2010. április 30.

Tudom, hogy sokan...

kinövik azt, hogy felnézzenek a szüleikre, de én nagyon hálás vagyok értük. Hetek óta készültünk arra, hogy sikerüljön mindhárman egyszerre hazamennünk és felköszöntenünk apát szülinapja alkalmából. Sikerült. A fiúkat tudta, hogy hazamennek, de mikor engem meglátott, meglepődött, hogy nem túrázni vagyok.
Aki ügyes, hamar kitalálhatja, hogy hányadik szülinapját ünnepeltük :).
Sikerült lencsevégre kapnom nagy munka közben, aki ismeri, tudja, milyen jól áll neki, amikor így mosolyog. Igaz, itt majdnem sikerült teljesen eltakarnia az arcát :)).
Kiskertünkben szép tulipán.

2010. április 22.

No, persze...

a látszat ellenére már hazajöttem a Bátor Táborból. Történt ezen a szép, hétfői napon (ami persze már tovaszállt), hogy a napi kilós postám közt (mármint a munkahelyemen), a sok pályázatos dokumentációk közt kitűnt egy tényleg - csak nekem szóló - levél. Hm, nem fogjátok elhinni: Bátor Tábor Alapítvány volt a feladó. A testvértáboros hétvégén nem tudtam teljesen végig maradni, és a gyerekek, akik hozzám tartoztak és a cimborák írtak nekem levelet.
A levelet odaadták Andi doktor néninek, aki postázta nekem.
Bevallom: életmentő volt abban a percben. Amikor elolvastam, csak sírni tudtam. Ha az ember lánya egész nap dokumentumokat ellenőriz, meg pályázatokkal bírkózik, igazán nagyon felemelő ha kap néhány, igazán kedves és bátorító szót. Nem tudom, mikor növöm ki az "elismerő szavak" szeretetnyelvemet. Néhányan próbálkoznak kiírtani belőlem, de valahogy nem megy. Hozzám tartozik. Akkortól is nagy szárnyakat kaptam, amikor a programvezető nagy elismeréssel adózott a munkámnak.
És kedves barátaim, akik személyesen is ismertek, ne haragudjatok, ha sokszor nem veszem észre, mi is a szeretetnyelvetek és nem "beszélem" úgy, ahogy nektek jólesne.
Mostmár tudom, hogy mit jelent...

2010. április 9.

Két nap...

szabadság, azaz hétvégi Bátor Táborozás. Szóval tesó táborban vagyok (aki szeretne utána járni, az itt - www.batortabor.hu - megteheti. Nagyon aranyos, kedves, mosolygós lányaim vannak, öröm köztük nővérnek lenni. Épp éjszakai ügyelek persze, merthogy itt az is dukál, még egy röpke hétvége alatt is. Várom a reggelt és a holnapot...
Valahogy olyan ez, mint a 130. zsoltárban: "várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Az őrök a reggelt..."
A nővérek a reggelt...

2010. április 4.

mellémszegődött

"...nincs olyan reménytelen helyzet, nincs olyan sötét látóhatár, ahol Isten nem találná meg dicsőségét. Az igazság az, hogy azok nélkül az összeomlott remények nélkül, a halál nélkül, a szenvedés nélkül, amit az Úr elkerülhetetlennek nevezett, lehetetlen lett volna a dicsőség.

Isten dicsősége mutatkozik meg akkor is, amikor felismerjük, hogy a feltámadott Krisztus akkor csatlakozik hozzánk az úton, amikor a legreménytelenebbnek látjuk az életünket, a legfáradtságosabb az út. Ő akkor hűségesebben kísér, mint álmaink, sőt minden reményünket felülmúlja. Mert nem az ajándékai, sem az ereje, sem az, amit értünk tehet, hanem Ő maga az Úr jön, és jelenti ki magát nekünk…” (E.E.)

Áldott Húsvétot mindnyájatoknak!