... eseménydús volt az ügyeletem, nem panaszkodhatom. Volt bőven tennivaló és néha annyira nehéz, hogy egyedül ügyelünk, és adott helyzetben nem számíthatok senkire. Mert azért néhányszor megfordulnak agresszív emberek az osztályon, akik nem veszik észre, hogy a legtöbbször igazi kihívás nővérkedni. Na, szóval, soha nem tudtam mit kezdeni az agresszív emberekkel, így ma sem, de tanulgatom.
De két csodás kislány megfényesítette a napomat: Rami és Bogi kitettek magukért. Igaz, a kis törpilla is adta a formáját. Azt különösen élveztem, amikor Ramit bevittem a kezelőbe kanülellenőrzésre, mert kicsit nehezen vezetett, amikor a szuriját kapta. Persze asszisztensem is akadt Bogi személyében, aki, amikor Rami felült a kezelőasztalra, megfogta Rami kezét és közölte vele, hogy: "szorítsd erősen". Hát, ja, ezt szoktuk mondani a gyerekeknek, ha nagy bátorságot várunk el tőlük. Rami persze csak mosolygott, mint aki tudja, hogy semmi nem fog fájni, aztán meg is nyugtatta kis segédemet, hogy: "dehát csak megnézi Noémi". Én meg belül örültem, hogy ez a kislány ilyen felszabadult lett, mert azelőtt egy órával olyan vigasztalhatatlanul sírt anyukája után, hogy az volt az érzésem, hogy sose fogom tudni megvigasztalni. Örülök, hogy mégis összejött, jó, hogy a gyerekszívek ilyen könnyen vigasztalódnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése