Éppen egy éve

Éppen egy éve annak, hogy sütöttem, főztem... Na, azért nem egyedül, kb. 20 embernek nem ment volna, de Darinka, Réka és pécsi pótanyám, Éva remek segítségek voltak. Mire a szüleim megérkeztek, szinte minden elkészült, csak a gyümölcssaláta maradt el, dehát azt úgy is terveztük, hogy csak frissen készítjük el, márcsak azért is, mert legnagyobb kritikusom, Jona, eszméletlen mennyiségben képes ebből enni.

Na, de mire is készültünk? A másnapi diplomaosztómra...

Miközben szorgoskodtunk, sokminden lejátszódott bennem: hogy kerültem Pécsre, Isten hogyan adott állást, meg egyáltalán hogyan rendezte a sorsomat. Ma összeszedem magam és végre itt is emlékezem, nemcsak az egyetemi évekre...

2000-ben, amikor végeztem a nővérsuliban, fogalmam sem volt, hogyan fogom elkezdeni az egyetemet. Kétszer is felvettek, de állampolgárság nélkül csak költségtérítésesre. Persze kitaláltam, hogy diákmunkával összeszedem a pénzt: éjszaka nyomdában dolgoztam, nappal gyakorlatra jártam, ami odáig fajult, hogy egy nap majdnem összeestem az intenzív osztályon. Akkor kicsit végig kellett gondolnom, hogy mi fontosabb, így a gyakorlatra koncentráltam. Ha végiggondolom, egyik legmeghatározóbb évem volt: akkor szembesültem nagyon sok emberi nyomorúsággal, AIDS-es gyermekkel, tönkrement sorsú emberekkel... Aztán letettem a záróvizsgámat is és ezután nagy erőbedobással dolgoztam, hogy hátha összeszedem a szükséges pénzt. Nem sikerült. Hazautaztam a szüleimhez, teljesen lemondva arról, hogy elkezdhetem az egyetemet.

Szeptember 3.-a egy különleges dátum az életemben. Akkor mentem vissza Budapestre, hogy majd nővérként elhelyezkedem. Este Hegyi Bandi bácsi (aki a pótapám) behívott az irodájába és egy borítékot adott a kezembe. Kiderült, hogy a féléves tandíjamat tartalmazza, amit egy svájci orvos fizetett ki. Ma is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy ettől kezdve hogy felgyorsultak az események. Másnap még a vonaton voltam, és közben valaki Bandi bácsiékat hívta az egyetemről, hogy jöjjek Pécsre beíratkozni, majd lesz valami, címszóval... azóta sem tudom, hogy ki volt, de beíratkoztam. Másnap Éváék, a házinénimék hívtak, hogy ők szeretettel várnak és lehetek az albérlőjük, azóta is itt lakom ebben a kedves családi házban. Sose gondoltam volna, hogy az otthonomon kívül lakhatom családi házban..., ez is Isten ajándéka. Nem felejtkezem el Bukovszky Violáról, aki felajánlotta, hogy autóval kivisz a Délibe, így a legtöbb szükséges dolgot be tudtam pakolni, és Misota Edináról sem, aki a pécsi pu-n várt. Micsoda meglepetések!

Anno elhatároztam és mondtam is a szüleimnek, hogy a nővérsuli után szeretnék továbbtanulni, de megköszöntem a támogatásukat és eldöntöttem, hogy önellátó leszek az egyetem alatt, hisz nekik még ott voltak a fiúk. Nagyon sokmindent vállaltak értünk és még most is... Néha azt gondolom, meg sem érdemeljük őket. Na, de visszatérve: állást kellett keresnem... Éva felajánlotta, hogy beajánl a Gyermekkórház egyik főorvosnőjének, aki viszont nem tudott segíteni (a poén kedvéért: ma az ő osztályán dolgozom :))). Felkerestem az ápolási igazgatót, aki meghallgatott, de közölte, hogy csak teljes állásba vesz fel, amit sajnos a nappali mellett nem tudtam elvállalni, de visszahívott mégegy beszélgetésre. Sose felejtem el: ott álltam a folyosón, az ablakból a Csecsemőosztályra láttam és az volt bennem: "bárcsak a Csecsemőn dolgozhatnék, Istenem..." Ott dolgoztam, cirka 6 évig. A részmunkaidő miatt sokszor el akartak küldeni, aztán hol az osztály, hol a főnővér, hol a főorvos vagy éppen mindenki harcolt azért, hogy maradhassak, persze sokszor csak utólag tudtam meg...

Hogy hogy kaptam meg az állampolgárságot? Azt hiszem, az már külön történet...

Nagyon elkalandoztam: a sütiknél, salátáknál tartottam, merthogy úgye vártam a vendégeket.

Másnap, június 30.-án velem örültek és együtt adtunk hálát az elmúlt évekért. Hálátlan lennék, ha nem említeném meg közülük Vágó Katit, aki, miközben az államvizsgámra készültem, jó párszor finom ebéddel és óriási bátorítással lepett meg. Mindig is csodáltam, hogy lelkészfeleségként mennyire ráérez mások szükségeire. A vacsorán ők is velünk örültek...

Hadd említsek meg néhány mozzanatot, amelyek nagyon bennem vannak:

- Vágó István igei bátorítását

- Leila emlékezését kedvenc igeverseinkre

- Éva szeretetteljes mondatait, többek között egyik kedves idézetemmel is meglepett: "Ne bánkódj, téged Istennek, az Atyának a szeretete vezet. A legjobb utat gondolta el számodra, ha nem így lenne, más úton vezetne."

- Marietta emlékeit

- Apa bölcs gondolatait, Ő főleg arra bátorított, hogy emlékezzek arra, Isten mi mindent tett az életemben

Ezeket igyekeztünk együtt összeszedni.

...

Eltelt egy év és most azon morfondírozok, hogy ma csak magamnak főzhettem és fogalmam sincs, merre tart az életem. Többször feltettem mostanában, hogy Isten most is vezet, most is a tenyerén hordoz? Nem lenne Atyám, ha nem így tenne... saját magának mondana ellent. Kb. 2 hete állásinterjún voltam és akkor nap u.az volt az ige, amit Apa is idézett tavaly: "Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr... (5Móz. 8:2) Nem akarom elfelejteni, Isten hogyan vezette eddig az életemet. Noha most fogalmam sincs, hogy merre tartok, biztos vagyok benne, hogy ma is az az atyai kéz vezet, aki 2000-ben, és azelőtt is és azután is...