2009. szeptember 14.

Csodavár, csodavár

Éppen akkor jött a remek lehetőség, amikor nagyon-nagyon szükségem volt rá. A gyüliből egy kis csapattal pénteken Erdélybe, a Nyugati Szigethegységbe tartottunk, sátorozni, túrázni, forrásból inni, mosakodni, tábortüzet gyújtani, bográcsozni, nagyokat beszélgetni...
Pénteken Glavoj völgyében állítottuk föl táborunkat és csak ámultunk és ámultunk. Minden csodás: a völgy, domboldal, égnek kiáltó fenyők. Aztán egy kis körülnézés, barangolás.
Szombaton Csodavár, ami igazi csoda: meredek falai, elképesztő barlangrendszere. Ott tanultam meg azt, hogy mennyire jó, hogy van segítő kéz, mit jelent egy-egy bátorító szó, kézszorítás, lábam elé vetődő lámpafény, erős, vezető férfiak. Csodáltuk mindazt, amit kaptunk, újra rácsodálkoztam az isteni gondviselésre: miközben a tovább utat kerestük egy nagyméretű sziklánál, valaki éppen a szikla üregéből bukkant föl a szembe jövő csapatból. Nem hiszek a véletlenekben.

Délután kis pihenés, majd Pádisi fennsík látogatás, kiadós túra öt, igazán nagy túrás sráccal, de jó volt a bátorításuk és odafigyelésük. Én meg azt gondolom, hogy kitúráztam magamból az elmúlt hetek feszültségeit, megpihentem Annak tervében, aki mindig jót akar, így most is.

Vasárnap egyedülálló vízesések csodálata, barangolás még a rengetegben, utoljára még szártalan bábakalács csodálat és utazás az ismert ismeretlenbe.
Mennyire is tudja Isten, hogy mire van szükségünk!

3 megjegyzés:

iri írta...

Nagyon szep minden

Oszkár írta...

Nagyon szép a Nyugati Szigethegység!

Szeretem én is a hegyeket mászni. Örülök a szép élményeidnek.

Hannah írta...

wow!