úgy érzem, hogy visszaéltek a nyitottságommal, az őszinte szeretetemmel, a naivitásommal. Fájdalmat okoztak. Sokat tépelődtem azon, hogy vajon miért is történt ez. Isten vajon miért engedte meg. Megkímélhetett volna. Annyiszor megtette már. Most nem. Hagyta, hogy átéljem ezt. Sokmindenre rádöbbentem. Pl. arra, hogy vannak olyan vágyaink, amiket a Sátán nagyon jól fel tud használni Isten ellen. Mint ahogy anno a kertben. "Valóban azt mondta Isten? " "Még mindig megbízol benne?" "Nem kímélt meg, nem őrzött meg a sebektől, még mindig hiszed, hogy a kezében tart?"
Isten ezzel szemben a pusztába vezet (Hós. 2,16) és a lelkemre beszél: "Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van: nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön." (Ézs.43,18-19)
2 megjegyzés:
"Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan tapasztaláson visz át, amelyek egyáltalán nem neked vannak szánva, hanem mert használhatóvá akarnak tenni az Ő kezében, képessé arra, hogy megértsd, mi megy végbe más lelkekben, úgyhogy soha nem lepődsz meg, bármivel kerülsz is szembe."
Oswald Chambers
Köszönöm, drága Katám! Mennyire nagy ajándéka vagy Istennek!
Megjegyzés küldése