...kerülök olyan helyzetbe, amikor halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi is a következő lépés. Morfondírozok, végiggondolom az összes lehetséges variációt, aztán esetleg újra a kiindulóponton vagyok, miszerint fogalmam sincs, mit is kellene tennem. Eszembe jutott az a nyaram, amikor csak az volt egyértelmű, hogy felvettek az egyetemre. A többi, hogy hol fogok lakni, miből fogok megélni, hogy fogom kifizetni az egyetemet egy nagy kérdéskupac volt. Vártam arra, hogy Isten megoldja, közben meg magam is próbálkoztam mindenfélével. Mindaddig, amíg Isten ki nem mondatta velem azt, hogy "legyen meg a Te akaratod". "Nekem adtad, Uram, de ha más a te terved, kész vagyok lemondani róla." Ekkor utaztam vissza Budapestre, ahol várt egy boríték, benne a féléves tandíjammal. Ettől kezdve tudtam, hogy maga Isten lépett a tettek mezejére. Mindössze két nap alatt a munkahely kivételével az összes kérdés megoldódott. Egy hét múlva az is. Én meg csak ámultam, hogy Isten minden álmomat felülmúlta.
Történetesen egy évvel azelőtt egy konferencián énekeltem, Pécsett, és éppen az Avar utcába tévedtem be. Akkor már felvettek az egyetemre, csak még nem végeztem a nővérsulival, így halasztást kértem. Szóval betévedtem az utcába, és átsuhant az a gondolat bennem, hogy "Istenem, milyen jó lenne itt lakni." Nem tettem semmit ez ügyben, nem kérdeztem meg, hogy van-e kiadó szoba az Avar utcában. Aztán amikor Pécsre költöztem és körülnéztem, hogy hová is jöttem, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy ez az az utca, amit egy évvel azelőtt megcsodáltam.
...
Jó ideje bennem van az a feszültség, hogy jó, jó, amit teszek, de tovább kell lépnem. Most az van bennem, hogy újra ki kell mondanom: (Uram), "nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk." (2Kor.20,12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése