olyan időszakok, amikor az ember lánya csak harcol és harcol és úgy érzi: sose lesz vége. Persze bizonyos szempontból jó is, ha nincs vége, megadást jelentene vagy éppen beletörődést, és az soha nem vezet jóra. Legalábbis a tapasztalataim szerint. Így marad a harc.
Az, hogy mi történik velünk vagy bennünk, korántsem mindegy a Gazdánknak. Velem van és egyáltalán nem nézi közömbösen a harcaim. Sőt, arról biztosít, hogy az Ő békességével ajándékoz meg, amikor szerinte vívok.
Sokat jelent mostanság Tornay András verse...
"Harcol az önző és a szelíd
Kételyeid darabjaira törik szét a szivárványt
És az első kérdés erejével tombol benned a „Miért?”
És mögötted, ledöntött oltárok árnyékában
újra életrekelt áldozatok marnak beléd
És most nagyon távoli még a szó is,
kegyelem, reménység, bizalom.
A Menny másik oldalán azonban
milliók szorgoskodnak azért, hogy holnap,
valamilyen apró ragyogásból,
emberi és Isteni érintésből,
egy ottfelejtett ajándékból megértsd;
Semmit nem tudsz tenni,
semmi nem történhet veled,
ami miatt kevésbé szeretne téged az Isten."
(Tornay András)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése