Nem volt szép...

tőlem, hogy csak egy kilincset raktam ki egyik bejegyzésemben kedvenc helyemről, hisz max. Darinka jött volna rá, hol készült, ő meg nagyon ritkán olvas. Na, szóval töredelmesen bevallom, hogy a Havihegyi templom a megfejtés. Kedvenc helyem volt Pécsett ez a templom és közel hozzá a kereszt. Darinnal gyakran felzarándokoltunk gondolatrendezésre vagy éppen Istennel való beszélgetésre, kapcsolatrendezésre vagy csak úgy. Volt, hogy a keresztnél olvastam és onnan csodáltam a Mecsek szépségét. Sikerült egyszer úgy felmennem a Tettyére, hogy nyitva volt a templom. Persze beültem. Jót ücsörögtem, hisz otthon voltam. A Gazdám tulajdona. Akkor valahogy úgy öntöttem ki mindent Neki, mint anno Anna is tehette. Jó dolog, hogy az Ő szívében mindig van egy különleges helyünk :)).

Ruth és Kornél

Kislányként nagyon sokat imádkoztam egy igaz barátnőért. Isten nem akárhogy lepett meg: Ruth-ot kaptam ajándékba. Mindig is úgy éreztem, hogy így kárpótolt az ikertestvéremért. Ruth-al sokszor átéltük azt az igeverset, hogy az "igaz barát ragaszkodóbb a testvérnél", és azt is sejtjük, milyen lehetett Dávid és Jonathán barátsága. Sokat imádkoztunk persze azért is, hogy Isten az igazi társunkat vezesse hozzánk és igazán jó volt szombaton Istent csodálni abban is, hogy Kornél megtalálta őt. Jó látni, hogy az életük, a közös szolgálatuk is Istennek és Istenről szól.
Juditot persze nem hagyhattuk ki: Bodrogon jó párszor megfényesítette az együtt töltött időt az elmúlt években, hihetetlen jó humora van... Néhányan el tudjátok képzelni, mit műveltünk :))))

Petivel...

elhatároztuk, hogy ideje folytatni a kb. 9 évvel ezelőtti, Gellért-hegyi beszélgetésünket. El sem hiszem, hogy ennyi év eltelt azóta. Vannak azonban változhatatlan elhatározások, merthogy akkor is, meg azóta is, amikor néha összefutottunk, folytatni szerettük volna azt az esti beszélgetést. Habár, ha jól meggondolom, az annyira spontán volt, hogy na. Egyszercsak fogtuk magunkat, és elhatároztuk, hogy az aszfaltdzsungelből felgyalogolunk a Gellért hegyre, csak úgy. Nem tudom, milyen lesz, ha előre megtervezzük. Szerintem legalább olyan jó, de persze mindez már rajtunk múlik...

Szeretem...

a jóleső és eredményes munka utáni fáradtságot. Olyan más. Kicsit összegyűjtöm a tegnapi naptól a dolgaimat, mert magam sem tudom, hogy is végeztem mindennel, amit elterveztem.
Szóval péntek:
- reggel 7.30-kor már hívott a doki, hogy sürgősen oldjak meg valamit
- telefonálások, közben kéményseprővárás és nagy örömködés, amikor épp akkor toppant be, amikor már nem húzhattam tovább az itthon töltött időt
- kórházba rohanás, egyezkedés, majd mintaküldés Németországba
- segítés Jutkának, hogy kevésbé legyen elhavazott, közben telefonok
- végre egy kedves barát hívása: Ilus bejelentkezett Pécsről (szeretem az ilyen váratlan betoppanásokat :)))
- ebéd, aztán rohanás haza, még egy kis hegy alatti abrakolás tanítás előtt
- tanítás/tanulás (ez nálam elválaszthatatlan) Bogival
- találkozás Karolinnal
- hazarohanás, angoltanulás
- 20:50 - Ilus!!! Mindig nagyokat "csatáztunk", lévén ő matematikus, teljesen más személyiség, így annál jobban élvezhető eszmecserék. Eszméletlen, hogy forog az agya :)). Minden fontos témára jutott időnk, több gondolat között most csak egyetlen: "nekem más az utam" fogalmazta meg ő, és ezen agyalok, hogy tényleg mennyire jó, hogy Isten nem sablonszerű, hanem tervszerű és egyedien hozzánk értő
- pihenés után meg együtt reggelizés, együtt imádkozás és más-más irány, de annál izgalmasabb
- egész napos szó és mondat ízlelgetés, javítás, agytörés... javítás, nem javítás, mert az úgy tökéletes, tíz perces pihenések és kicsit attól való félelem, hogy nem fogok végezni és nem lesz Kecskemét
- de úgy látszik, mégis lesz, mert sikerült éjszaka 1.40-kor letenni a lantot
- holnap, jaj nem, már vasárnap van, megyünk a fiúkkal Kecskemétre, Mike Sámuel és csapata koncertre
- jóízű lesz a mai álom :))

(A három Grácia: Ilus, Darinka és jómagam)

Szóval, néhányan...

tudjátok, hogy van nekem egy naaaaaaaagyon kedves tanítványom és hát ugyebár együtt próbálunk rájönni a biológia és kémia rejtelmeire (több-kevesebb sikerrel :))). Egyszer elkotyogtam magam, hogy t.i. a könyvesboltok közelében csak becsukott szemmel közlekedem, aztán tegnap este előállt azzal az ötlettel, hogy szeretné, ha elmennék vele nyitott szemmel egy könyvesboltba és választhatok valami nagyon szépet. Ez lenne az ő karácsonyi ajándéka. Na, hát meglepett ám rendesen, aztán amikor kifogytam a kifogásokból mégis csak ő nyert :))). Így ma, estefelé jobbnál-jobb könyvek akadtak a kezembe, aztán az angol nyelvűeket is szemügyre vettem és olyat találtam, hogy a szívem hevesen kezdett el verni és teljesen odavoltam, mert Amy Charmichael életrajzára bukkantam. (Tudom, hogy most nagyon boldog leszel, Hanna, el fogom olvasni!!! - angolul) Szóval ezt a könyvet választottam. Anno kislányként nagy hatást tett rám az a kis történet, amit róla hallottam és azóta is nagy vágyam volt, hogy egyszer az egész élettörténetét elolvashassam. Amy kislányként szomorú volt a barna szeme miatt és egyszer hallotta azt a csodás hírt, hogy Isten minden imát meghallgat. Este aztán lefekvéskor azért imádkozott, hogy amikor másnap felébred, kék szeme legyen. Reggel viszont szomorúan tapasztalta azt, hogy barna szemek tekintenek rá vissza a tükörből. Aztán talán az édesanyja tette fel neki azt a kérdést, hogy: "Amy, hát a NEM nem válasz?"
Aztán Isten Indiát helyezte a szívére misszionáriusként. Amikor elkezdett az ottani emberek felé szolgálni, változtatnia kellett a külsején, az öltözetén és akkor szembesült azzal, hogy mennyire jó, hogy barna a szeme és el tud vegyülni a tömegben. Akkor meg nem győzött hálát adni azért, hogy Isten nemmel válaszolt gyermekkori imádságára.
Na, majd a karácsonyfa alatt, otthon, elolvasom és kíváncsian várom egy olyan ember élettörténetét akinek elég bátorsága volt Istennek adni mindenét...

Barát-kapcsok

Márta blogján olvastam arról, hogy a titkos kívánságaink sokszor épp ott válnak valóra, ahol nem is számítunk rá. Jópár ilyenben volt már részem. Azt hiszem, hogy igazán hálás lehetek a kapcsolataimért. Hogy vannak olyan emberek az életemben, akikkel mindig ott lehet folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk. Persze közben néhánynak megváltozik az élete, egy, majd két gyermekre figyelhetünk közben (vagy éppen többre), gyönyörködhetünk bennük és lehetünk nagyon-nagyon hálásak. Na, hát így vagyok néhány barátnőmmel. Igazi kincsek számomra. Nem kell magyarázkodnom, értik a nyelvem és én is érthetem őket. És ez annyira, de annyira jóóóó, hogy most totál elfogult lettem és képtelen vagyok végigvinni gondolataim fonalát. Majd egyszer...

Szóval, ha az ember lánya...

Budapestre visszaköltözik, akkor az első teendők között szerepel, hogy megkeresse a zöldet és örüljön neki, így Mariettával felmentünk a Normafához és élveztük a természet szépségeit. Találtam gyöngyvirágot, persze a virágot már leszedték, de volt pl. orvosi salamonpecsét is, meg mindenféle kis szép virág. Szóval igyekszem felmérni a terepet, hogy hová is lehet, meg érdemes kimenekülni az aszfaltdzsungelből. Egyébként ma találtam egy nagyon kis helyes komódot, így megvan a szobám első bútora, a héten meg végre a többiben is döntés születik, úgyhogy ismét bőségesen mozgalmas lesz a hetem. Ja, és vezeték nélküli netem lesz, majd egyszer...


Kicsit még nosztalgiáztam ma és nézegettem a költözős képeket és úgy gondoltam, hogy megmutatom a kis Bencét, aki múlt szombaton döbbent igazán rá arra, hogy tényleg elmegyek, így csak szorongatott és szorongatott... Szorongattam és szorongattam...

Erzsi barátnőmék...

jóvoltából megérkeztem Budapestre. Jócskán ad fejtörést az új kuckóm, hogy miként is rendezzem be, de már látom, hogy nagyon szép lesz. Este meg gondoltam egyet és itt vagyok az én csodás bátyámnál (ennek köszönhető ez a bejegyzés is, mert az új otthonomban még nincs net). Na, hát olyan finom vacsorát kaptam, hogy jó lesz, ha összeszedem a főző tudományomat. Desszertnek meg eper volt terítéken, ami szintén a gyengém. Cserébe elmosogattam, merthát a mosogatást nem is tudom, hogy van-e férfiember, aki szeretné, de én még nem találkoztam ilyennel. Jelentkezzen, aki ismer ilyet. Ámbár P. Józsi bácsi azt szokta mondani, hogy "nem szeretek mosogatni, de mivelhogy szeretem a feleségemet, ezért elmosogatok". Na, ez a hozzáállás nagyon-nagyon tetszik.
Így vagyok az első napon az iskolában, akarom mondani első napon Budapesten...

Kápolnásdomb

Ha jól emlékszem, 2003-t írtunk, amikor éppen lakótársat kerestünk. Egy kedves, hosszúhajú lány jött a barátjával megnézni a szobát. Szimpatikusnak tűnt, habár a srác mindenféle keresztkérdéseket tett fel. Többen jelentkeztek, ám Erzsi határozottan és kedvesen kérte, hogy hadd lakjon ő velünk. Mindez a keresztkérdéseknek volt köszönhető, mert a barátja biztosította, hogy nálunk nagyon jó helye lesz. Na, hát így kaptuk egy évre Erzsit, aki nemcsak lakótárs, hanem hihetetlen barát is lett. Aztán férjhez ment...
Él egy kedves, idős bácsi Bogádon, aki nagyon régen megálmodott egy birtokot: hogy majd ő és gyermekei ott fognak élni. A területen, amit kinézett magának, egy kis, romos kápolna állt, szent Vendel kápolnája. A bácsi fogta magát, szépen felújította a saját költségén. Közben felépítette a házát, aztán később a birtokra építkeztek a fiai is. Egyik unokája Tibi, éppen a jobbik felét kereste, amikor rátalált Erzsire.
Aztán már össze is lehet rakni a szálakat. Miután összeházasodtak, megmaradt a barátságunk velük, aztán ma meglátogattuk őket. A birtok hihetetlen élmény. Van egy nagy kapu, belépve jobb oldalt található a kápolna, bal oldalt a nagypapa háza és szépen, testvériesen megegyezve a gyermekeké. Ide építkeztek Erzsiék is. Házukból rálátni a Zengőre és a Hármashegyre, a közelben levő erdőből meg csak hallgattuk a madarakat. Csodálatos. Jó együtt örülni velük. Aztán kitaláltuk, hogy üljünk be kicsit a kápolnába. Jót ücsörögtünk, amikor egyikünk megkérdezte, hogy szoktak-e harangozni. Kiderült, hogy igen. Aztán egyszercsak megszólalt, este 7 órát hirdetve.

Különleges délután volt...

Írány a Mecsek!

Na, ma Johannával felkerekedtünk és tettünk egy kört a Mecsekben. A Misinától indultunk, és a Tubesek felé vettük az irányt. Így történt az, hogy a Kis Tubesről is megcsodáltuk városunkat, aztán meg Lapis felé haladtunk, végül a Mandulásban kötöttünk ki egy nagy kanyar után, aztán a Mecsek kapunál ereszkedtünk le. Verőfényes nap volt, megcsodáltuk a tavaszi virágokat: a hóvirágot, erdei ibolyát, az illatos hunyort, az adonis vernalist, akarom mondani tavaszi héricset, a galambvirágot, boglárkaféléket, (a fenti képen éppen a medvehagymák közt bújkálok), stb., úgye amit egy biológus nem hagyhat ki :))), a mecseki jellegzetességeket és hallgattuk a madarakat. Mindenképpen folytatjuk!

Lapisnál kicsit megpihentünk :))

Mecsek kapu

Mecseki túra

Az illatos hunyor megszépíti a mecseki erdőket...

... általában ibolyát keresek. Szeretem ezeket a kicsi, megbújó virágokat.

Találjátok ki, kivel mentem :)), itt kukucskál a Kis Tubesről :))

Pécs, majdnem madártávlatból

Nos, azzal,

hogy február lett, még nem zárult le az, hogy születésnapi ajándékokat kapjak :))) És muszáj megmutatnom, hogy milyen gyönyörű kispárnát készített nekem Leila barátnőm. Teljesen eltalálta a színeket, noha arról még soha nem beszéltünk, hogy a kedvenc színem a zöld, de azt persze tudja, hogy nagyon szeretem a virágokat. Képzeljétek: ez az első patchwork-ös munkája és miközben készítette, imádkozott értem. Szóval néha hihetetlen nekem, hogy ennyi embernek fontos vagyok. Tényleg. Azt hiszem, ilyen szempontból Isten nagyon elkényeztet. Olyan értékes embereket kaptam / kapok, hogy újra és újra csak hálát tudok adni értük.

Köszönöm Istennek, hogy vagytok!

A mai napra...

végre sikerült összehangolnunk egy találkozást Edina barátnőmmel. Nem volt egyszerű ám: egy 4 gyermekes anyuka és egy rendszertelenül dolgozó nővérke mindennapjai igencsak zsúfoltak. De végre sikerült. Nagyon szeretem őket, csodálatos látni az életüket. Szívem csücske az is, hogy iker lányaik is vannak, akikkel ráadásul majdnem egy napon ünnepeljük a születésnapunkat :))). Na, de délelőtt nem voltak otthon a gyerekek: a nagylány iskolában volt, az ikrek oviban és a kicsit meg elvitte a nagymama, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Belegondolva viszont az az érzésem, hogy igencsak szomorúan emlegethették, hogy nem találkozhattunk. Na, de legközelebb úgy megyek, hogy gyerekzsivajjal legyen tele a ház :))).
Jó dolog olyan anyukával időt tölteni, aki "nevetve néz a holnap elé"... Megfényesedtem tőle :)))

Tiszta izgatott...

vagyok, mert mindjárt megyünk Darinnal Ilushoz. Az ilyen esték mindig nagyon-nagy derűt, jókedvet tartogatnak. Úgy tervezzük, hogy nagyot beszélgetünk, aztán meg Büszkeség és balítéletet nézünk, persze a több részes verziót. Ha már lúd, akkor legyen kövér :))) Viszem ám a pizsamámat is, mert Ilus még arra is tekintettel volt, hogy holnap hajnalban kelnem kell, és mivel 10 percre lakik a kórháztól, így ott is alszom és reggel csak 5-kor kell majd kelnem. Micsoda örömök!
Érdekes, mert úgy érzem, hogy olyan az életünk, hogy sok-sok állomásból áll. Bizonyos szakaszokon ajándékba kapunk embereket (mint anno 5 éve Ilust), aztán meg tovább kell mennünk. Vannak, akiket mi hagyunk hátra nagy-nagy fájdalommal, van, amikor nekünk kell elengednünk értékes barátságokat, kapcsolatokat. És ha nehéz is, de így van jól...

Meglepetések (folytatás)

Mint kiderült, már december óta folyik a hátam mögött a szervezgetés, hogy egy meglepetés partit készítsenek: Jona tesóm és a barátaim. Utólag jöttem rá, miért voltak bizonyos kérdések feltéve, pl. hogy melyik hétvégén nem ügyelek, milyen versesköteteim vannak, miért akarok éppen ezen a hétvégén Bodrogra menni. Na, ehhez, annyira makacsul ragaszkodtam, hogy márpedig nekem most kell elmennem Ruth barátnőmhöz, hogy el kellett annyit árulniuk, egy barna hajú angyal segítségével (lsd. "Nem tudom..." című bejegyzést), hogy meglepetés készül nekem, de az, hogy konkrétan mi, azt nem sikerült megtudnom, meg úgye meg szerettem volna lepődni. Szóval Johannával lógtunk egyet (ő volt az összekötő láncszem :)), aztán belépve a nagy szobába, jól meglepődtem. Igaz, nem volt teljes a kör, de itt volt a Schauerman házaspár is: Mónika, Tamás, és a két fiú: Kristóf és Barnabás. Nagyon hiányoltam pl. Lilit, mondtam is neki, hogy sírok, de tudom, hogy tényleg nem volt összehozható, hogy eljöjjön. Sajnálom azt is, hogy Ruth, Kati, Leila és Marietta sem lehettek köztünk. Finom gesztenyetortát kaptam, és a délután tele volt örömökkel meg nagy beszélgetésekkel. Kristóf és Barnabás annyira nagyokat játszottak, hogy szüleik harcok árán tudták csak rávenni őket a búcsúzásra és a haza indulásra. Azt élveztem a legjobban, hogy noha a társaság jó része nem ismerte egymást, rövid idő alatt úgy beszélgettek, mintha világ életükben barátok lettek volna. Szóval, be kell vallanom, hogy nagyon csodás barátaim vannak. Mindig is számíthattam rájuk, ahogy ezután is. Mostanában feladtam néhány álmomat, és ők azok, akik továbbra is hisznek ezekben...



Köszönök mindent nektek!

(u.i. bocsánatot kérek, ha valakit kifelejtett Jona és Darinka a meghívásból, a szívemben a helyetek változatlan.)

Meglepetések

Amikor beléptem a nagy szobába. Johanna, csak mosolyog, mint háttérszövetséges :)))

Itt volt Timi, Ilus, Kinga, Erzsi, Réka...

Ilus, Darinka, Réka...

Még most is csak nézek ki a fejemből a meglepetéstől...

A héten...

... ismét hadakozni fogok a szervezetemmel, mármint próbálom meggyőzni, hogy nem is olyan borzasztó nappal aludni, igaz, hogy már jópár éve próbálkozom, dehát sose lehet tudni... Na, szóval éppen ügyelek, de hála Istennek, a gyerekek nagyon jól alszanak, én meg őrzöm az álmukat. Azt nem értem egyébként, hogy miért van az, hogyha valakivel hajnali 5-ig beszélgetek, attól még tudok nappal aludni, de ha éjszaka ügyelek a kórházban, akkor meg nem. Na, ezt fejtse meg valaki.
Pénteken reggel egyébként fociznak a fiúk a gyüliből, de persze mi lányok is csatlakozhatunk. Gza legalábbis a tegnap biztosított bennünket, hogy egyszer minden mérges gomba ehető :)). Aztán egy "jótett" miatt olyan kíváltságom lehet, hogy a bolond gomba teóriát megdöntve, jómagam kétszer is mehetek. Márcsak ezért is sokat kellene aludnom, hogy majd bele tudjak rúgni a labdába, mert már igencsak régen fociztam. Mondjuk izgalmas lesz, ha ügyelet után még erre is ráveszem magam. Dehát, állítólag szeretem a kihívásokat.

Jona

Jona tesóm egyszer azt mondta, hogyha esetleg róla szeretnék írni, akkor ezt a képet tehetem be. Én szótfogadtam :))) Azt azért elárulom, hogy ez nem is a teljes munkaruhája, mert itt pl. nincs oxigén palackja. Néha az is van. Érdekes munkája van, ami neki nagy kihívás, de jól állja a sarat. Nem fogjátok elhinni, de a munkaköri leírásában az is benne van, hogy munkakezdés előtt kötelező a zuhanyzás. Beszéltünk is róla, hogy akár végigfürödhetné az egész mukaidejét, dehát úgye annál sokkal nemesebb célokat tűzött ki: gyógyszereket fejleszt, meg előállít, meg kutat és nagyon élvezi.
Bevallom, ő nem csupán a testvérem, hanem a legjobb barátom is. Példaértékű számomra az, ahogy él ebben a világban, ahogy szereti az embereket, a gyerekeket és érti is a nyelvüket. Tisztelem a kitartásáért, a konokságáért és sokszor a hitéért. Az viszont érdekes, hogy mindketten más dolgokra emlékszünk a gyerekkorunkból. Ha valami eszébe jut, néha nézek rá nagy szemekkel, hogy tényleg? Néha azt is megkérdezem tőle, hogy egyáltalán közös volt-e a gyerekkorunk? Na, de ez tényleg érdekes. Arra viszont én is emlékszem, amikor istentiszteletet "tartottunk" és ő volt az egy szem fiú unokatesókkal együtt, így természetesen mindig ő volt Bartha bácsi (így hívták az akkori pásztorunkat).
Nos, az évek alatt azért eléggé megismert már ahhoz, hogy tudja, mit szeretek és mit nem, milyen az ízlésem, mitől akadok ki, mivel fejezheti ki a szeretetét. Egyszer a fejébe vette, hogy ő márpedig Korondról vesz nekem kissé népies jellegű ruhát (ez az egyik gyenge pontom), természetesen úgy, hogy én Pécsen voltam akkor is. A méreteimet azért megkérdezte, de igencsak meglepett, amikor írta, hogy egy nagyon szépet választott. Épp akkortájt készültem haza egy esküvőre, és csak az úton döbbentem rá, hogy annyira megbízom az ízlésében, hogy semmi ünneplő ruhát nem pakoltam be és úgy átfutott az agyamon, hogy mi van, ha nem lesz jó? De csak átfutott, aztán gyorsan el is űztem: á, nem, biztosan jó lesz. És az lett. Ma is egyik kedvenc ruhám és különleges alkalmakon, ha lehet, ezt választom :)))
Hát, ez csak egy kis szemelvény az egyik tesómról :))

Kételkedés

Szeretem, ha valaki mer kételkedni és nem rábólintani mindenre. Kifejezetten élvezem tanítani az olyan diákokat, akik nem fogadják el kételkedés nélkül a mondandómat, hanem kérdéseket tesznek föl, megszűrik a saját szűrőiken és aztán bólintanak. A legjobban növekednek.
Így vagyok Tamással is a tizenkettő közül, akinek mások tapasztalata nem volt elegendő, hanem kellett, hogy saját tapasztalata legyen és ebben részesült is. Sosem szerettem, amikor hitetlennek, meg mindenfélének titulálták, csak mert voltak kétségei. Könnyű leírni valakit, főleg, ha nekünk is megvannak a magunk kérdései. Azt gondolom, hogy Jézus egyáltalán nem veti meg az őszinte kérdéseket. Amikor saját magunk tapasztaljuk meg Jézus válaszát, a saját szűrőinket használva és nem a másokéra bólogatva, egyre szorosabb lehet a kapcsolatunk vele. Tamás igaz, hogy kételkedett, de végül mártírhalált halt Jézusért.
Abban is biztos vagyok, hogy az őszinte kételkedés a bizalom magasabb szintjére visz. A kételkedési időszakban ülhetünk ismét az iskolapadba és hallhatjuk meg Isten szavát úgy, ahogy azelőtt nem hallottuk. Szóval nekem valahogy a kételkedés és a hit összetartozik. Mint ahogy a kérdés és a válasz is. Jó ideje szinte csak kételkedem, kérdezek, hiszek és választ kapok. Mostanában erről szól a hitem.

Érdekes,

ha az ember életében újra felbukkannak olyan kedves emberek, akikkel már évek óta nem találkozott. Így voltam a hétvégén, amikor fogadott tesóim látogattak meg. Sokminden történt azóta az életünkben, volt is mit megbeszélni bőven, de olyan jó volt együtt lenni, hogy igazából most alig találok szavakat. Olyan, mint amikor az ember hosszú-hosszú útról megérkezik, azt sem tudja, hol kezdje, így talán csak a közepébe vág bele vagy csak hallgat nagyokat, de azt meg úgyis megértik, mert ismerik. Nem kell mindent elmondania.
Hálás vagyok nagyon értük, és várom a folytatást...
(A képen a Dzsámi látható)