kell kopogtatnunk, hanem megbocsátani és továbblépni. Hagyni, hogy meggyógyuljunk, újat kezdjünk.
Mostanában gyógyulok Isten és jópár ember szeretetében. Menedékházakra találtam és a remény már nem szégyenlős...
És köszönöm, hogy vagytok néhányan, akik nem féltek a menedékházamtól. Féltve őrzöm a kincseiteket :)))

Öntsd ki!

"Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!" (Jer. sir. 2,19)
Nem tudom, ki hogy van vele, csak magamról merek írni, de azt látom, hogy néha nagyon nehéz kiönteni mindent Istennek. Végiggondoljuk a dolgainkat, el is mondjuk neki, aztán talán újabb megoldáson törjük a fejünket. Legalábbis én sokszor ezt teszem. Talán azért, mert szeretem átlátni életem dolgait, előre tervezni, átrágni mindazt, amit tenni szeretnék. Nem tudom, hogy miért olyan nehéz, csak úgy, mindent kiönteni Istennek.
Néha úgy teszek, mintha meglepném Őt bármivel, közben Ő már rég várta, hogy kimondjak: örömöt, hálát, szomorúságot, terhet..., szóval mindent.
Szeretném végre megtanulni: mindent elmondani Neki még akkor is, ha tudom, Ő már rég tudja... Még a következő lépést is...

Hogy vagy?

Háló Gyula

Hogy vagy?

Nem vagyok jól,
összekuszálódtak az érzések fonalai,
én kuszáltam őket össze.
Túl minden megbánáson
a szívem vádol még.
Újból és újból elsiratom
bűnös mozdulataim, szavaim,
tévelygő akaratom,
tékozló lábaim.
Nyugtalanságom mégis egyre nő.
Szóval, nagyon nem vagyok jól.

És te, Istenem, te rendben vagy?
Mert nem élném túl
mostani zavarodottságomat,
ha te sem lennél jól.

Belopott színek

Belopott színek

Gyökerestül gazolnám ki
azt a szuszogó fájt
szívem sarkából,
melyet a tavaszi szél
hozott magával:
s csokrát átnyújtotta nekem.
Lábujjhegyen hordta széjjel
apró szirmát a pici virágnak,
belopta testembe a színeket.

(Kutyik Angéla)

S mégis...

"S mégis, a csönd paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem."
(Tóth Á.)

Ma rájöttem,...

...hogy szükségem van olyan napokra vagy legalábbis néhány órára, amikor egyedül lehetek, csöndben, amikor nem kell beszélnem, mégcsak hallgatnom sem. Csak lenni. És az is jó, ha nem kell magyarázkodni, hanem egyszerűen tiszteletben van tartva a csend. Különben is a beszéd sokszor félreértések forrása, ezt már a Kisherceg is megmondta. Én meg sokszor a bőrömön is tapasztalom.
Na, és még az is jó, ha az embernek van olyan hely az életében, ahova hazamehet. Ahol nincsenek felé elvárások, ahol nem lesz gyomorgörcse, hanem egyszerűen azt mondják neki, hogy: "jó, hogy megjöttél és hogy vagy..."
Mára csak ennyi.