megmutatom a kedvenc téli jázmin bokrot. Hol is lenne máshol, mint a kórház udvarán. Amikor dolgozom, jövet-menet megállok és megcsodálom.
Az útjelző tábla még egy hétig hirdeti, jó ideje már ilyen hiányosan, hogy mi merre található. Egy hét múlva mindössze 2 jelzés lesz rajta: Fertőző osztály és Léguti osztály. Még nincs helyünk a Klinikán, így helyileg mi még itt maradunk. Nem akarok többé erről írni, azért írok most, amikor még több jelzés van. Néha ijesztő, ha teljesen elvesztünk valamit, vagy végleg el kell engednünk valakit (nem halottra gondolok). Mégis jó tudni, hogy Akinek a kezében élünk, a legjobbat teszi. Azt hiszem az anyagi korlátok közé szorult értelmem sokszor vár magyarázatot. Egyre inkább látom, hogy a hitemnek nem kell erről szólnia, sokkal inkább a bizalomról...
"Atyám, te tudod, mire van szükségem, én ezt a te kezedbe teszem..."
"Te is tudod, hogyha mi sírunk,
ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
akkor szívünkben zuhatagok vannak,
de erősebbek vagyunk gyönge életünknél,..."
(József A.: Imádság megfáradtaknak)
4 megjegyzés:
Elengedni és megragadni.
Nem a legegyszerűbb. Időnként Isten szétfeszíti a tenyerünket, s arra kényszerít, hogy kiengedjük "kincseinket". Először fáj. Olyan, mintha ki akarna fosztani. Később az ember ráébred, hogy mindez nem volt céltalan, mert valami egészen újnak készítette a helyet az életünkben.
Elengedni és megragadni.
Mindkettőhöz hit kell. S az ember időnként újra és újra "tanulja", hogy "ne a láthatókra nézzen".
"Az igaz ember hitből él... és mi nem vagyunk a meghátrálás emberei...hanem a hitéi, hogy ÉLETET nyerjünk." (Zsid.10)
Annyira köszönöm, kedves Szilvia, hogy ezt leírtad!! Sajna csak tippem van, hogy ki vagy, nagyon örülnék, ha írnál magadról... :))
Még valami: valaki arról akart meggyőzni, hogy az Istentől származó kincseket az ember nem veszítheti el. Lehet, hogy rosszul gondolom, de azt tapasztalom, hogy vannak kincsek, amiket igenis elvesz Isten tőlünk. Mi a véleményed erről?
valaki azt mondta, hogy amikor Isten valamit elvesz tőlünk, valami jobbat ad helyette.
ezt nem biztos, hogy én/mi abban a pillanatban így gondoljuk, de egy prédikációban elhangzott az a mondat, ami azóta többször is eszembe jut, hogy "Isten áldásaiban nincs selejt"...
Megjegyzés küldése