"Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld." (Mécs László) "Sohasem unok bele abba, hogy jót tegyek veled..." (Jer. 32,40) Én fogok a ti jövőtökről gondoskodni! (37. Zsolt.)
2009. december 31.
Határkövek
Kicsit végiggondoltam ám a blogos dolgaimat is és anélkül, hogy visszalapoznék, próbálom összeszedni a gondolataimat:
Január: - jah, hát, igen, idén is jóóóóól megleptek a barátaim. Jó, hogy vannak/vagytok. Igazi kincs az életetek, barátságotok.
Február: - ajajjj, új munkahelyet kell keresnem. Merre tovább a válság közepén?
Március: - élvezem a Gyermekmentős napjaimat. A gyerekek jó sok örömet és felüdülést adnak.
Április: - interjú... vajon felvesznek-e, főleg, hogy süt rólam, mennyire hivatás a munkám...
Május: - felvettek. Igazi Isteni ajándék. Épp egy évet dolgoztam a Gyermekmentőnél. A szülők nehezen fogadják, hogy elmegyek, nem is értik. Azt hiszik, hogy gyerekek mellett maradok és irígyek azokra, akik az új helyemen fognak velem találkozni. Mennyi kedves gesztus!
Június- július: - tanulok, tanulok, tanulok és néha az az érzésem, hogy soha nem fog menni...
Augusztus: - még mindig tanulok, de közben már a Bátor tábor felé kacsingatok. Vajon elenged-e a főnök próbaidő alatt? Óvatosan puhatolózom nála... reménykedhetek.
Ésssss: Bátor tábor! Új kihívás, új lehetőség. Különleges volt minden napja...
Ja, előtte teljesítményértékelés tele pozitív visszajelzésekkel, szeretettel.
No, meg ebben a hónapban volt 30 diákom, akiknek segíthettem. Micsoda hónap.
Szeptember: - mély lélegzetvétel és ismét képzések. No, itt már vérre megy a játék, keményen pörögnek a számonkérések is.
Október- november: - elég nagy bloghallgatás, közben meg gyorsan pörgő események. Csak kapkodom a fejem és próbálok jó döntéseket hozni. Nem mindig sikerül.
December: - igyekszem elcsendesedni, de minden zajos. Aztán otthon, betegség, és végre elcsendesedés. Isten megtalálja hozzám az útat.
Határköveknél Izráel népe végiggondolta Isten tetteit, csodáit és hálát adott. Ma én is ezt teszem.
Legyen csodás és áldott Új Évetek!
2009. december 29.
Néha...
Vannak olyan emberek, akik nem adták meg magukat a helyzetüknek, hanem épp a helyzetükből hoztak ki valami csodálatosat.
Így ajánlom figyelmetekbe Cserepes Andrea honlapját. Nem árulom el, hogy miért. Járjatok utána...
Igazán nagyon jó...
ha az ember napokig a szobájába rekeszti magát, mert így párhuzamosan is olvashat ilyen értékes könyveket. Mindkettő lenyűgöz, olyan igazságokat fogalmaz meg.
Azt hiszem a társfüggőségről majd külön bejegyzést szánok (A szeretet választható - című könyv alapján). Ahogy az Őszintén Isten előtt könyvet olvasom, éppen az igazi férfiakról szóló fejezetet fejeztem be és volt egy olyan gondolata, hogy az apák milyen nagy hatással vannak a gyerekeikre. Persze az én csodás édesapám jutott eszembe, a nagy, szerető szíve és áldozatkészsége. Karácsonykor, amikor elkísértük a kis faluba, még inkább felértékelődött bennem a jelleme. Ha otthon vagyok és reggel korán kelek, Bibliája már kezében van vagy éppen imádkozik. Nem tudom, hogy a munkája mellett hogy van annyi energiája még készülni arra is, hogy aktuális és élő üzenetet adjon át az őt hallgató embereknek. Ismerem persze a hibáit is, de azokkal együtt látom, hogy mekkora áldása Istennek és boldog vagyok, hogy ő az édesapám és biztosan tudom, hogy nincs olyan nap, hogy imáiban is ne gondolna ránk...
2009. december 28.
Kakukkfűtea
Kata tegnap este már kirakta nekem a füvet, hogy főzzek teát, de persze ott állt a konyhaasztalon. Az előbb persze rákérdezett: "ugye ittál már kakukkfűteát?" "nem én, utálom, még az illatát is."
"Oké, akkor megfőzöm, koccintunk!!! és én is iszom".
... mire nem képes a szeretet, halkan megsúgom, hogy Kata is utálja a kakukkfűteát...
2009. december 27.
Másképp terveztem...
24.-én apa megkérdezte, hogy nem tartunk-e vele Sándorhomokra. Évek óta, heti rendszerességgel megy abba a kis faluba és tanítja Isten igéjére az ott élő embereket. Jona és én vele tartottunk. Istentisztelet után pedig jópár családnak énekeltünk. Jona megjegyezte, hogy az egyetlen ünnep, ahol bátran beszélhetünk az embereknek Jézusról, és még meg is köszönik.
Másnapra aztán kezdődött az, hogy egyre rosszabbul éreztem magam és végül az egész ünnepet végig betegeskedtem. Otthon.
Aztán mától meg itthon Pesten, merthogy még nincs vége. Hangom az még nincs, de legalább nem könnyezem állandóan.
Ha csendre vágytam, hát megkaptam. Beszélt rendesen: velem/bennem.
2009. december 23.
Érdekes...
Idén is különleges lesz egyébként az ünnep. Kértük Tibit, hogy jöjjön értünk autóval, így ma este együtt megyünk haza és együtt toppan be a három testvér. Azt gondolom, hogy az előttünk álló napok is tele lesznek örömmel, találkozásokkal, ünnepléssel. Várom nagyon!
Minden kedves olvasómnak áldott és nagyon boldog Karácsonyt kívánok.
"Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr...", aki annyira szeretett, hogy egyetlen egy Fiát adta értünk.
2009. december 16.
"Akarsz-e meggyógyulni?" (János 5:6)
"Kész vagy arra, hogy felvállald a felelősséget az életedért? Tényleg szeretnéd azt az előléptetést vagy egyszerűbb mindig csak zúgolódni a pénz miatt? Készen állsz a házasságra, arra, hogy valakivel megoszd az életed, aki arra fog késztetni, hogy átgondold én-központú viselkedésed?" Az imáinkra adott válasznak gyakran ára van. Például egy szenvedélybetegnek a családja olykor éveken át imádkozik változásért, maid amikor bekövetkezik, krízisként élik meg. Mivel az életük a dráma és a működési zavar körül forgott, soha nem tanulták meg, hogyan kell másként élni. Ezen a ponton döntést kell hozniuk: továbbra is mást hibáztatnak a problémáikért, vagy elfogadják, hogy a saját gondjaikkal nekik kell foglalkozniuk. "Akarsz-e meggyógyulni?"
Akár tetszik, akár nem, ha Istentől kéred a megoldást, az gyakran új kihívásokat jelent. Egy gyermek megoldhatja úgy a zsebpénz-problémáját, hogy újságkihordást vállal, de amikor felnő, remélhetőleg nagyobb problémákat fog megoldani -például, hogy hogyan gondoskodjon a családjáról. A jó hír az, hogy a nagyobb problémák megoldása nagyobb jutalommal jár. Kérd hát ma Istent, hogy tegyen próbára, és segítsen neked, hogy "...vedd az ágyadat és járj" (János 5:8), hogy felégesd a függőséged hídjait és a "tanult tehetetlenséget" és tovább lépj nagyobb dolgok felé. Más szóval "válaszd az életet!"
(Bob Gass: Mai ige, 2009. december 15.)
2009. december 14.
Már régóta kunyeráltam...
egyetlen isteni beavatkozás
És a következő gondolatra bukkanok: "aztán belegondolni, hogy egyetlen isteni beavatkozás átírja nemcsak a jelenünket és a képzelt jövőnket, de a múltat is."
Köszönöm, Encó :)))).
2009. december 7.
Tegnap este Katával...
Ma olvastam a következő, nekem nagyon megható kis történetet:
Misa egy melegszívű kisfiú
Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákban etikaórákon taníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket:
„Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba.
Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzetvisszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.
Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanell darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen.
A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsék, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknék a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hog megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt.
A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe. Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:
„Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok – mindig.”
Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy kicsodánk.”(Betty Southard – Lydia 2001/2)
2009. december 6.
Csak álltam...
Aztán egyszercsak megszólal bennem egy rég elfeledett dal. Nem az én ötletem volt. Valaki adta. Valaki, aki látja az életem, tud rólam, nagyon szeret és jó terve van...
Sötét gondok nyomasztják a szívedet.
Nem gondolod, hogy valaki lát ilyenkor,
akkor egy csendes hang ezt suttogja neked:
Hittel magas hegyet mozdítsz el,
a pusztaság is zöldell,
a nagy tenger hulláma falként félreáll
Hittel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőt nyer,
a hit hatalma történelmet átformál.
A hit legyőzhetetlen..."
2009. november 27.
Nem akarom már...
2009. november 23.
Valamikor réges régen...
2009. november 16.
Gondoskodás
...
Ebédnél valahogy rólam kezdett el beszélgetni a csapat, persze a nevetésem miatt kerültem szóba, mert amúgy nem tartom magam nagyon kommunikatívnak. Egyikük kitalálta, hogyha egy szóval kellene jellemeznie, a "gondoskodó" jelzőt biggyesztené rám. Másodiknak meg az "aggódást". No, az elsőnek igazán örültem, a másodiknak meg nagyon nem. Mikor fogok már végre felnőni és nem aggódni?
Hétvége, gyerekek és belső tolmácsolás
Aztán már körben is ültünk, meglepetten néztek rám. Az meg még nagyobb meglepetés volt számukra, hogy Jézus akkor már értük is imádkozott. Ezt boncolgatták aztán, én meg úgy örültem a bennük dolgozó Isten munkájának.
Aztán este szembesültem a magam kérdéseivel Isten felé. Nem látok megoldást, és kicsit hitetlenek is az imádságaim. Ma reggel mégis így bátorított: "Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Róm.8:26)
Nem baj, ha nem tudom, hogyan és miért imádkozzam. A Szentlélek ismeri a sóhajaimat és fájdalmas kérdéseimet is. Hogy hogyan oldódik meg? Csak az erősít, hogy "minden összedolgozik azok javára, akik Istent szeretik..."
2009. november 7.
Annak lenni, akinek teremtettünk
Kidolgozták a tantervet: futás, fára mászás, úszás, repülés. Az adminisztráció megkönnyítésének érdekében minden állatnak fel kellett vennie az összes tantárgyat.
A kacsa kiváló úszó volt, sőt túlszárnyalta oktatóját, de épp, csak hogy átment repülésből, és nagyon rosszul futott. Mivel rossz futó volt, le kellett adnia az úszást, és iskola után futó különórákat vett. Ettől úszóhártyás lábai úgy legyengültek, hogy úszásból is csak közepes lett. Mivel a közepes még elfogadható volt, ez senkit nem izgatott - kivéve a kacsát.
A nyúl osztályelsőként kezdte futásból, de mivel rengeteget kellett gyakorolnia az úszást, izmaiban idegrángás jelentkezett.
A mókus fantasztikusan mászott fára, de állandó problémái voltak a repülésórákon, mert az oktató ragaszkodott hozzá, hogy a földről induljon, ahelyett, hogy a fa tetejéről próbálkozhatott volna. Végül a kimerültségtől kialakult izommerevsége miatt csak hármast kapott fára mászásból, futásból pedig kettest.
A sas problémás esetnek bizonyult és komoly fenyítést kapott különcsége miatt. A fára mászás alkalmával mindenkit megelőzve ért a fa tetejére, de kizárólag a maga módján volt hajlandó feljutni..."
Ha már szobafogságra...
De így van jól, biztos. Annyira kellemes volt ugyanakkor az idő, hogy Katával jártunk egy kört a Városligetben. Hazafelé aztán az időkerék is utunkba került, így megcsodáltuk a homokszemek pörgését. Félelmetes, hogy telik az idő.
Kérdés, hogy a homokpörgés vajon mit jelez... Mindazt, amire várunk, amire reményteljesen gondolunk...
2009. október 28.
Bontsuk le a falat...
Bontsuk le a falat...
- mert csak az őszinteség visz tovább...
- mert minden duzzogásért kár...
- mert kár az emlékekben élni, ha újat is lehet kezdeni...
- ha sebeket hordozunk
- ha szeretni akarunk
- ha végre szabadok vagyunk
2009. október 27.
"Hol vagy, Noémi?" :)
Szóval nem akarok nagy magyarázkodásba kezdeni, ámbár talán ha leírnám az elmúlt napokat, amíg nagy hallgatásba burkolóztam, talán könnyebb dolgom lenne. Mindenesetre holnap még van egy vizsgám, amit jóóóóól kellene megírnom (Barnának üzenem, hogy a mai nem lett 100%-os :)), de sikerült), aztán talán fellélegezhetem.
Sok téma forog bennem, pl. genetikai örökségünk, múltunk, jellemből diplomázás, túlélés és persze mindazok a hatások, amik az elmúlt napokban értek. No, meg még mindig szeretnék képeket is mutogatni, de hát még nem sikerült megszereznem az élmény örökítéseket.
Na, dióhéjban így volnék vagy még itt volnék, kedves Márta és mindenki, aki szívesen jár errefelé, aztán remélem, visszatérek és írok még...
2009. október 12.
Otthon voltam...
Szóval igazán csodálatos és tartalmas esténk volt, no, meg vasárnapunk.
Majd ha szerzek képeket, akkor azt is mutatok.
Szép hetet mindenkinek!
2009. október 10.
Nem szoktam...
Tele van az élet meglepetésekkel, örömmel, fájdalommal, szeretettel... És ez így jó.
És mert a dolgok "néha nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk... sokkal jobban... :)))
2009. október 1.
Jó lenne végre,
Nem értem, miért, de a befejezetlen munkák mindig megvárnak. Szép sorrendben az asztalon. No, nem beszélve arról, hogy az egyik rendszer meg ott villog, ha valamivel késésben vagyok. Becsületére váljék, hogy még abban is mindig segít, hogy adott nap mit kell prioritásban végeznem. Elvileg persze könnyítené a munkám - teszi is - csak az állandó képzések miatt ne lennénk ennyire elhavazva. Na, de majd egyszer talán rendes kerékvágásba kerül minden.
Jó, hogy nem kell a holnapi napon aggódnom. A mai meg úgy volt szép meg kemény, ahogy volt.
Nehéz az élet, de mégis szép... Én legalábbis nagyon élvezem, hogy vagyok ebben a világban :). Remélem, ti is...
2009. szeptember 28.
Csak zongorázott,
Ági néni meg egyszer, nagy sürgés-forgás között egyszercsak a kis elefántokról beszélt. Sokszor az idomár kicsi korában megköti az elefántot egy erős kötéllel, különféle okok miatt. Az elefánt próbál megszabadulni, aztán rájön, hogy hasztalan. Egyszer aztán felnő ez az elefánt, elég ereje lenne arra, hogy adott esetben, ha megkötik, elszakítsa köteleit. De nem teszi...
Fogva tartják az emlékei...
2009. szeptember 24.
Rég láttam...
Az az érzésem, hogy napközben, ebédszünet környékén, eszembe sem jutna mignonért menni az ebédlőbe, ha ilyen kis hercegek lennének az udvaron. Megelégednék azzal, hogy gyönyörködjek bennük. No, de nagyon-nagyon ritkán futkosnak gyerekek, így ma, amikor Gábor megkérdezte, hogy "mignon?" egyértelműen "mignon" volt a válasz. Csóválta is a fejét a kedves főnök, amikor látta, mit is majszolgatunk, főleg amikor a szürke hétköznapokra apelláltam. Hát, ha fél, hogy nem lesz jó vége ennek, akkor legyenek gyerekzsivalyos irodaházak. Nem?
2009. szeptember 23.
Hogy ne legyen túl...
No, még azért nem telt el fél év legutóbbi írásom óta, de kicsit olyan érzésem van, hogy bőven van/lenne miről írnom. Sűrűn mentek-jöttek az e-mailek múlt héten, mert Kata és Marietta szülinapját is ünnepeltük. Katával azért szervezkedtem, Mariettának minden zsákbamacska volt. Azt hitte, zártkörű kis este lesz. Aztán egyszercsak péntek lett, és együtt haladtunk a helyszínre a Kopaszi gáton, amikor sorra szembesült, hogy nem olyan lesz az este, amilyenre számított. Itt is, ott is felbukkant egy-egy "véletlenül" odatévedt kedves, ismerős arc. Aztán a nagy dugó után végre együtt volt a csapat és azon nyomban Dunára szálltunk vitorlákkal. Aki még este nem próbálta, mindenképpen tegye meg: hihetetlen romantikus. Aztán meg örültünk, hogy vannak nekünk ők és igazán csodásra sikerült az este.
Másnap, addig ismeretlen emberekkel kirándulás Dobogókőre, igazán jólesett ismét egy nagyot túrázni és beszélgetni.
Vasárnap elcsendesedés, Istenhez futás - igazán rámfért.
Hétfőtől meg munka-képzés-tanulás. Ja, ez volt múlt héten is, meg mostanában állandóan. Ez van. Néha az az érzésem, hogy sosem érem magam utol a munkában. Rájövök, hogy megvár és valahol ez így jó.
És valahol mindig felcsillan... a REMÉNY :))).
2009. szeptember 14.
Csodavár, csodavár
Pénteken Glavoj völgyében állítottuk föl táborunkat és csak ámultunk és ámultunk. Minden csodás: a völgy, domboldal, égnek kiáltó fenyők. Aztán egy kis körülnézés, barangolás.
Szombaton Csodavár, ami igazi csoda: meredek falai, elképesztő barlangrendszere. Ott tanultam meg azt, hogy mennyire jó, hogy van segítő kéz, mit jelent egy-egy bátorító szó, kézszorítás, lábam elé vetődő lámpafény, erős, vezető férfiak. Csodáltuk mindazt, amit kaptunk, újra rácsodálkoztam az isteni gondviselésre: miközben a tovább utat kerestük egy nagyméretű sziklánál, valaki éppen a szikla üregéből bukkant föl a szembe jövő csapatból. Nem hiszek a véletlenekben.
Délután kis pihenés, majd Pádisi fennsík látogatás, kiadós túra öt, igazán nagy túrás sráccal, de jó volt a bátorításuk és odafigyelésük. Én meg azt gondolom, hogy kitúráztam magamból az elmúlt hetek feszültségeit, megpihentem Annak tervében, aki mindig jót akar, így most is.
Vasárnap egyedülálló vízesések csodálata, barangolás még a rengetegben, utoljára még szártalan bábakalács csodálat és utazás az ismert ismeretlenbe.
Mennyire is tudja Isten, hogy mire van szükségünk!
2009. szeptember 9.
Sztrapacska,
...
- Jól vagy? - kérdezett rám az egyik srác a munkahelyen. Hebegtem persze, mert nem várt kérdés volt.
- Mostanában olyan szomorú vagy pedig olyan jó látni, amikor mosolyogsz és derűs vagy.
Nyeltem nagyokat. Nem várt észrevétel volt.
Egy másik ajándék a szürke hétköznapokban...
2009. szeptember 6.
Túrótortát rendelt,
Természetesen vacsorával várt. Bacon szalonnába tekert csirkemellfilét készített. Lassan be kellene iratkoznom hozzá, főzőiskolába. Aztán meg akartam csodálni a kaktuszait, de nem találtam a helyükön. Kiderült, hogy most éppen az erkélyen vannak, virágpolcon, de amúgy meg féltve őrzött kincsek: ha elmegy otthonról, beviszi őket a szobába, nehogy egy hirtelen vihar felrepítse valamelyiküket. Azért olyan helyre teszi, hogy sok napfényt kapjanak.
Mondjam azt, hogy legalább ennyire félt engem is? Sokszor tapasztaltam, mennyire fontos neki a jellemem, milyen féltőn tud gondoskodni, ha éppen szükséges.
Hát, ilyen tesó Jona tesóm...
2009. szeptember 1.
Berobogott...
Keresem a szavakat, de nem találom. Csak egy gondolat cikázik bennem: "kár úgy veszíteni drága kincseket, hogy könnyűnk árad, ajkunk megremeg"...
Jó, hogy vagy a világban, D. Valahol..., messze Írországban...
2009. augusztus 28.
Összehasonlítás és szabadság
(ráadás Max Lucado: Értékes vagy című könyve, valahol itt is megtalálható, sőt meg is hallgatható).
2009. augusztus 27.
Valahogy így
2009. augusztus 25.
Nem szívesen...
2009. augusztus 23.
Lét-elem
Újra megfogalmazódott bennem: lét-elemem a kapcsolatok, belül halnék meg, ha nem lennének...
2009. augusztus 18.
A "nem" nem válasz?
Aztán ma tudtam meg, hogy az elmúlt évben abban az iskolában igazgatóváltás történt és nem biztos, hogy szívesen lennék ott. Mondjam azt, hogy megkönnyebbültem? Mindenesetre azt kifejeztem Istennek, hogy de jó, hogy másképp alakultak a dolgok és történetesen egy konok embert használt fel ebben az esetben.
Nagyon sokszor csak utólag veszem észre, hogy egy szerető kéz mennyi mindentől megvéd, elrejt.
Sokszor a "nem" a legbölcsebb válasz, mert aki nemet mond, a legjobbat akarja.
Vizsga, vizsga...
Jó tudni amit Anne Shirley megfogalmaz: "a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba".
Tegnap óta újra úniós pályázatokon dolgozom, próbálok visszarázódni. A diákok még mindig segítenek a hazaisoknak, így 1-2 szóra még összefutunk és jólesik a szeretetük.
Azon gondolkodom, hogy mekkora ajándéka Istennek, hogy van munkám és egy csomó apró dologgal meglep. Mint pl. azzal, hogy a főnököm még a szabadságom alatt "visszakért" a hazaisoktól. Megnyugtató tudni, hogy itt van a helyem.
No, teszem a dolgom, mert van bőségesen...
Áldott napot mindenkinek, aki ide mer tévedni :)).
2009. augusztus 15.
Jelentem:
És ismét tanítottak és neveltek az életre...
Zs. búcsúlevele: "Kedves Noémi! Köszönöm, hogy vigyáztál ránk, ápoltál minket és aggódtál értünk. Köszönöm!"
2009. augusztus 12.
Töredelmesen...
2009. augusztus 9.
Nos, ha
És nagyon jó eü csapat van, ez különösen nagy biztonságot ad, hogy orvosok, nővérek, dietetikusok között teljes összhang és odafigyelés van, ez persze segíti a mi megmérettetéseinket is, mert azért van az is, rendesen.
Na, megyek, bátran várom a következő látogatómat...
2009. augusztus 6.
Szoval, ha esetleg...
Ja, este meg le akartam irni, hogy megvolt a munkahelyi, elso teljesitmenyertekelesem es a fonokeim nagyon kedvesen es elismeroen nyilatkoztak, sot jopar teruleten jobb pontszamot adtak, mint en sajat magamnak. Igazan jolesett.
Egyebkent meg Isten biztositott ma reggel, hogy nem feledkezett meg rolam.
NAGYON jo tudni.
2009. augusztus 4.
Az én kedves,
drága barátaim mindig meg tudnak ám lepni. Tegnap Darinnal épp a Városligetben ücsörögtünk, amikor Leila hívott és mikor elárultam, hol vagyunk, közölte, hogy 10 perc múlva ők is jönnek. Egyszercsak egy életrevaló kislány jelent meg az anyukájával, először persze szoknya mögé rejtőzködve, aztán egyre nagyobb biztonsággal kapcsolódva. Tudjátok, ez olyan mint a kis herceg szertartása: tudni kell, mikor ki jön, hogy felkészülhessünk, meg ünneplőbe öltöztethessük a szívünk. Nos, néhány repülés meg incselkedés után a kis Lidivel ismét örök barátnők lettünk. Kristóf pedig nővér-utánzással, saját ötletekkel rukkolt elő, igazán jó volt csodálni.
Mekkora ajándékok is ilyen spontán születő, "10 perc múlva ott leszünk" találkozások...
2009. augusztus 2.
Hetek óta...
Hétvégére azért sikerül, csak a legszükségesebbre megyek emberek közé.
Aztán megcsörren a telefon és egy igaz barát szólal meg: "holnap este ott leszek. veled. és meghallgatlak."
"Mindig szeret a barát..." Még akkor is, ha nagyon mélyen vagyok...
2009. július 30.
Na, ha arra vágytam,
Egyébként meg az történt, hogy amikor hétfőn estefelé végre a saját kis helyemre ballagtam hulla fáradtan, egy nagy, piros szív fogadott a képernyőmre ragasztva. No, persze egyik kedvenc diáktól, alias Petitől, aki másnap csak azért érkezett korán, hogy gyorsan elfoglaljon egy diákszámítógépet a közelünkben. Ja, sütit is hozott nekünk, így Ági is és én is el voltunk kényeztetve.
A képet majd megmutatom...
2009. július 26.
Pelicano
Szeméttel tele nehéz barátot találni. Nehéz szabadnak lenni. Az élet viszont gondoskodik arról, hogy fedélzetünkre gyűjse a szemetet. Haragot, neheztelést, kétségbeesést, megbántottságot és még sorolhatnánk. Családunkban szomorúság van. A szülők nem értik meg egymást sem, nemhogy a gyerekeket. A barátok becsapnak, elfordulnak. Halmozódik a szemét.
A szemét megteszi a magáét. Megrontja a kapcsolatainkat. Már nem tudunk szeretettel nézni a szerettünkre, barátunkra. Már csak a haragnak van helye. No meg a neheztelésnek.
Ha hagyjuk a szemetet a fedélzetre kerülni, az emberek meg fogják érezni a szagát. A Pelicanó esetén is az első lapáttal kezdődtek a bajok. Már azt is el kellett volna utasítani. Mint ahogy el kellene már az első gondolatot utasítani, ha elindulna valami haragféle a szívünkben.
Ejtsd foglyul a gondolataidat és engedj el minden szemetet, ami megmérgezi emberi kapcsolataidat.
Míg mi, emberek,
Míg én, Noémi, tehetetlen vagyok, és nem látok megoldást, addig Isten teremt. Körülöttem, bennem... és egyszercsak megszületik a csoda.
2009. július 24.
Nem is értem...
Ugyanakkor bőven tele voltak meglepetésekkel is ezek a napok. Szerdán végre átköltöztünk a csapatunkhoz, így egy kupacban vagyunk és nem szétszórva. Kicsit szomorkodtunk, hogy kisebb az íróasztalunk, mint ahol dolgoztunk, erre a két fiúnk fogta magát és késő estig ott maradt és kicserélte az íróasztalainkat. No, ehhez előbb szét kellett szedniük a gépeket, telefonokat, aztán meg persze összerakni, de megtették. Számomra ez hihetetlen nagy ajándék volt.
Még mindig a hazai pályázatokon dolgozom egyébként és rengeteg diákunk is van, akik segítenek a munkában. Elvállaltam, hogy köztük leszek felügyelőnek, így mától nagy szigor volt ám :). És még mekkora lesz jövő héttől, amikor már én sem szaladhatok az okosabbakhoz, hanem nekem kell minden kérdésükre választ adnom. Na, nem úszom meg a kihívásokat :).
2009. július 19.
Mostanában...
Az erdőben
Ma a rengetegbe bújdostam,
mert kiabálni akartam vele.
És ő nekem adta az erdejét.
Azt mondta: a tied mind.
Körbenéztem, leültem egy rönkre,
ő szemben guggolt velem.
Az avarból feltörekvő
cirmos, kis levelet kihúztam,
s csak néztem, csak néztem.
"Az is a tied. Neked adtam. Tetszik?"
"Nagyon." - mást nem tudtam mondani.
Arra gondoltam, majd megmutatom
barátaimnak ezt a műremeket,
hogy Istentől kaptam.
Ő mosolygott,
én meg csak faltam-faltam
a titokzatos ereket,
a pompás foltokat,
az elbűvölő szegélyt,
a formás görbületeket,
a duzzadó életet.
"Tényleg az enyém?
Ez nem lehet igaz! Nekem adod?"
- bugyogott fel lassan bennem
az öröm boldogító hitetlensége.
"Kinek adnám? Mondd?"
- nézett rám megütközve.
Akkor megfogtam a fáradó hajtást,
gémberedő ujjaimmal
ágyat kapartam neki,
hogy új birtokom
egyetlen darabja se vesszen el.
Megittasodva, elakadt nyelvvel tértem haza,
semmit sem szólva az egészről azóta sem.
Mégis mindenki tudja: az erdő az enyém.
Azt is, hogy tőle kaptam.
(Háló Gyula)
2009. július 16.
Egy jó csapat
2009. július 15.
Éppen a postámat...
A mai számlabogarászások után igazán nagy felüdülés volt, hogy valaki ilyen szeretettel fogadott az otthon közelében.
2009. július 14.
2009. július 13.
Hirtelen jött...
Ma meg ismét mély vízbe voltam dobva, sajnos nem igazán álltam a sarat ami a pályázatokat illeti, úgyhogy még lehet, hogy egy nagyot ma bőgni is fogok... Na, hát vannak ilyen napok is, ezek alól nekem sem ígérték meg a kivételezést, mindenesetre nem is álmodtam, hogy este negyed nyolckor lépek le a munkámból. De van ilyen. Ne vágyjatok pályázatok kezelésére, mert bőségesen akadnak ilyen "nem szeretem napok".
Viszont a "türelmesség eredménye a kipróbált jellem", valahol talán változom és talán jó irányba...
2009. július 6.
"Ha nincs igazán...
És jó dolog, hogy ma a munkahelyemen a kis tizenvalahány fős csoportunk együtt reggelizett, és még ebédelt is, mert bőségesen maradt a reggeliből. Na, a padlizsánkrém elsöprő sikert aratott, legközelebb is ezt viszek (mármint remélem, még bőségesen lesz közös reggelizés és beszélgetés). Nagyon hálás vagyok ezért a kis csapatért, eszméletlen jó dolog, ha teljes nyugalommal és biztonsággal mehet az ember nap, mint a nap a munkahelyére.
Ja, és ma végre megérkezett az első TÁMOP 2.3.3. pályázat :)))). Ünnepeltünk :))).
2009. július 5.
Mindenütt jó,
Péntek reggel szomorúan vettem tudomásul, hogy a Duna még mindig nagyon ki van áradva, a Római part még le volt zárva, így elég nehéz volt, hogy az országúton kellett bicikliznem. Néhány útközbeni élmény azért próbált kárpótolni, alig bírtam betelni a természet szépségeivel. Bármilyen lassan is haladtam, azért sikerült ebédre odaérnem, így már kezdhettem is a beilleszkedést ismeretlen emberek közé, merthogy magamnak kikötöttem, hogy azért sem ülök a néhány ismert személy asztalához (azért jó volt a közelben tudni őket, kevésbé éreztem magam elveszettnek). Aztán már sodort is magával a közösség, a tartalmas beszélgetések.
Majd még bővebben írkálok a hétvégéről, de azt most gyorsan le szerettem volna írni, hogy hihetetlen, de két nap alatt a Duna annyira visszavánszorgott a medrébe, hogy ma már a Római parton kerekeztem haza és igazából el sem akartam hinni azok után, amit pénteken láttam. Csodás élmény volt megtapasztalni ezt is, meg azt is, hogy akkor kezdett el esni az eső, amikor már az Andrássy úton jártam, így hazafelé is tele volt az út minden széppel és jóval :)).
2009. július 2.
Fő a rugalmasság
Azt azért jó tudni, hogy mindig van kitől kérdezni, okosodni.
Reggel, ha nem esik az eső tekerek egy nagyot Leányfaluig, aztán meg teljesen ismeretlenül belecsöppenek egy csapatba. Mintha nem volna elég kihívás a szürke hétköznapok... Ráadásul az emberi kapcsolatok aztán bőven adnak fejtörést, na, de azért is elmegyek, állítólag kedves népek lesznek...
2009. június 29.
Lényegtelen
Nos, az én lényegtelenségeim...
1. lényegtelen, mennyi feladat elvégzését tűztem ki magamnak, ha emberekről van szó, és arról, hogy másnak segítsek, akkor nem tűrök megalkuvást, minden saját tervem füstbe ment tervvé válik.
2. lényegtelen, hányszor néztem végig az "A walk to remember" című filmet, újra és újra bőgök (ebben azért következetes vagyok).
3. lényegtelen, hogy alig férek már a könyveimtől és már dobozban is raktározódnak, ha egy értékes könyvet találok, nem hagyhatom a könyvesboltban (ezért újabban messze elkerülöm az ilyen jellegű kísértéseket).
4. lényegtelen, hogy már szinte üres a hütő, ha bevásárlásról van szó, akkor eszméletlen, mennyi kifogásom lesz (nos, nem vagyok tipikus nő, aki vásárlásokkal tölti a mindennapjait, ezzel engem ki lehet kergetni a világból).
5. lényegtelen, hányszor olvastam már el bizonyos könyveket és hogy hány idézetet idézek már fejből, a kedvencekre mindig van idő.
6. lényegtelen, hogy mennyit és milyen erősen harcolok Istennel, utóvégre mindig belátom, hogy Neki van igaza - mint mindig.
Nos, a játék lényege az lenne, hogy most nekem kellene 6 embert választanom, hogy írják le lényegtelen dolgaikat, de mivelhogy olvasóim közül már többen leírták és szabad, boldog emberek, így bárki leírhatja, aki idetéved és szívesen írna lényegtelen dolgokról, amelyek azért elég lényegesek :)).
2009. június 28.
Azt hittem...
2009. június 26.
Már nem is tudom... (folyt.)
C. A gyógyulás hosszú időszaka
1. az idő
2. türelmetlenség
Minimum 1 év, de 2 is kell a veszteség feldolgozásához. Vannak dolgok, amiket ember nem tud befolyásolni. Idő kell arra, hogy a megsértett ujjam főzés közben ne fájjon. Belső gyógyulásunkhoz is idő kell.
3. elvárás
Megtörténik, hogy számunkra a gyógyulásnak csak egy variációja létezik. Pontosan a gyógyulás kreativitásától zárjuk el az utat. Megkötözzük Isten kezét.
Vajon érteném-e a depresszióst, ha én magam soha nem voltam az?
Engedjünk Istennek: "mutasd meg itt magad, Uram, és Te vezessél ki, amerre te látod jónak".
4. kontroll
Vannak bizonyos kontroll nélküli dolgaink pl. aggódás. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mindent képesek szabályozni. Vannak tulajdonságaim, amelyeken nem tudok változtatni. Begörcsölünk azon, hogy még nincs minden a kontrollunk alatt.
A csodáknak teret kell adnunk. És csak úgy tudunk teret adni, ha letesszük a kontrollunkat.
5. Betegségek elkövetése figyelemfelkeltésből
Csak ekkor kérdezik meg, hogy vagyok. Észrevesznek? Akkor inkább nem gyógyulok meg. A kezdet még valóságként történik meg, aztán rögzül. Vajon ha én így maradok tudatosan, az nem önzés a részemről?
6. Válogatás
Nagy a lehetőségek listája, de sokszor ezek között elvész a felelősség. Rohangálunk a terápiák közt. Annyit válogatunk, hogy elvész a lényeg.
Krisztus megpillantása. Mi az, amiért nem vesszük észre?
- Talán a fáradtságunk. A sebek elfárasztanak, megviselnek. Van, amikor nem lehet tovább meríteni. Uram, akarsz még valamit mondani? Uram, ha nincs most mit mondanod, csak segíts ellazulni. "Jöjjetek énhozzám mindnyájan". Annyira jó dolog néha megpihenni. Együtt ülni Krisztus jelenlétében. Ki is az, akiben hiszünk? Beszélgetni, csak úgy... Végeláthatatlan jó beszélgetések. Talán csak meg kéne pihenni.
- Reménytelenség
Leszek én még jól? Amíg nincs ereje remélni, remélek helyette. Amikor valaki elkezd reménykedni helyettem, a szikráját látom - én is reménykedni kezdek. Annyi okunk van a reménytelenségre, de még több a reményre. A nemzetpusztulás legjobb útja: elvenni a reményt.
Egy pici világosság. Jézus emel fel minket a reményre!
Jézus Krisztusnak egy pillantása elérhet.
(Tapolyai Emőke előadása nyomán)
2009. június 24.
Miért is ne?
És jó dolog, hogy Valakinek gondja van rám, na, ez egyáltalán nem apróság, hanem igazi kiváltság. Mekkora ajándék, hogy Istenre akkor is számíthatunk, ha minden mást elveszítünk...
2009. június 22.
Már nem is tudom...
Akadályok átugrása a gyógyulás, gyógyítás útján
Vajon mi határozza meg a gyógyulásunkat?
- sebek mélysége
- gonosz hatalma, jelenléte
- gyógyulás hosszú időszaka
- Krisztus megpillantása
A. Sebek mélysége: nem mindig ismerjük fel.
1. Kommunikációnak kezeljük, ami nem az. Pl. ha valaki rideg, távolságtartó, nem biztos, hogy kommunikációs problémái vannak. Lehet, hogy egy rideg, távolságtartó anya gyermeke.
2. Karrier - ha nem a helyemen vagyok. Hajtós munka - kimerít. Depressziós leszek, mert nem érzem azt, hogy kibontakozom. Vagy nem elég kreatív a munka. Meg tudom csinálni, de nekem nem sokat ad. Isten kreatív - a lelkét lehelte belém. Ha a munkámban nem alkotok, akkor lefelé hajtok. Ha nem olyan a munkád, ami kreatív, akkor találj ki! Mi a hobbid? Mindannyiunknak van valami különleges oldala. Nem én vagyok a munka maga. Az is én vagyok, de nem elégít ki.
3. Túl sokat foglalkozunk a sebekkel -osztályozzuk, kategorizáljuk
DE! a változásba nem akarunk belefektetni. Tanuljuk a tüneteinket, betegségeinket, jó ürügy arra, hogy ne tegyünk semmit. Na és akkor hogyan tovább?
Minden mély sebből föl lehet állni és továbbmenni. Nem nyomtalanul. A hegek maradnak, de lehet továbbmenni. Lépek, erőt fektetek be a változásért.
Sokszor nem foglalkozunk a sebekkel, szégyelljük, ha fáj. Félünk sírni - ki fog megvigasztalni? Sokan nem mernek sírni, érezni. Nem élhetünk olyan tudatos világban, ahol nincsenek érzelmek. Kell, hogy az érzelmek kimondattassanak.
Állj meg Krisztus előtt és engedj ki!
B. A gonosz hatalma, jelenléte
1. A bűnnek a hatalmát a pszichológia nem veszi el. Nincs születés fájdalom nélkül. Fájdalom nélkül nincs élet. Bűntudat nélkül nincs feloldozás. Bűn mélysége - Krisztus kegyelme. Akik nagyon sokat vétettek, nagyon szeretik Krisztust.
2. Sátánizálás
- felelősség hárítás
Csak fel kellene vállalni a felelősséget.
3. Kegyes elmisztifikálás: "nem kérek segítséget, tudom, hogy az Isten adta a keresztet" - Istenre fogjuk a dolgokat. Ez egy felelősséghárítás. "Kelj fel és járj". Nem akarsz vagy nem mersz továbblépni.
4. A betegség identitásunkká vált.
Mi van, ha már nem fáj a fejem? (sokan ebbe kapaszkodnak). Nem válik identitássá a gondunk? Becenevem: mániás, depressziós, nem vagyok képes rá, stb. Le kell tudnom tenni a beceneveimet. Jézustól kapott nevek: győzedelmes, örvendező, új nevet adok neked. Tedd le a beceneveidet!
(Tapolyai Emőke előadása)
folyt. köv.
2009. június 21.
A héten, ...
Aztán az előbb olvastam Szilviék (Munkácsról szóló bejegyzések) blogját és elmorzsolgattam a könnycseppjeimet, mert tapasztalható, hogy Isten mekkora munkát végez. És nem akarok lemaradni a csodáiról és annyira jó, amikor kicsit bepillantást kaphatunk.
...otthagyja a kilencvenkilencet, hogy megkeresse az elveszett egyet...
2009. június 18.
Na, ha már annyit rögzítek...
Jaj, a legfontosabb mára: megyek Bátor táborba :D :D :D, szóval a szabadságom egy részét gyerekek között töltöm nővérkeként :)))
2009. június 17.
Jó ideje tanulgatom...
Szóval ma, egyik levelezésben íródott sorok:
"És igen, hitetlenek vagyunk, meg türelmetlenek, de az érettség egy adott szinten azt jelenti, hogy elengedem azt ami most, és itt, és közel van, és amibe annyira beleéltem magam, és meglátom kicsit szélesebb látószögből, kicsit kevésbé magamra koncentrálva, kicsit eltávolodva az egésztől, a nagyobb képet, ahol mar nem is annyira rólam van szó talán ... mi van ha Isten is várakoztat, ahogy lányok teszik fiúkkal, kéreti magát, mi van, ha ki akarja próbálni hitünk és érzelmeink az által, hogy a nem logikusat teszi ? És mi belelovaljuk magunkat a játékba ahelyett, hogy meglátnánk, miről szól a játék, azt, hogy nem a játék kimenetele a fontos, hanem az, ahogyan játszottunk ?"
2009. június 13.
"Ha elmondanám, mi a tervem, elrontanád."
Aztán megjelent Adrienn és elfoglalta a mellettem levő íróasztalt. Ja, vagyis hát ugye én mentem vendégségbe. Mosolygott és biztosított, hogy minden rendben lesz. Őt már hívták is, én meg nem mertem még élesre állítani a készüléket. Hallgattam őt, aztán egyszercsak leesett, hogy mozgáskorlátozott. Inni egy másik kolléganő segített neki. Megsemmisültem. Míg ott voltam, türelmet, mosolyt és maximális segítséget kaptam. Hát, így állok a mélyvizekkel.
Egyébként meg ha elmondaná Isten, hogy mi a terve (amit én nagyon szeretnék tudni ugyebár), egész biztos elrontanám. Így jobb, ha nem teszi.
2009. június 12.
...semmi nem történhet veled...
Kételyeid darabjaira törik szét a szivárványt
És az első kérdés erejével tombol benned a „Miért?”
És mögötted, ledöntött oltárok árnyékában
újra életrekelt áldozatok marnak beléd
És most nagyon távoli még a szó is,
kegyelem, reménység, bizalom.
A Menny másik oldalán azonban
milliók szorgoskodnak azért, hogy holnap,
valamilyen apró ragyogásból,
emberi és Isteni érintésből,
egy ottfelejtett ajándékból megértsd;
Semmit nem tudsz tenni,
semmi nem történhet veled,
ami miatt kevésbé szeretne téged az Isten."
(Tornay András)
2009. június 11.
Csak látszatbajok!
Két dolog amiért nagyon hálás vagyok:
- Tibi tesómnak balesetük volt és megúszta egy kisebbfajta zúzódással, fájdalommal
- a barátaim, akik nem is tudom, de valami csoda folytán mindig mellettem állnak és örülnek, hogy vagyok...
És tudom, hogy már jó párszor idéztem Grace és Glória című darabot, de akkor is Grace utolsó mondata éltet: "A Jóisten valamiért csak teremtett, és ha nem is voltam más, csak egy közbülső láncszem, amely összetart másik kettőt, akkor is fontos voltam és nélkülözhetetlen...". Még akkor is, ha jómagam nem sok értelmét látom ennek a láncszemnek (a kis egyszerű életemnek).
2009. június 10.
2009. június 7.
Kedvenc vers, kedves kép
Isten
Láttam, Uram, a hegyeidet
s olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
de apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
elvész az ő gyönge dadogása,
mért nem tudom hát sokkal szebben,
mint a hegyek és mint a füvek,
s ágyam alatt hál meg a bánat;
szivükben szép zöld tüzek égnek,
hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik,
s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
ott állsz az útjuk végén -
meg nem zavarlak, én Uram,
elnézel kis virágaink fölött.
József Attila
2009. június 6.
...és ezen a napon is...
Igazából arról írnék, hogy vannak olyan helyzetek, amikor Hemingway öreg halásza és állhatatossága jut eszembe, merthogy sajna könnyen feladok dolgokat, és nincs bennem sokszor az a bizonyos "azért is" elszántság. Azt gondolom, hihetetlen, hogy valakinek olyan állhatatossága és kitartása legyen, mint az öreg halásznak: 84 napon át minden reggel kievezni, mindennap várni, hogy hátha horogra akad egy hal. Mindennap mégis úgy menni haza, hogy üres maradt a háló, üres a csónak. A kunyhó még ennél is szegényebb. A 85. napon pedig újra tengerre szállni.
Az öreg arcát ráncok barázdálták, minden öreg volt rajta. Csak a szeme volt vidám és töretlen fényű. Egyedül halászott a tengeren. 84 napon át nem fogott semmit. A reményt mégsem adta fel. Különben sem csüggedt el sohasem. Amikor egyetlen barátjával, egy fiatal fiúval beszélgetett, elkeseredés nélkül mesélt a "hiábavaló" napokról. Amikor a 85. napon kievezett, az öreg halászt egyetlen gondolat éltette: " valahol itt kell lennie az én nagy halamnak... ma van a 85.nap, és ezen a napon is becsületesen kell halásznom.
Valahol itt kell lennie az én nagy halamnak... ma van az X.-ik nap és ezen a napon is becsületesen kell "halásznom"...
2009. június 2.
Már majdnem...
...és nevetve nézünk a holnap elé, főleg azért, mert Valaki napfényt hoz az életünkbe. Hát, így vagyunk mostanság. A Művésznő és a Doktornő...
2009. május 31.
Különlegesen tapasztalom...
Kiemelkedő volt persze a tegnap esti Kocsis Zoltán hangverseny is. Haydn művek szólaltak meg és olyan hálás vagyok, hogy olyan barátaim is vannak, akik nagyon szeretik a klasszikus zenét is. Igazi felüdülés és gyógyulás volt mindnyájunknak. No, persze kedvenc hangszerem a gordonka is felcsendült szólóban, sajna az estéről nem tudok linkelni, de azért berakom Haydn: C dúr gordonkaversenyét (többek között ezt is hallhattuk). Ha van kedvetek, adjatok helyet a zenének :)).
Van, hogy ilyen kis melankólikus az élet, kicsit erről is beszélgettünk meg az emberi korlátokról, lehetetlenségekről. Mabi megjegyezte: "Sára is nevetett." Ja, a hit ott kezdődik, amikor végre nem dobozoljuk be Istent a mi elképzelésünkbe, hanem teret adunk a csodáinak. És csak úgy tudunk teret adni, hogy szétvagdaljuk a magunk dobozát...
2009. május 28.
Morzsa
- Azon morfondírozom a napokban, hogy vajon mi a célja az életemnek. Nem sokmindent tudok felmutatni. Csak a tegnapi igébe kapaszkodom: "Az Úr megvalósítja tervét az életemben". (Zsolt. 138,8 NLT)
- És egy csodálatos bátorítás: "Dicsőség Istennek, aki az ő bennünk munkálkodó hatalmas erejével, mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi valaha is kérni vagy akár csak álmodni mertük volna - messze túl a mi legmagasztosabb imáink, vágyaink, gondolataink vagy reményeink határán." (Ef. 3,20 TLB)
- És egy helyretevő gondolat: "Soha ne hasonlítsd össze sorsodat másokéval".
...
2009. május 27.
Igazából nagyon...
Hazafelé ballagva egy anyuka hátán 1,5-2 éves kislány volt kendőbe burkolva. Rámnézett, aztán szélesen mosolygott és még azután is hátrafordulva integetett, miután már rég elhaladtunk egymás mellett. Milyen kis csodák és mekkora kincsek a gyermekszívek...
2009. május 26.
Mindenféle
Kocsis Zoltánról meg mindenképpen el kell árulnom, hogy nagyon jó zongoraművész, és a Gyermekmentő kezdeti lépéseitől felajánlotta, hogy minden születésnapi koncertjét felajánlja az alapítvány munkájára. Tavalyin ugyebár ott voltam és hihetetlen volt. Így záróakordként idén is elmegyek, meg talán az elkövetkező években is nosztalgiaként :). Nemcsak. Szeretem a jó muzsikát, na és az idei is csodálatos lesz.
A naptáramon és a dolgozós gépemen pedig ez figyelmeztet: "Ne írj unalmas könyvet. A saját életednek és történetednek te vagy a szerzője." (Tornay A.)
Ésssss úgy néz ki, hogy nyáron megyek Bátor táborba. Ha esetleg valaki nem ismerné: olyan tábor, ahol beteg gyerekek 1000-el fognak örülni minden szépnek és jónak.
2009. május 24.
Pedig volna még
Az ember lánya ilyenekről álmodozik meg azon gondolkozik, hogyha a nárciszok rövid életükben mégis meggyönyörködtetik a Teremtőt, akkor talán az én rövidke életemnek is van némi csekélyke értelme és célja... és mondanivalója...
pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még
(Kányádi Sándor: Volna még)
Néha a dolgok nem...
Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, sokkal jobban.
2009. május 19.
Egy jól száműzött...
"Mindennek rendelt ideje van..."
elégedetten hallgatja két jövevény szívdobogását, akiket szíve alatt
hord. Örülök, hogy részese lehetek várakozásának. Eszembe jut az az
időszak, amikor reménytelennek tűnt bizakodásuk, férjével együtt ők
mégis Istenre vártak. Most arról biztosít, hogy Isten mennyire jól
időzített. "...ideje van a születésnek."
Meleg családi fészek. Férj, feleség arról mesél, hogyan rendezte el
Isten azt, hogy találkozzanak és egymásra találjanak. Beszélnek a
várakozás éveiről, amikor Isten igérete volt szemük előtt, s mert
eldöntötték, hogy tőle várják társukat, nem nyüzsögtek, hanem azért
imádkoztak, hogy egyszerre legyenek készen. Nem volt könnyű várni,
egyikük bevallása szerint néha örökkévalóságnak tűnt, de megérte. Az
Istentől rendelt időben találták meg egymást és gyúlt lángra a
szívük. "Ideje van az ölelésnek és az öleléstől való tartózkodásnak."
"Mindennek rendelt ideje van" - vallja a Prédikátor
meggyőződéssel. Ha elmúlt éveimre gondolok, elmondhatom, hogy
Isten mindig idejében cselekedett, még akkor is, amikor úgy
érzékeltem, hogy késik.
Gyermekápolóként végeztem és szerettem volna továbbtanulni.
Noha sikeresen felvételiztem nagyon sok akadálya volt annak, hogy
megkezdhesssem tanulmányaimat. Isten akaratára vágytam és nem
értettem, miért ütközöm annyi falba, ha Ő vezet. Igérete volt egyetlen
menedékem: " Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az
ércajtókat leverem..." ( Ézs.45:2). Nehéz volt rá várni, a hitem mérlegre
került s nem mindig álltam ki a próbát. Isten időzitése viszont tökéletes
volt ebben az élethelyzetben is, az általa rendelt időben minden zárt
ajtó kinyílt. Csak ámulni tudok, hogy Isten mennyire odafigyel
személyes életünk minden apró részletére.
Elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat és ezzel párhuzamosan
kórházi munkámat. Úgy éreztem, hogy versenyt futok az idővel.
Próbáltam az új gyülekezetben megtalálni a helyem, szolgálatot
vállalni, de folyton korlátaimba ütköztem. Hasznavehetetlennek láttam
az életem, mert képtelen voltam minden területen helytállni. Isten ezt
az időszakot különösen felhasználta arra, hogy mindennél fontosabbá
váljon a vele való kapcsolatom. Felismertem, hogy a legszebb
ajándékot kaptam tőle: gyermekszívek felé szolgálhatok. Noha nehéz
sokszor utat találni hozzájuk, mégis hálás vagyok Istennek, hogy
törölhetem a könnyeiket és szerethetem őket. " Egyetlen könnycsepp
letörlése tökéletesen benne lehet Isten örökkévaló tervében"-
fogalmazza meg J. White, és szeretnék belesimulni ebbe a
tervbe. "Megvan az ideje a gyógyításnak".
Sokszor félünk a bizonytalanságtól, mert szeretjük átlátni életünk
eseményeit és ennek megfelelően tervezni. Isten néha remekül
felborítja ezeket, hogy készek legyünk az ő tervébe illeszkedni.
Istenfélő édesapám gyakran felteszi a következő kérdést:
- Kislányom, rá mered-e bízni életedet Istenre?
Kijózanítóan hat rám ez a kérdés valahányszor kételkedem Isten
időzítésében. Bármilyen bizonytalanságban élünk mégis biztos alapon
nyughat az életünk. Amint rádöbbenünk, hogy időnk és életünk a
legjobb kezekben van, szabadok vagyunk arra, hogy Istentől függjünk.
Attól az Istentől, aki " mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint
ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk."