Tavaly tavasz óta jár bennem ez a gondolat. Ruth könyve kapcsán említette Gabus, a lelkészünk, aztán újra és újra megszólalt bennem.
Ma Jónás könyvéről tanított Gabus, és ismét eszembe jutott. Adott esetben, különböző helyeken szóba kerül, milyen is az igazi keresztény: nincs problémája, vagy ha van is, azonnal imádkozik és máris megoldódik; soha nem csügged el; mindig a legjobb passzban van; minden kísértésnek ellenáll... No, lehet, hogy elhangoznak ilyen mondatok, de valljuk be őszintén: nem rólunk/rólam van szó.
Nem ettől leszünk igazi keresztények. Sőt, be kell vallanunk, hogy nekünk is vannak problémáink, Isten helyre akar állítani és az, hogy ezt megengedem-e neki, az az én döntésemen múlik, mert Ő nagyon is tiszteli a szabadságomat.
Teljesen mindegy, hogy ki vagyok, mi van a múltamban, Istennek terve van velem. Az Isten engem akar használni, számít rám. Amikor Isten elmondja a tervét, a kezünkbe adja a döntést. Annyira megbízik bennünk, hogy meri ránk, emberekre bízni a megvalósítást.
Jónás a saját tervét akarta megvalósítani. Pontosan az ellenkező irányba ment, mint ahová Isten küldte. Talán ezt gondolta: "ha elmegyek Társisba, Isten békén hagy engem, ott nem fog beleszólni az életembe". Az Isten lerázhatatlan. Noha szabad döntést adott Jónásnak, a szeretete mégis követte. Isten szeretetét nem tudom magamról lerázni. Isten megy Jónás után, sokszor utánam is jön, és sokszor utánad is... Ha kell, felforgatja a világot Jónásért. Jónás döntéséből fakadó vihar a környezetét is veszélyeztette. Nem tudunk elizolálódni a világtól. A pogány matrózok kérdezik meg tőle, hogy tehetett ilyet. Jónás talál egy megoldást - tudja, hogy miatta támadt a vihar. Áldozatot akar hozni Istenért, de bűnbánatot nem hajlandó tartani. Isten nem bosszút akar állni Jónáson, hanem helyreállítani őt. Isten ad egy új lehetőséget Jónásnak. A hal belében aztán magányos volt, aztán egyszercsak elkezdett Istenhez kiáltani. Miközben minden menekülési próbálkozása megvolt, az imádsága eljutott Istenhez. A hal gyomrából a szent Istenhez... (micsoda út...) Akármilyen mélyen vagyok, az imádságom kihallatszik onnan. Jónás újra odaadja magát Istennek. A szent templomban ülő Isten hajlandó törődni a hal belében ülő emberrel. Aztán ismét alkalmassá tette Jónást a szolgálatra. Sokszor mi magunk mondunk le saját magunkról, a képességeinkről, Isten viszont nem mond le rólunk.
Aztán aki ismeri a történetet, tudja, hogy a nagy város, Ninive, kegyelmet kap Istentől. Jónás viszont megsértődik és haragszik Istenre. "Uram, az a bajom veled, hogy te azoknak is kegyelmet adsz, akiknek én nem adnék." "Igazad van akkor, amikor haragszol?" -jön Isten kérdése. Jónás a saját igazságát fölé rendelte Istennek. Nem adom fel az álláspontomat, még az Istennel szemben sem. Nem tudjuk, hogy Jónás valaha is megbocsátott Istennek. Nem tudjuk, hogy a végén mi lett Jónással.
Mi lesz velem? Vajon merem-e Istennek adni az életemet vagy menekülök Társisba?
tölteni a Zamia csodálatával. Egyszerűen újra és újra ámulatba ejtett a levele, a szerénysége és nagyon boldoggá tett, amikor fiatal hajtásokkal örvendeztetett meg. Még amikor hozzám költözött, egy kis hajtásgumóját átültettem és a munkahelyemen éldegél az íróasztalomon. Aztán amikor betömték a szobám falát, átmenetileg olyan helyre tettem, ami nem tett jót neki. Nem gondoltam, hogy a hidegre (18 fokra) és a huzatra is érzékeny. Aztán elhullatta egyik kis hajtását, majd a nagyokat és itthagyott...