Csak álltam...

a mosogató fölött és az edények sorakozásában is csak lehetetlen helyzetemet taglaltam. Sehogy se jó. Sehogy se látok kiutat. Pedig milyen jó és és szép lenne, ha... A ha mégis csak ha marad ma is. És talán holnap is. Bele se merek gondolni, hogy nem történik semmi...
Aztán egyszercsak megszólal bennem egy rég elfeledett dal. Nem az én ötletem volt. Valaki adta. Valaki, aki látja az életem, tud rólam, nagyon szeret és jó terve van...

"Amikor úgy érzed, hogy minden oly nehéz
Sötét gondok nyomasztják a szívedet.
Nem gondolod, hogy valaki lát ilyenkor,
akkor egy csendes hang ezt suttogja neked:
Hittel magas hegyet mozdítsz el,
a pusztaság is zöldell,
a nagy tenger hulláma falként félreáll
Hittel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőt nyer,
a hit hatalma történelmet átformál.
A hit legyőzhetetlen..."