Rég készültem rá, hogy végre írok Nyúlnak. Így hívtuk az egyetemen. Kicsit gondban is vagyok, hogy vajon hallgat-e a saját nevére, habár én azért merészeltem Adriennek hívni. Sokat tanultunk együtt, és örültem, hogy a biosz csapathoz tartozik. Aztán egyszercsak bejelentette, hogy férjhez megy és hogy átjelentkezik Budapestre, ha már a fővárosban élnek. Tudtam, hogy a legjobb döntést hozta, de nekem nagyon hiányzott. A szeretete, bölcsessége. Az élethez való hozzáállása...
Aztán ha hazalátogattak Pécsre, rendszeresen megkeresett. Livi kisbabáját olyan óvatosan babusgattam, hogy meg is kérdezte, hogy tényleg csecsemős nővér vagyok-e (akkor még az voltam). Valahogy a hozzám közelállók gyerekeit hímestojásként óvtam. Aztán Rebeka babáról már csak képet kaptam. Nehéz volt összehozni a találkozást...
...
Tegnapi nagy bezártságomban egyszercsak rámtört, hogy muszáj elmennem gyümölcsöt venni. A közeli kisutcában éppen akkor, "véletlenül" Nyúl jött velem szemben, babakocsit tolva, Rebekával. Mondanom sem kell, hogy a régi szeretettel köszöntöttük egymást...
Azóta is azon morfondírozok, hogy mennyire nincsenek "véletlenek". Egy szerető Atya irányítja a lépteimet, így nem kell meglepődnöm azon, hogy akkor indultam el itthonról, amikor éppen Nyúl járt errefelé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése