Igazából...

...már a múlt héten le akartam írni egy igeverset, mert egyszerűen nagyon hálás voltam / vagyok érte. Valahogy olyan napon került elém, amikor nagyon nagy szükségem volt rá. Úgyebár sokat agyalok az életemen, hogy merre tovább, és persze nagyon szeretném, hogy ha váltanom kell, akkor Isten elkészítené a szívemet az újabb kihívásokra. Nem egyszerű, mert szeretem a munkám, ajándéknak tekintem, csak látom a korlátaimat és azt, hogy előbb-utóbb tovább kell lépnem (nemcsak a kórházunk helyzete miatt). Nos, azon a napon, amikor óriási kérdésként vetődött fel ismét bennem a "hogyan tovább", a következő igét hozta elém Isten: "Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott." (Rm.8,28) Szóval körülményeim és életem Isten kezében van, semmi furcsa nincs a mostani helyzetemben. Sőt, éppen az Ő gondviselése visz ezekbe a helyzetekbe. Ezekben tanulok meg dolgokat, formálja a jellemem. A Gazdám - ahogy Gyökössy Bandi bácsi mondaná - ért hozzám. Sokszor kell magamat erre figyelmeztetnem, vagy inkább Ő figyelmeztet? Lehet, sőt inkább biztos. Tény, hogy mindig a legjobbat és a legjobban teszi.