...annyira sötét és kétségbeejtő minden, hogy az ember lánya igencsak örülne egy kis világosságnak. Azt hiszem, ilyenkor derül ki, hogy kibe is kapaszkodom...
"Amikor sötétség borul a lelkemre, jeges szél borzongat, a nyomorúság és a szükség vihara félelmetes hullámokat tornyoz elém, félve kérdezem:
Hogy képes egy ember ezt elviselni?
Ilyenkor könnyek között, szívbe markoló fájdalommal borulok le Isten előtt, és remegő hangomat hozzá emelem:
Mennyei Atyám, mindezt nem értem, de bízni akarok benned. Menj te elől ebben a sötétségben, és én követlek, mert egyedül Te vagy a világosság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése