Első meglepetésem

Nem tudom, hogy lesz-e olyan valaki az olvasóim közt, akinek meglepetés lesz a mai gondolatsor, de valahogy mégis ez van bennem, hogy leírjam bátorításként, így talán meglepetésként is.
Mert a mai bátorításom elsősorban magamnak íródik figyelmeztetésül, másrészt meg talán olyan is lesz, aki hasonló cipőben jár.
Jómagam hajlamos vagyok magamra venni az előregondoskodás nyomasztó terhét, most per pillanat azt, hogy mi lesz velem januártól, amikor a Gyermekklinikára kerül a megmaradt betegágyunk és jóllehet amikor a két kórház megállapodott, fűt-fát ígértek, mára már kiderült, hogy alig vesznek át tőlünk embert. Ezt nekem nem könnyű feldolgozni, mert nagyrészt mindannyian arra tettük fel az életünket, hogy gyermekeket ápolunk. Na, de nem részletezem.
Sokkal inkább arról akarok írni, hogy van nekem egy mennyei Apukám, aki eddig még mindig a gondomat viselte. Eszembe jutott, hogy amikor az egyetemet elkezdtem, 18000 Ft volt a fizetésem. Kérdés volt, hogy miből fogom fizetni az albérletet és hogy fogom tudni mellette még a tanulmányaimat is finanszírozni. Akkor állt elém a semmiből egy jómódú család, és éppen addig fizették az albérletemet, amíg szükség volt rá...
"...ne emésszen fel titeket az, ami holnap vagy megtörténik, vagy nem..." (Mt.6:34) volt a mai áhítatom témája. Meglepő nem?
"Ha Isten mellett döntötök, akkor ez azt jelenti, hogy nem nyugtalankodtok tovább olyan dolgok felől, mint hogy mi lesz délben az asztalon, vagy hogy milyen divatot is követnek a ruháitok a szekrényben... Nézzétek a madarakat, szabadok, nem foglyai a munkának, gondtalanok az Isten gondviselése alatt. Ti pedig sokkal többet értek Számára, mint a galambok.
Ne aggódjatok, ha valami nem jön össze. Rá fogtok csodálkozni, hogy az összes mindennapi szükségetek be lesz töltve. Teljes figyelmeteket irányítsátok arra, amit Isten ma tesz, és ne emésszen fel titeket az, ami holnap vagy megtörténik, vagy nem. Isten segíteni fog minden nehéz dologban, ami csak felmerül és idejében mellettetek lesz, hogy tudjátok, mit kell tennetek." (Mt.6:25-34)