az életembe. Csak kapkodtam a fejem. Nem is tudtam, mit is kezdjek vele. Féltem. Félt. Biztosított, hogy ne benne bízzam, hanem Benne. Aztán elment. Világot látni és okosodni. Üres lett a helye.
Keresem a szavakat, de nem találom. Csak egy gondolat cikázik bennem: "kár úgy veszíteni drága kincseket, hogy könnyűnk árad, ajkunk megremeg"...
Jó, hogy vagy a világban, D. Valahol..., messze Írországban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése