Az előbb olvastam egy mondatot, ami igencsak szeget ütött a fejemben. "Az élet tűrhetetlen lenne álom nélkül." (Perlaky) Aztán meg eszembe jutott az Eddának egy dala, valahogy így van: "ha feladod az álmaid, meghalsz, élve halsz meg." Mennyire igaz...
Tudom, hogy már többször írtam erről, aki úgy érzi, hogy elege van ebből, ne olvassa tovább. Valahogy akkor élünk, ha álmodunk és a megvalósítás útjára lépünk. Vannak olyan álmok, amelyek személyiségünkből fakadóan könnyű álmok, egyszerűen és természetesen megéljük. Aztán vannak "hitléptékű" álmok, amelyek megélésére akkor kerül sor, ha kilépünk a sötétbe, elhiszünk Istennek valamit, amit személyesen nekünk mondott és kitartunk, amíg valósággá nem válik. Azt hiszem, ez nagyobb kihívás az álmoknál. Mert lehet, hogy Isten sokkal inkább hisz bennünk, az álmainkban, mint mi magunk. Lehet, hogy útközben sokszor azt gondoljuk, hogy annyira lehetetlen álom, hogy feladjuk. Aztán Isten meg nem adja fel. Felállít és újra megerősíti az álmot. Egyszer valaki azt mondta, hogyha Istent követem és Hozzá ragaszkodom, lesznek közös titkaink. Amiket csak nekem mond Isten. Amiket nekem lehet / szabad meghallanom. Aztán ha meghallom, attól kezdve nem szabad feladnom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése