nagyon élvezem, amikor sikerül valami igazán különleges meglepetést szereznem valakinek. Tavaly úgy alakult a Kocsis Zoltán koncert, hogy az egyik tiszteletjegyet egy, addig számomra ismeretlen lánynak adtam, aki aztán nem győzött hálálkodni. Persze megígértem, hogy egy jegy az idén is az övé lesz. Dehát rég volt, azóta nem is találkoztunk, úgyhogy először nem is tudott velem mit kezdeni, amikor felhívtam és az ideire is meginvitáltam. Aztán egyszercsak kapcsolt és teljesen odavolt. Biztosított, hogy idén becsukott szemmel hallgatja végig a hangversenyt. Olyan jó, amikor mások örülnek...
Hazafelé ballagva egy anyuka hátán 1,5-2 éves kislány volt kendőbe burkolva. Rámnézett, aztán szélesen mosolygott és még azután is hátrafordulva integetett, miután már rég elhaladtunk egymás mellett. Milyen kis csodák és mekkora kincsek a gyermekszívek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése