Ami a nevetést...

... illeti, hát, ma igazán nem panaszkodhatom. Darinnal ma meglátogattuk Ilust, hiába, no, a régi lakótársakat, főleg, ha igazán jó fejek, nem szabad elhanyagolni. Szóval, elmentünk a kis, kedves otthonába, padlizsánkrémes vacsora után (hiába, na, tudja a gyenge pontokat) meg átbeszéltük az élet nagy dolgait. Igazán azt élveztem, hogy mennyit változtunk az elmúlt 3 év alatt. Tisztára jó, hogy már nem ugyanazok vagyunk. Anno Ilussal voltak nagy vitáink, egy matematikus mindig tud jó replikációt és persze általában Darin volt a villámhárító. De megérte. Ma már úgy hallgatjuk egymás érveléseit és gondolatait, hogy teljesen nyitottak vagyunk és nem zavar a másik szemszöge. És ez így jó és szép...