...örülök, hogy kora reggel nem egy kétségbeesett nővérke szólalt meg. Igazából az egészségügyben meg az oktatásban bekövetkezett változásokat nézve sokszor nagyon kétségbeesem. Ha az ember arra tette fel az életét, hogy maximálisan helytáll a betegágy mellett és a legjobbat akarja kihozni egy diákból, akkor sokszor ledöbbent a tehetetlenség érzése, hogy a saját elvárásaimnak sem tudok megfelelni, mert annyi olyan feladatot is el kell végeznem, aminek nem sok értelmét látom. Nem beszélve arról, hogy egyik hivatás sem szólhat a profitról. Az emberek felé való szolgálat soha nem szólhat erről (legalábbis az én definícióm szerint).
Szóval igencsak feldühített az, hogy még azt a kevés időt is, amit tényleg a gyerekekkel való foglalkozásra szánhat az ember, elveszik és még plusz adminisztrációval terhelik. Ma este azért kicsit lecsitultam, mert egy igét találtam: "Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd." (Péld. 24,10) és angolul nekem most még kifejezőbb: "If you give up when trouble comes, it shows that you are weak." Szóval igaz, hogy mostanában még inkább túlterheltek vagyunk, de ha végiggondolom, még mindig volt lehetőségem arra, hogy megszeretgessek egy-egy manócskát, megvigasztaljak egy-egy kétségbeesett anyukát, vagy letöröljek egy, szülő után síró, könnyes szemet. Ezekről nem fogok lemondani ezután sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése