Úgy indult az egész, hogy délelőtt Nagyikával beszélgettem. Ő a fogadott nagymamám, vagyis hát ő fogadott unokájává a több, mint 10 mellé :))), és nagyon szeretem, mert az élete igazolja mindazt, amit Istennel él át. Kicsit panaszkodtam neki, meg feltettem a mostani kérdéseimet. Meghallgatott, bátorított, és noha Békésen van mégis biztosított, hogy most nagyon megszorongatna. Na, ezek után várom az áprilist, mert akkor meglátogatom őket :)) (Egyébként az ő könyvét lektoráltam az ősszel és mindenkinek merem ajánlani elolvasásra, aki szeret csodálatos emberekről olvasni).
Ezek után másképp mentem ügyelni. Osztályátadáskor kiderült, hogy F. Gergő ismét az osztályon van, nagyon betegen került felvételre. Persze hihetetlenül kedvesen fogadott és nekem akarta adni az egyetlen kis csokiját. Anyukája meg elfelejtette a cumisüvegét és nagyon hiányolta. Gyorsan kerítettem egyet. Hallanotok kellett volna azt, ahogy mondta: "köszönöm, Noémi". Na, hát megint teljesen levett a lábamról, azt már nem is említem, hogy folyton arra próbált rávenni, hogy mellette maradjak. Ha meg nem voltam ott, akkor a folyosón hangzott a kiáltás: "Noémi, gyere be!" vagy "Noémi, hol vagy?" Ilyenkor miért van annyi gyerek az osztályon, hogy azt sem tudom, melyik a következő dolgom?
Na, ésssssss: Hannának üzenem, hogy angolul beszéltem, telefonon! Tisztára megdöbbentem ám saját magamon. Azt hiszem, csak mély víz kellene...
Hálás vagyok ezért a napért. Isten csodálatos!
2 megjegyzés:
Nói,most íszonyúú büszke vagyok. Na és az apró megjegyzés: Na látod?
hm, köszönöm, kedves Tanárnéni :DDD
Megjegyzés küldése