Már a sütőben van az ebédem, de gondoltam, míg megsül, leírok néhány gondolatot, amiken mostanában agyalok. Vendégem lett volna a hétvégén, de lemondta, így ha valaki szereti a tejszínes-baconszalonnás csirkemellet, szeretettel várom ebédre vagy vacsorára.
Szóval, elég sokat gondolkodom a kapcsolatokról és azok minőségéről, meg a házasságról, nem házasságról. Erről jut eszembe, hogy egyik barátnőm volt egy konferencián, ahol az örökzöld téma is előkerült és az előadó megkérdezte a kb. 200 fős hallgatóságot, hogy hányan ismernek példaértékű házasságot. Mindössze 4 ember jelentkezett. Ja, és keresztény konferencia volt. Ilyenkor az ember persze elgondolkodik, hogy mi értelme van az egésznek. Két ember nyakig szerelmes, aztán meg egymás életét teszik tönkre néhány év, vagy akár már hónap után. Aztán van, aki annyira kergeti az álmait, hogy nem veszi észre, hogy a másik éppen úgy egy csoda, akit nem szabad lenne elengedni. De üldözi továbbra is az álmait. Na, ilyenkor kérdés az, hogy van-e ennek értelme.
Aztán a kapcsolatokra úgy általában visszatérve, sokszor vannak elvárásaink a másik felé. Nem tetszik, ahogy viselkedik, vagy a közömbössége, vagy egyáltalán ahogy él, és hát, próbáljuk megváltoztatni olyanná, amilyennek mi szeretnénk látni. Aztán ha nem megy, talán magára hagyjuk, vagy keserűvé válunk, vagy mittom én, többet nem is beszélünk vele. Nagyon találó az a gondolatsor, amit Simon András írt le, hiába no, nagycsaládja van és van némi tapasztalata.
Bocsánat, ha valakinek már elege van belőle, hogy annyit idézek tőle.
"Mit vársz el tőlem?
Ugye szeretnéd, ha olyanná változnék, amilyennek te látni szeretnél? Hiszen látom, sugárzik tekintetedből ez a részben kérő, részben követelőző elvárás.
De mondd csak, számoltál a várható következményekkel is?
Ha mindenben olyanná változnék, amint azt te szeretnéd, hamarosan nagyon egyedül éreznéd magad a társaságomban.
Érdektelenül és csalódottan állnál velem szemben, amint élettelen bábuként, kiégett tekintettel merednék rád, és várnám az újabb utasításokat, amelyeket kutyahűséggel azonnal teljesítenék.
Percek alatt megunnál, sőt talán meg is gyűlölnél, amiért ellenállás nélkül hódoltam be neked. (...) ...egyszerre keserűvé válna benned annak a reményteljes és izgalmas feszültségnek a jó íze is, amely most még hozzám köt: hogy érdemes várnod rám, megéri kitartani mellettem, mert "ígéretes személyiség" vagyok, aki képes a változásra!
De nem érted, ha minden úgy történik, ahogy te akarod, akkor semmit sem ajándékozhatok önként neked? S ha az ajándék a meglepetés örömével hat, vajon mennyire fogsz örülni azoknak a meglepetéseknek, amelyeket az én személyiségemet kihagyva, te magad farigcsálsz bennem a magad számára?"
4 megjegyzés:
Igen, fincsi lett :D, Hanna ma este meg is kóstolja. Holnapra is marad, még áll a meghívás :DD
Különben is: nem jó magunknak enni...
De jó, hogy ilyen előadássorozatra mentek!
Na, kellett nekem mindezt leírni. Az előadó egyébként minden elvárás és hozzáállás nélkül tette fel a kérdést.
A komplex/imaginárius paraméterek kicsit gondba ejtettek... Nagyon tetszik, amit Isten tökéletességéről és a mi tökéletlenségünkről írtál, köszi :D
Ja, és belinkeltem a "vicc"-et és hát, igaz, hogy a héten, amikor erről beszéltünk már megdöbbentem rendesen, de most TOTÁL KIAKADTAM...
Hááát :), a mi házasságunk messze van a példaértéküségtől, bár volt már, aki azt mondta, hogy mi vagyunk számára a példa. Én erre azt mondtam neki, hogy jó, csak nehogy megkérdezze a gyerekeinket is erről, mert még megmondanák az igazat. :) Az az igazság, hogy egy adott házasságot csak az a két személy ismeri igazán, aki benne van. A többieket be lehet csapni. És attól, hogy egy kapcsolatban vannak sokszor mélypontok, kiábrándulások, attól még lehet összeségében véve szép és jó, ha képesek vagyunk megbocsátani a másiknak. Szóval, nem is tudom, passzol-e egyáltalán mindez a bejegyzésedhez, csak úgy elmondtam, hogy én is hozzászóljak :)
Köszi, Márta, ilyen sorokat mindig hálásan olvas az ember lánya :)))
Megjegyzés küldése