Sikerült...

...valamit összeszednem a kórházban, így már tegnap is meg ma is próbálom kúrálni magam és gondolni sem merek a holnapi napra. Azt azért megfigyeltem már, hogy amikor beteg vagyok, akkor valahogy olyan dolgokat hoz elém Isten, amelyek megtétele igazán nagy kihívás. Történetesen most azokkal a szerepekkel szembesít, amelyeket bizonyos helyzetekben magamra vállalok és álarcokat hordok (jópár önvédelmet megtanultam az életem során). Nos, ezek levétele és elhagyása nem egyszerű. Eric Berne pl. óva int attól, hogy másokat kiábrándítsunk játszmáikból, mert meglehet, hogy nem tudnák elviselni. Éppen azért kerestek szerepeket, kezdtek el játszmákat, azért viselnek maszkot, hogy az életet élhetőbbé és elviselhetőbbé tegyék. Ugyanakkor mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy mások álarcát letépve szembesítsük valódi helyzetükkel és mezítelenül otthagyjuk őket. Az eredmény azonban tragikus lenne. Ha a személyiség pszichológiai részei széthullanak, ki szedi össze és rakja helyre a széthullott darabkákat? Képesek vagyunk rá? Megtennénk?
"Oly sokba kerül teljes értékű embernek lenni, hogy nagyon kevesen akadnak, akiknek megvan a tisztánlátásuk és bátorságuk ahhoz, hogy ezt az árat megfizessék... Teljesen fel kell hagynunk a biztonság keresésével, hogy mindkét karunkat kinyújthassuk az élet kockázata felé. A szerelmesek mozdulatával kell a világot átölelnünk. A fájdalmat a létezés feltételeként kell elfogadnunk. A kétséget és a sötétséget a tudás fizetségeként kell elszámolnunk. A nehézségben kitartó, és az élet és halál minden következményének teljes elfogadására kész akaratra van szükségünk." (Morris L. West: A halász cipője)