Csend-élet

Bizonyos kedves órákról, percekről az ember lánya nem szívesen beszél, ír, hisz annyira törékenyen szép volt a tegnapi nap, hogy magamban őrzöm minden percét, pillanatát. Csodálom Istent önmagáért, csodáiért, az értékes mozzanatokért és még sorolhatnám, de jócskán nem találom a szavakat. Hallgatok, mert az is jó dolog. Belülről érlelős... és érzem a tegnapi nárciszok illatát és egy különleges embert...

Ma ilyen...

kis vicces képeslap várt a Léguti osztály dolgozóitól: "Sok szeretettel
gondolunk rád, Marika néni és a többiek" írták.
Mintha tudnák, hogy néha süni vagyok...
Annyira kis kedves gesztus...

M. Zs.-nek

Mint ahogy lenni szokott, néha idetévednek kedves emberek, aztán vagy visszatérnek vagy nem, lényeg, hogy valahogy M. Zs. is idekeveredett. Aztán egyszercsak felfedezte, hogy történetesen az unokatesójával lakom és mivelhogy egy igazán jó költőtől is szeretek idézni, így talált rá az angol tanárjára is. Hm, sose gondoltam volna...
De most azt gondolom, hogy Isten éppen akkor mutat rá egy-egy szálra, amikor éppen szükségünk van, hogy valahogy bepillantást kapjunk a terveibe, mert mostanában az összegubancolódott szálaimat látom, és fel nem foghatom, hogy Isten milyen mintát hoz ki belőle és hogy abban fog gyönyörködni. De teszi és néha engedi, hogy mi is belekukkanthassunk.
M. Zs.-től pedig az az egyetlen kérdésem, hogy te vagy-e az, aki így szoktál idetévedni: "noémi virágok hiányzol szöveg", mert igencsak érdekes ezt olvasni :))), mert mi van, ha az ember lánya azt gondolja, hogy egy titkos hódolója, aki keresi a szavakat, de még nem találta meg, hogy megszólaljon. Na, jó, nagyon örülök kedves Zsófi, hogy érdemesnek tartod erre az igencsak egyszerű blogra a visszatérést :))).

Január 3.-nak...

még mindig van utózengése és hát nem hagyhatom ki, hogy ne örökítsem meg :))). Ma Bogi lepett meg születésnapom kapcsán (akkor is felköszöntött ám, csak sms-ben), de ma meglátogatott és kaptam egy csodás naplót, ami tele van Simon András idézetekkel. Tiszta jó, mert nézegettem ám én a könyvesboltban, de úgy döntöttem, hogy erős leszek, és nem engedek a csábításnak, úgy sincs még tele a mostani jegyzetfüzetem. Szóval nagyon tudnak az én barátaim, na.
Morfondírozok ám a naplóban megfogalmazott gondolatokon, íme néhány belőlük:

"A szeretet nem csupán érzelem, hanem tudatos elköteleződés is. Megtartó hűség, amely bonthatatlan egységbe forraszt. Aki nem tér ki Előle, gyógyító jellé válik a széthulló világban."

"Nézz irgalmas szemmel, mert amit első látásra észlelsz, az csak külső réteg, álca vagy védőburok. Ahhoz, hogy meglásd a lényeget, nem ítélkezned, hanem szeretned kell."

"Ha tudásod a szívedből fakad, bölcs vagy; de ha csak könyvekből gyűjtötted: legfeljebb okos."

"Bármilyen picinyke és törékeny vagy is, senki sem akadályozhat meg abban, hogy szívől mosolyogj, s így - mint Isten kedves virágszála - a Szeretet jó illatát áraszd ebben a világban. Te magad légy az Isten mosolya!"

"Isten nem tolakodó. A benned lévő űrt csak úgy tölti be, ha kívánod és magadba hívod Őt. Vágyakozás nélkül nincs élő kapcsolat."
(Simon András)

u.i. bocsánat az olvasóimtól, hogy a januári (meg van, hogy a februári) hónap ennyiszer szól a bizonyos napról, de nekem igazán nagyon sokat jelentenek ezek a szeretet-kifejeződések...

Bizonyos...

nap kapcsán még mindig kapok ilyen kis kedves figyelmességeket, és gondoltam, elraktározom a szürke, szomorú napokra, amikor nagyon jó emlékeztetni magam arra, hogy vannak emberek, akiknek fontos vagyok és így szeretnek, ahogy vagyok...

Köszönöm!

Köszönöm Istennek, hogy vagytok!

Meglepetés

Hm, vajon milyen virágot kapok???

A holnapi nap előünnepléseként Kata kitalálta, hogy menjünk el valahova teázni. Furcsán néztem először, meg arra gondoltam, hogy ha már 3.-án születtem, miért nem megyünk holnap, de egész jó érvei voltak, így belementem. Tea helyett éppen a forrócsokimat szürcsölgettem, mikor egyszercsak felbukkant Tünde, Marietta és Jona is. Na, hát megint átvertek az én drága barátaim és megint jól megleptek, pedig azt hittem, sokáig a tavalyit fogom emlegetni.
Igazából még most sem igazán jutok szóhoz a meghatottságtól, inkább beszéljenek a képek...

Kata egy csodás verset olvasott föl

Szeretném, ha álmaid győznének az önmagaddal vívott futóversenyben
Szeretném, ha értékeid nagyobbra nőnének, mint ingatag önismereted
Szeretném, ha tisztaságod meg tudnád őrizni
Szeretném, ha őszinte lennél magadhoz, s azokhoz, akiket neked szelidített meg az élet
Szeretném, ha alázatod legyőzné a hazug világ elvárásait
Szeretném, ha tudnál sírni és mások lelkébe örömöt imádkozni
Szeretném, ha mélyre húzna kincskeresésed, s a felszín alatt találnád forrásaid
Szeretném, ha hűséges tudnál lenni ahhoz, aki a legnagyobb szeretetét engedte átszögezni egyszer, s csak érted tette
Szeretném, ha tudnál vesztes is lenni, csak a reménységre vigyázz nagyon!
Szeretném, ha mindig tudnád, hogy sosem vagy egyedül és a Teremtő a tenyerébe véste még a legszomorúbb megaláztatásodat is
Szeretném, ha tudnád, hogy értékes és fontos vagy
Szeretném, ha tudnád, hogy amikor alszol, hiányzol a világnak
Szeretném, ha önmagad csak az igazán méltóval olvasztanád össze
Szeretném, ha tudnál várni
Szeretném, ha a názáreti lábnyomába illeszkedne életed
Szeretném, ha elfogadnád Isten áldásait
Szeretném, ha nevetve élnél!
Béke legyen veled!

(részletek Tornay András: Születésnapodra szeretettel című verséből)

Diótörő

Ma reggel vagy éppen hajnalban, az ország különböző pontjáról gyerekekkel teli buszok indultak, megcélozva az Operaházat a Gyermekmentő vendégeiként. Évek óta ugyanis, a Diótörő egyik előadása az alapítványunké. Ilyenkor több száz gyereket hívunk meg (na, nem én, hanem az irodában dolgozó munkatársaim), és főleg olyan gyerekeket, akik talán soha nem jutnak el ilyen vagy hasonló előadásra. Természetesen a vendégeink, az előadás szüneteiben terülj-terülj asztalkám is van és a végén ajándék. Néhány tiszteletjegynek én is örvendhettem, így három gyereknek sikerült végül nagy-nagy örömet szerezni és többek között egy túlterhelt gyógyszerészt néhány órai pihenésre bírni. Na, persze nem árultam el Jonának, hogy hova jön, csak közöltem, hogy csinosan öltözzön. Majd megtudja, hova is cipelem. Nem bánta meg persze :)). Ott ültünk a gyerekek között, élveztük a kommentjeiket és olyan jó volt köztük lenni. Olyan jó, hogy természetesek, és nem úgy ülik végig az előadásokat, mint a felnőttek. Szabadon mocorognak, ha úgy érzik megjegyzéseket tesznek a társaiknak és közben nagy-nagy vidámságot szereznek nekünk, felnőtteknek. Jonával mi legalábbis nagyon jókat derültünk rajtuk.
Jó volt látni őket, amikor az ajándékokat is megkapták és bevallom: nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy egy rövid ideig itt dolgozhatom...

Szóval, néhányan...

tudjátok, hogy van nekem egy naaaaaaaagyon kedves tanítványom és hát ugyebár együtt próbálunk rájönni a biológia és kémia rejtelmeire (több-kevesebb sikerrel :))). Egyszer elkotyogtam magam, hogy t.i. a könyvesboltok közelében csak becsukott szemmel közlekedem, aztán tegnap este előállt azzal az ötlettel, hogy szeretné, ha elmennék vele nyitott szemmel egy könyvesboltba és választhatok valami nagyon szépet. Ez lenne az ő karácsonyi ajándéka. Na, hát meglepett ám rendesen, aztán amikor kifogytam a kifogásokból mégis csak ő nyert :))). Így ma, estefelé jobbnál-jobb könyvek akadtak a kezembe, aztán az angol nyelvűeket is szemügyre vettem és olyat találtam, hogy a szívem hevesen kezdett el verni és teljesen odavoltam, mert Amy Charmichael életrajzára bukkantam. (Tudom, hogy most nagyon boldog leszel, Hanna, el fogom olvasni!!! - angolul) Szóval ezt a könyvet választottam. Anno kislányként nagy hatást tett rám az a kis történet, amit róla hallottam és azóta is nagy vágyam volt, hogy egyszer az egész élettörténetét elolvashassam. Amy kislányként szomorú volt a barna szeme miatt és egyszer hallotta azt a csodás hírt, hogy Isten minden imát meghallgat. Este aztán lefekvéskor azért imádkozott, hogy amikor másnap felébred, kék szeme legyen. Reggel viszont szomorúan tapasztalta azt, hogy barna szemek tekintenek rá vissza a tükörből. Aztán talán az édesanyja tette fel neki azt a kérdést, hogy: "Amy, hát a NEM nem válasz?"
Aztán Isten Indiát helyezte a szívére misszionáriusként. Amikor elkezdett az ottani emberek felé szolgálni, változtatnia kellett a külsején, az öltözetén és akkor szembesült azzal, hogy mennyire jó, hogy barna a szeme és el tud vegyülni a tömegben. Akkor meg nem győzött hálát adni azért, hogy Isten nemmel válaszolt gyermekkori imádságára.
Na, majd a karácsonyfa alatt, otthon, elolvasom és kíváncsian várom egy olyan ember élettörténetét akinek elég bátorsága volt Istennek adni mindenét...

Bátor leszek...

...és ma egy régi, egyetemi írásomat rakom be. Hemingway öreg halászáról szóló részt annak a bátor embernek küldöm főleg, aki azt gondolja magáról, hogy nem elég kitartó. Szerintem meg az :)).

"Nyissátok ki a szemeteket és keressétek, hol van szüksége az embernek egy kevés kedvességre, parányi részvétre, egy kis beszélgetésre." (Albert Schweitzer)

Ha az ember Albert Schweitzer életéről és munkásságáról hall előadást, automatikusan feltevődik benne a kérdés, hogy lehet-e valóban így élni a mai társadalomban? Lehetséges-e? Megoldható-e? Mitől értékes az életem? Hogyan tisztelhetem a mások életét? Mit tehetek, hogy visszatekintve az éveimre elmondhassam: mennyire jó volt élni és szolgálni!

Hogy lehet otthagyni egyetemi katedrát és vállalni az emberi szenvedés enyhítését és sorsközösséget vállalni? Mitől ember az ember? Mitől különleges egyik-másik ember élete?

Lehet-e az enyém is az?

Ezek a kérdések és ezekhez hasonló gondolatok mocorogtak bennem ízelítőt kapva Albert Schweitzer életének mozzanataiból. Aztán azokra az emberekre gondoltam, akik hatással voltak, vannak a mostani éveimre. Csak szemelvények a sorból…

Hemingway öreg halásza.

Általában kötelező olvasmányként szerepel a listán. Számomra érdekes emberarc.

Azt gondolom, hihetetlen, hogy valakinek ilyen állhatatossága és kitartása legyen: 84 napon át minden reggel kievezni, mindennap várni, hogy hátha horogra akad egy hal. Mindennap mégis úgy menni haza, hogy üres maradt a háló, üres a csónak. A kunyhó még ennél is szegényebb. A 85. napon pedig újra tengerre szállni.
Az öreg arcát ráncok barázdálták, minden öreg volt rajta. Csak a szeme volt vidám és töretlen fényű. Egyedül halászott a tengeren. 84 napon át nem fogott semmit. A reményt mégsem adta fel. Különben sem csüggedt el sohasem. Amikor egyetlen barátjával, egy fiatal fiúval beszélgetett, elkeseredés nélkül mesélt a "hiábavaló" napokról.
Amikor a 85. napon kievezett, az öreg halászt egyetlen gondolat éltette: " valahol itt kell lennie az én nagy halamnak... ma van a 85.nap, és ezen a napon is becsületesen kell halásznom." Aztán, ezen a napon fogott is egy akkora halat, hogy másképp kezdte ki az erejét,
kitartását, mint addig.

Krisztina

Egy felnőtt barát megkérdezte Krisztinát, mit szeretne nyolcadik születésnapjára. A kislány, akinél neuroblasztomát diagnosztizáltak, megdörzsölte kopasz kis fejét, arcát két kezébe fogta és azt mondta:

-Nem is tudom. Van két matricás könyvem és egy rongybabám. Mindenem megvan.

Amikor pedig a vizsgálóasztalon feküdt és észrevette az ablakban hervadó cserepes virágot, megjegyezte:

- Remélem, az embereknek jobban gondját viseli.

Az élni akarás, a küzdelemhez való erő, ami egy-egy beteg gyermekben megfigyelhető, nagyon sokszor erőt adott, hogy jómagam ne adjam fel, amikor már nagyon fel akartam adni.

Reményük olyan ragályos, hogy a legreménytelenebb helyzetekben is megtalálják a kiutat.

„Néha a Remény szégyenlős és szeret elbújni. Néha elő tudod csalogatni, hogy odamenjen hozzád, de legtöbbször türelmesnek kell lenned és várnod kell. S akkor ő jön hozzád.”

Marie Curie

Nemrég vetettem bele magam e kivételes személyiségű nő életének tanulmányozásába. Meg akartam fejteni munkabírásának, konokságának, anyaságának titkát. Jellemet találtam, olyan emberarcot, amit nem lehet nem követni, mert magával sodor a tenni akarása, elszántsága.

Lehet álmodozónak lenni egy laborban és keményen dolgozni. Lehet igazi társa lenni egy kivételes tehetségnek, miközben új kémiai elem születik. Lehet figyelemmel kísérni a gyermekek fejlődését és figyelmen kívül hagyni a tömegek ünneplését. Lehet úgy leírni a kísérleti eredményeket, hogy benne van a munkatárs tisztelete. Lehet akkor is erősnek és keménynek lenni, amikor mindent feladnánk.

Édesapám

Talán nem lesz személyeskedés, ha az emberi nagyságokhoz sorolom édesapámat is. Mindig is tudtam, hogy szeret. Amíg otthon éltem, ritkán mondta ki, hogy mennyire fontos vagyok neki. Ma, amikor messze vagyok tőlük és legtöbbször csak telefonon mondhatja, annál gyakrabban mondja. Azt hiszem, sejti, hogy mit is jelent ez nekem. Például, amikor tegnap éjszaka egyedül voltam kórházi ügyeletben és fogalmam sem volt, hogy fogom tudni végigcsinálni alaposan és becsületesen a feladataimat. Miközben próbáltam végiggondolni a fontossági sorrendet, akkor hívott. Csak egy kétségbeesett nővérkét hallhatott, aki igyekezett helytállni. Meghallgatott, aztán bátorított. Mondanom sem kell, hogy nagyon szép ügyeletem volt…

Hogyan illenek ezek az emberek Albert Schweitzer mellé? Személyesen nem találkoztam vele, mint ahogy Hemingway öreg halászával vagy Marie Curie-vel sem. De vannak olyan emberek a környezetemben, akiket hozzájuk hasonlóan csodálatos embereknek tartok, mert a helyükön vannak. Tudják, mikor kell hallgatni, tanácsot adni vagy egyszerűen szeretni. Megtanulták a csendes jótettet, anélkül, hogy ők maguk várnának valamit. Megtanultak könnyeket törölni és keményen kitartani, amikor mindenki más feladta volna.

Mert számomra csak így lehet élni és csak egy ilyen élet végén lehet elmondani Dsida Jenővel együtt: „megtettem mindent, amit megtehettem…”

Miközben épp...

egy gimnáziumi kémia könyvet lapozgattam, egyszercsak a következő sms érkezett: "Drága Noémi! Nemrég gyöngyöt fűztünk a fiúkkal és közeleg a mézeskalácssütés ideje. Nincs kedved meglátogatni minket? Puszi, Mónika."
Anne Shirley szerint vannak olyan emberek, akikkel rokonlelkek vagyunk. Na, így vagyok én pl. Mónikával. Napok óta eszemben volt a tavalyi mézeskalácssütés, amikor a fiúk néha-néha azért benéztek hozzánk, Barnabás segített is nekünk, de amúgy meg hagyták, hogy élvezzük egymás társaságát. Aztán meg terveztünk gyöngyfűzést is, de mire észbekaptunk, már Pestre költöztem és elmaradt. Azt persze meg kellett ígérnem, hogyha Pécsre megyek, akkor őket mindenféleképpen meglátogatom. A szavamat meg illene megtartanom, mert Kristóffal és Barnabással nagy-nagy biciklizéseket is terveztünk, csakhát én leléptem...
...és most nagyon nagy honvágyam lett Pécsre...

u.i. a kép a januári meglepetéspartin készült. A fiúk itt még elég helyzetfelmérőek, de aztán annyira otthon érezték magukat, hogy szüleik NAGYON nehezen tudták csak őket hazamenetelre bírni :))) Különleges nap volt... (lsd. januári bejegyzések közt, talán 12.-e, de mostmár nem nézem meg, mert nem ártana aludni)

Nem tudom,...

hogy is történhetett, de már második napja találtam a nappalink asztalán kis adventi csomagot. A tegnapinál még azt gondoltam, hogy valami véletlen folytán keveredett oda, de a mai már igencsak meggyőzött arról, hogy mifelénk angyalok járnak. Na, jó, tudom, hogy Katának hívják, de ez akkor is annyira nagy kedvesség!
A napok töprengésekkel és kérdésekkel teljesek: egyik ismerősömről, aki mindössze 2 évvel idősebb nálam, véletlenül kiderült, hogy nagyon durva betegsége van. Annyira lehelet az életünk!
Aztán agyalok az emberi kapcsolatok törékenységén, hogy mennyire nagyon fontos egymás tisztelete és szeretete. Nem mindegy, hogyan viszonyulunk egymáshoz, milyen nyomatot hagyunk azokban, akik mellettünk élnek.
"Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek..." (Jób 6,14)

Boldog születésnapot!

Közös a gyerekkorunk, ámbár sokmindenre ő emlékszik, én nem. Felnézek rá. Csodás karakter, szakember, erős hittel, és szívóssággal.

Jó, hogy vagy, Jona, Isten éltessen sokáig!

Boldog születésnapot!

Múlt vasárnapi margó

Még rajta volt a bukósisak, de már ellenőriznie kellett, hogy nem számoltuk-e el a gyertyákat :))

A csodás Művésznő, Kata, Isten különleges ajándéka és a lakótársam :))

Aki hallotta már, tudja, milyen, amikor így nevetek. Azoknak küldöm, akik már régen hallották :DD

Az úgy...

volt, hogy kb. egy hónapja ígérte Jona, hogy eljön hozzánk 2 szelet vajaskenyérre és 2 dl menta teára (persze ennek is megvan a maga története). Addig húzódott a dolog, hogy végül múlt hét vasárnap lett belőle. Mivelhogy közeleg a szülinapja, Kata előrukkolt azzal az ötlettel, hogy mi lenne ha meglepnénk és néhány barátunk is eljönne. Na, hát így történt, hogy az én drága bátyámat sikerült jóóóól meglepnünk, merthogy semmire sem számított. Kedvenceit főztem, meg persze volt gyümölcssaláta (ezt azért még kikunyerálta a vajaskenyér mellé) és túrótorta is. Annyira jó volt együtt lenni!

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon csodálatos testvérem van :)))

Valamikor...

nagyon régen, konkrétan július 29.-én kaptam ezt a nagyon megtisztelő díjat Adinától, a következő magyarázattal: "mert kreativitás kell a gyerekek mellé, akikkel munkája során "találkozik", na meg mert sorait jó olvasni :)".
Sajna akkortájt enyhén szólva el voltam havazva, de gondoltam, hogy én meg azzal szerzek Adinának meglepetést, hogy akkor írok erről, amikor nem is sejti, hogy reagálni fogok :))). Köszönöm az elismerést és a kedves mondatot, nagyon eltaláltad az elsődleges szeretetnyelvem. Sokat jelent...
Aki pedig szeretne egy igazán kreatív és csodálatos blogba betekinteni, az megteheti :))) www.csend.blogspot.com

Visegrád

Összefogtunk négyen és elhajókáztunk Visegrádra. Tiszta nosztalgia hangulatom lett, hisz tavaly a Dunakanyarban bicikliztünk, és nagy vágyam volt, hogy ide visszajöjjek. Még jó párszor el fogok jönni, annyira szép és annyira jó ilyen helyeken járni...

Visegrád

Az az érzésem...

hogy ideje már megszólalnom és néhány sort írnom. Szóval: minden rendben van velem, csak otthon nincs netem, a munkahelyemen meg van bőven mivel lefoglalnom magam :))). Kedd óta dolgozom és nagyon-nagyon élvezem. Igaz, ma kicsit megrémültem a feladataim sokoldalúságától, de végülis szeretem a kihívásokat (legalábbis itt hangoztatom bemutatkozó mondatként). Próbálok okosodni, meg mindennek utánaolvasni, van bőven mit tanulnom...
És az élet nagyon nagy meglepetéseiről kicsit:
Tegnap este meglátogattam Leila barátnőméket, hihetetlen nagy már Lidi lányuk és olyan jó volt élvezni a barátkozását, hangos incselkedéseit, az együtt töltött időt. Meghallgattam a XXII. sz. szimfóniáját, már most látszik, hogy nagy zenész család kis tagja.
Egyébként meg csak nézek ki a fejemből, hogy micsoda meglepetést készített Leila. Anno, nem is tudom már, hogy mikor, írtam arról, hogy egyik kolléganőm keksztekerccsel kedveskedett és fogalma sem volt, hogy éppen a kedvencem. Na, hát most Leila készített nekem és annyira nagyon finom és nekem olyan nagyon jólesett ez a figyelmesség és szeretet.

Amikor elköltöztem Pécsről, egyik nagy szívfájdalmam volt, hogy otthagyom a gyerekeket meg azt a szolgálatot, amit végeztem. Ma kaptam egy e-mailt, amiben gitárost kerestek, hogy egy nagyon beteg kislánynak meglepetést szerezzenek. Gyorsan lecsaptam a lehetőségre és most totál úgy érzem, hogy Isten kárpótol mindazért, amit Pécsen hagytam és már nagyon várom, hogy találkozzam a kis Mónikával és énekelhessek, meg örömet szerezhessek. Remélem, még nagyon-nagyon sok lehetőségem lesz...

És itt üzenem kedves barátaimnak, hogy nagyon-nagyon köszönöm azt a sok szeretetet, amit tőletek kapok. Igazi ajándékok vagytok!

Hazafelé...

tartok apa szülinapjára, de megpihentem kicsit Pesten. Megnéztem a lakást, amiről már láttatlanban is azt mondtam, hogy nagyon tetszik, meg minden. Nos, elmondhatom, hogy nem csupán szép, hanem gyönyörű :))) Sose gondoltam volna, hogy Isten a pécsi kis kuckómért így fog kárpótolni. Galériás szobám lesz, igaz, hogy kicsike, de épp az tetszik benne, hogy olyan kuckós. A lakótársam pedig egy olyan lány lesz, akivel évek óta ismerjük egymást.
Nagy vágyam volt, hogy ne kelljen órákat utaznom és Isten meghallgatta. Trolival 10 percre van a munkahelyem.
Nagyon szeretem, ha várnak az állomáson és olyan jólesett, hogy L. várt. Voltunk a Városligetben meg az Állatkertben, sose gondoltam volna, hogy még egy ilyen ajándékot is kapok, hogy L-el végigjárjuk. Na, a halakhoz ő sokkal jobban ért, csak lapultam, hogy biológus létemre már alig ismerem őket, pedig anno kétszer is írkáltam ebből zh-t. Érdekes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor úgy kapunk valakit, hogy nem is számítunk rá, aztán egyszercsak ott van és csak nézünk ki a fejünkből...
Ma meg egy csodás Shirchadasj koncerten voltam és hihetetlen volt. Na, meg reggel a leendő gyülimben :)))
Holnap vonatozom haza, hogy végre személyesen köszönthessem drága édesapámat kedden. Ma este biztosított, hogy nagyon fog várni Csengerben. Én is, csak végre odaérjek... :))
És most néhány napig csendben leszek...