Éva, a házinénim, ismét megcsodálta az Alocasiámat. Éppen tőle kaptam ajándékba egy nagyon jól sikerült félévért és valahogy ez a növény annyira jól érzi magát a szobámban, hogy már kétszer kellett átültetnem és már megint kinőtte a cserepet. Ma meg hozott Éva egy nagy-nagy cserepet, így ismét át lett ültetve. Na, szóval, én már szóhoz sem jutok és egyre nehezebb arra gondolni, hogy majd itt kell hagynom őket, annyira sokat jelentenek nekem.
Aztán meg éppen ügyelek az osztályon. Hajnalban felvettünk egy egy éves kisfiút, aki még mindig fújtat, mint a gőzmozdony, de egyébként meg nagyon kis barátságos, úgyhogy már egészen elfogadta, hogy beléptem az életébe. Na, de az egyik másfél évesemet meg sem merem említeni, mert akármit is csinálok, ha hurcolom magammal, ha leültetem, akkor is balhézik, úgyhogy teljesen csődöt mondtam vele kapcsolatban. De végre alszik és élvezem a csendet és a nyugalmat. Na, nem akarom elkiabálni, még messze van a reggel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése