Próbálom...

...elhesegetni a gondolatot, hogy éjszakai ügyelet után megint nem bírok aludni, arra meg végképp nem merek gondolni, hogy ma már 12 órázom is.
Na, de nemcsak ezért, hanem mert annyira tündérek voltak a múlt hetem kis barátai, hogy muszáj megmutatnom őket :)))
Ime: Máté, akinek a kedvenc állata a gepárd, nagyon szereti a természetet, az állatokat, szóval, van mit tanulnom tőle.


Sárának legjobb pajtása a nyuszija, anélkül nem lehet aludni, játszani, habár játék közben néha el lehet felejteni :)) Mindenesetre egyik este az asztali áldásból sem lehetett kihagyni :)))





Itt pedig egy nagy-nagy játék után vagyunk, jómagam kicsit megviselten. Lehet, hogy gyakrabban kellene játszanom?

Van néhány...

...mozzanat, amit ha az ember észrevesz, egyszerűen nem tud mást tenni, csak ámulni. Hát, így vagyok ezzel a fotóval is. Nem tudom, mi ihlette Anne Geddes ausztrál fotóst, hogy ilyen pillanatokat fogott meg, de nagyon jól tette. Amióta felfedeztem munkáit, igyekszem megcsodálni. Sőt, ez a fotója annyira a szívem csücske lett, hogy egyik kórházi pólómra is rányomattam. Számomra azért különleges, mert egy férfi kéz tartja a babát. Tele van élettel és kedvességgel.
A gyerekek figyelmét sem kerüli el ez a fotó. Rendszeresen megcsodálják, mint ahogy ma hajnalban Anna is. Tiszta álmosan vánszorgott ki a kórteremből, aztán ránézett a pólómra és közölte, hogy neki is ilyen kistestvére van.

Nem tudom,

ki hogy van vele, de én elég sokszor feltettem már a kérdést Istennek, hogy miért pont én maradtam életben és nem az ikertestvérem. Aztán Ő meg számtalanszor biztosított arról, hogy Neki ez volt a terve és hogy a terve tökéletes. "Te teremtettél mindent és minden a Te akaratodból lett és teremtetett." (Jel. 4,11) Azt hiszem, amikor megszülettem, Isten elmosolyodott. Csak úgy örült. Nem azért teremtett, mert szüksége volt rám, hanem mert így határozott. Amikor erre gondolok, eltörpülnek azok a hiányosságaim, amikkel küszködöm. Amint Isten szemszögéből gondolok erősségeimre és gyengeségeimre, el kell ismernem, hogy ez így van jól.

Farai Chideya nagyon tehetséges és elismert újságíróként azzal küszködött, hogy úgy nézzen ki, mint egy a sok csillogó személyiségek közül a körülötte lévő művilágban. Amikor végre kiszabadult ebből a pokolból, így írt: "A súlycsökkenés nem segített megváltoztatni a személyiségemet és nem könnyített az érzelmi terhemen, amit gyermekkorom óta cipeltem magammal. Azt hittem sovány akarok lenni. De igazából csak boldogságra vágytam és sem a kinézetemmel, sem az eredményeimmel nem tudtam elérni. Nem tudtam elfogadni vagy szeretni magam, ezért mások elfogadása sohasem volt elég. Amikor tökéletes próbáltam lenni, akkor távolivá és elérhetetlenné váltam, pedig pont az ellenkezőjét akartam.
A tökéletességgel való megszállottságod:
1. magányosságba fog zárni, mert boldog kapcsolatok csak őszinteségen és teljes elfogadáson alapulnak
2. arra késztet, hogy hiányosságaidra úgy tekints, mint valami elrejtenivalóra, és nem a növekedésre való lehetőségekre.
3. vasmarokkal tartja figyelmedet azon, ami majd lesz belőled egy nap, ahelyett, hogy örülni tudnál annak, ami most vagy.
4. megfoszt attól, hogy az életed értelmet nyerjen, mivel folyamatosan magadra figyelsz, és nem jut semmi adnivalód másoknak."

Tegnap...

...szabadnapot vettem ki a blogírásban is :)) Csak úgy élveztem a napomat, meg minden. A fénypont az volt, hogy meglátogattam Leila barátnőméket, így Lídia-babáztam. Már 13 hónapos és roppant ügyes. Éppen aludt amikor megérkeztem, aztán meg teljesen meglepett, hogy amikor felébredt kedvesen mosolygott, mintha mindig is körülötte lennék. Ha tudná, hogy mennyire szeretném, ha így lenne... Aztán megcsodáltam az akrobata mutatványait, eszméletlen, hogy miket művel: fel az ágyra, le az ágyról, néhányszor a szívbaj kerülgetett, de hozzá lehet ehhez is szokni: anyukája teljesen nyugodtan szemlélte az eseményeket :)) Ha meg futni kezd, mintha kilőtték volna! Tud ám ügyesen enni is, a finom mozgásai nagyon összehangoltak, szóval elég nagy léptékkel halad a fejlődésben. A mosolya meg egyszerűen lenyűgöző. Főleg, ha aztán hangos nevetésbe torkollik. Na, hát teljesen megbabonázott.
Ha majd sikerül felraknom a képeket a gépemre, akkor azok is beszélnek majd...

A mai nap...

...csak folytatódtak a szebbnél-szebb élmények. Máté és Sári nem hagytak unatkozni egy percig sem, jókat játszottunk, meg filmet néztünk és naaaagyokat nevettünk. Az külön élmény volt, amikor este hálát adtunk a vacsoráért és Sárinak eszébe jutott, hogy a nyusziját nem köszöntük meg, ami úgye nagy hiányosság, így gyorsan pótoltuk a mulasztásunkat :)))
Na, de nagyon előreszaladtam... Voltam ám egy fantasztikus iskolában is, ami ráadásul keresztény és angol nyelvű. Jó poén volt, mert olyan órán vettem részt, ahol magyarul tanultak a mindenféle nemzetiségű diákok és tisztára élveztem, hogy faggattak engem pl. arról, hogy van-e kutyám vagy macskám, meg mi is tulajdonképpen a kedvenc színem, és hasonló szépségek. Hát, nagyon-nagyon élveztem!!! Aztán meg egy Indiából származó hölggyel "beszélgettem" angolul, ami nagy szó ám, merthogy a nyelvek nagyon nem az erősségem, de úgy látom, hogy egyre jobban szembesülnöm kell vele, hogy a passzív szókincsemnek ideje aktívvá válnia.

Bevallom, nem volt könnyű elbúcsúzni a Szolnoki családtól, ez úgyebár szintén nem az erősségem. Vegyük úgy, hogy el sem búcsúztam...

Csodás...

...napom van, (még 5 percig, aztán már csak volt). A hétvégi hosszú ügyeletek eredménye, hogy szabadnapjaim vannak. Na, ezt gondoltam illik rendesen kihasználni, így egy nagyon drága családnál, éspedig a Szolnoki családnál vagyok Törökbálinton. Kati az a barátnőm, akivel évekkel ezelőtt megtapasztaltuk, milyen az, ha a barátok testvérekké válnak. Csodás férje van, Zoli, és két fantasztikus csemetéjük: Máté és Sári. Jó kis meglepetést okoztak ám kedves anyukájuknak, mert mikor végre leszálltam a 72-es buszról, nem Sári szaladt elém, hanem Máté, ti. elvileg Sári az, aki azonnal barátkozik és Máténak kell(ene) idő, de ezt ma teljesen megcáfolta. Élvezem őket, játszottunk is, meg minden, aztán meghallgattuk Apa meséjét, ami a szavannán játszódott, ahol Antilop Anna néni volt az óvónéni, meg felsorakoztak mindenféle állatóvodások, de sajna már elfelejtettem a nevüket és félek, hogy holnap már a trópusokon fognak óvodáskodni... Így jár az, aki nem jegyzetel.
Izgulok ám, hogy mi vár rám még ezen a héten. Tiszta meglepetéseket tartogat, a csütörtök pl. valami interjút, amitől már összeszűkül is a gyomrom (aki nyáron is olvasott, sejtheti, milyen jellegű lesz). Azért úgy vagyok vele, hogy Isten tudja, mire is van szükségem, és ma ezt olvastam: "Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét..." (5Móz. 32,10)

Bátorítások a mai napra

Na, hát vannak olyan emberi kapcsolatok, amelyekben otthon lehetünk, nem kell félnünk, meg ilyenek. Önmagunk lehetünk. Védve mindentől és mindenkitől. Valahogy olyan, mint ahogy Isten mondja a 91. zsoltárban: "tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége." Sőt, a 27. zsoltárban még arról is biztosít, hogy "ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem". Aztán meg arról is, hogy mindent tud, ami velünk történik: "Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt (Ézs.26,12). Azt is felvállalja, hogy a tehetetlenségünket is megoszthatjuk Vele: "nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk" (2 Krón.20,12). És mivelhogy Ő maga a szeretet és jóság, számontartja a félelmeinket, sőt arról biztosít, hogy: "ahol Isten szeretete uralkodik, ott nem marad hely a félelem számára. Sőt, amikor ez a szeretet egészen kiteljesedik, minden félelmet kiszorít belőlünk". (1Ján. 4,18)

Nagy cipőben

Néha az az érzésem, mostanában nemcsak néha, hogy az élet nem várja meg, hogy olyan érettek legyünk amilyenek lenni szeretnénk, mielőtt szembenéznénk nagy hitpróbákkal. A kiképzés menet közben történik. Legalábbis én kb. úgy vagyok, mint azok a gyerekek, akik felpróbálják a felnőttek cipőjét, és megpróbálnak benne járni. Először esetlenül csinálják, azután ügyetlenül, de sohasem botlás nélkül. Viszont az egyetlen, ami megakadályozhatja, hogy belenőjenek abba a cipőbe az, ha félnek felpróbálni. Mint ahogy a félelem az, ami megakadályozza, hogy belenőjek bizonyos "cipőkbe". Viszont, Aki elkezdte bennem a jó munkát, azt ígéri, hogy arra a napra tökéletesen be is fejezi.
Néha figyelem, mit tesz az a szülő, akinek nagy cipőben próbál járni a gyermeke:
- fogja a kezét
- sugárzik az arca a büszkeségtől, csak mert a gyermeke felpróbálta
- segít neki kiegyenesedni, bátorítja
- és ha arra kerül sor, hogy a gyermek elbotlik és beüti a fejét, ölébe kapja és megszeretgeti

Ezt teszi velem Isten is...

Igazán...

... eseménydús volt az ügyeletem, nem panaszkodhatom. Volt bőven tennivaló és néha annyira nehéz, hogy egyedül ügyelünk, és adott helyzetben nem számíthatok senkire. Mert azért néhányszor megfordulnak agresszív emberek az osztályon, akik nem veszik észre, hogy a legtöbbször igazi kihívás nővérkedni. Na, szóval, soha nem tudtam mit kezdeni az agresszív emberekkel, így ma sem, de tanulgatom.
De két csodás kislány megfényesítette a napomat: Rami és Bogi kitettek magukért. Igaz, a kis törpilla is adta a formáját. Azt különösen élveztem, amikor Ramit bevittem a kezelőbe kanülellenőrzésre, mert kicsit nehezen vezetett, amikor a szuriját kapta. Persze asszisztensem is akadt Bogi személyében, aki, amikor Rami felült a kezelőasztalra, megfogta Rami kezét és közölte vele, hogy: "szorítsd erősen". Hát, ja, ezt szoktuk mondani a gyerekeknek, ha nagy bátorságot várunk el tőlük. Rami persze csak mosolygott, mint aki tudja, hogy semmi nem fog fájni, aztán meg is nyugtatta kis segédemet, hogy: "dehát csak megnézi Noémi". Én meg belül örültem, hogy ez a kislány ilyen felszabadult lett, mert azelőtt egy órával olyan vigasztalhatatlanul sírt anyukája után, hogy az volt az érzésem, hogy sose fogom tudni megvigasztalni. Örülök, hogy mégis összejött, jó, hogy a gyerekszívek ilyen könnyen vigasztalódnak...

Aranyos kicsikém

Mécs László: Aranyos kicsikém! (Részlet)

Hiszek a véletlenben, mely megett

Isten nevet,

mint én az ablaküvegek megett,

ha maggal tartom télen a cinkéket,

vagy ha az utcán lopakodva lépek,

hol játszanak proletár gyermekek – népek

és sunyi módon ezüst pénzmagot

veszítek el s magamban kacagok.

Hát így véletlenül

a pesti pályaudvar tetejéről,

rejtett helyéről

este kilenckor egy szürke veréb leesett.

Nem nagy eset,

de fontos, mert a költő észrevette,

az Út, az Igazság és az Élet

című újság riportere

(mit Isten szerkeszt)

és így az égben nagy tere-fere

leszen, az angyalok sokat beszélnek,

vitatkoznak s nevetnek majd felette.

S a vak rikkancs megborzongott elébb,

aztán megtapogatta

és csókolgatta, simogatta

s százszor, ezerszer mondogatta:

„Aranyos kicsikém, aranyos kicsikém,

pihegő szivikém,

mesélő forrásból, kristályos vizikén

tartalak mézezett gyémántbúzán, lencsén,

ébredj fel kicsikém, örömöm, szerencsém.”

És betette a pénz közé zsebébe

s kalaplevéve

valami imát rebegett.

Szeretném tudniillik én,

ha egyszer a haláltusával

lehullunk mint a kis veréb,

az Úr lelkünk ütőerét

simítsa s mondja: „Aranyos kicsikém!”

Annyira gyönyörű...

... az ég alja, hogy na. Narancs és sárga színben pompázik, de most nem árulom el, hogy melyik gáznak köszönhetően :)), találjátok ki. Márcsak ezért érdemes volt felkelni, de méginkább azért, mert ügyelek. Izgalmas napom lesz előreláthatólag, mert mind csöppek vannak az osztályon. A legnagyobb 5 éves, ő a legkisebbel van egy szobában. Na, ők külön történet. Múlt este már lefeküdtek aludni és csak a kinti fények mellett vettük észre, hogy Ilcsi, a picike nagyon dolgozik valamit. Hát, igen, a tálcájáról az ágyába kerültek a finomságok, tudjátok, kifejezetten nővér-bosszantásra. Na, éppen dorgáltuk volna 1000-el, hogy enyje-benyje, amikor a mutató újját a szája elé rakta, figyelmeztetve minket, hogy Gergő már alszik és maradjunk csöndben. Na, ennyi is volt a nagy fegyelmezés... Azt már meg sem merem említeni, hogy van, akit képtelenség berakni az ágyába, csak nagyon mély álomban, mert egyébként olyan hiszti van, hogy zeng a ház. Ezt még egyikünknek sem sikerült túlélnie az osztályon, úgyhogy Bogi úgy vesz részt az osztály életében, hogy állandóan nyitva van a kórterem ajtaja, ő meg jobb esetben ott ül egy kisszéken, de általában követ bennünket, főleg azzal a kérdéssel, hogy: "hova mész?" Múlt nap állandóan kiabálta, hogy "Noé", az egész nevem nem ment, aztán estére meg azt találta ki, hogy "Noika". Kb. úgy hangzott, mint mikor drága apukám hív mert valami nagy-nagy meglepetése van. Aztán meg úgye itt van Rami is, akinek meg mesélni kell, mert egy nővér azért van, meg neki nővér ölelés is kell, meg csak úgy ücsörgés nővérke mellett, szóval, nem tudom, hogy is kezdjem el az osztódást, hogy minden gyermek kívánságának megfeleljek.
Tény, hogy unatkozni végképp nem fogok, igaz, fogalmam sincs, mit is jelent ez a szó. Jómagam nem ismerem...

Istennek jobb terve van

Talán meglepő ez a cím, merthát úgyebár merész kijelentésnek tűnik, de most erről vagyok meggyőződve az elmúlt napjaim alapján. Ebben az évben nagyon sok írást, gondolatot olvastam arról, hogy mit kellene tennem vagy mit nem kellene tennem, hogy elfelejtettem az isteni gondviselést. Hogy ott vagyok Isten tenyerén és mindaz, ami engem ér, először Elé kerül és Ő hagyja jóvá. Azt gondolom, hogy Isten tervét nem nekem kell megválasztanom, annál inkább felfedeznem. Sokszor csak visszatekintve látom a nagyobb képet, amikor éppen összekuszálódnak életem szálai, akkor nagyon is elkezdek aggódni. Pál azt írja a Róm.15:24-ben: "...amikor Hispániába utazom, remélem, el tudok jutni hozzátok". Sohasem jutott el. Helyette Európa börtöneiben volt és megírta a leveleit.
Sokszor panaszkodom életem alakulásai miatt, nem is értem, miért, ha tudom, hogy Isten vezeti az életem. Élt egyszer Angliában egy nagyon tehetséges pásztor, J. Stuart Holdennek hívták. Amerikába hívták egy konferenciára. Már meg is vette a hajójegyet, amikor mégis úgy döntött, hogy felesége mellett marad, akinek romlott az egészségi állapota. Odaszánt férjként, Holden a feleségéről való gondoskodásba merült és nem is mert arra gondolni, hogy mit hagy ki az Atlanti óceán másik felén. Ám nem sokkal később kiderült, hogy az el nem használt hajójegy a Titanic nevezetű luxushajóra szólt...
Nagyon könnyen csalódom, ha a terveim összedőlnek, és túl könnyen elbátortalanodom, amikor karrierépítő lehetőségeket hagyok ki. Azt hiszem a panaszkodásaim azt jelzik, hogy nagyon messze állok attól, hogy ismerem Istent. Visszatekintve mindig azt láttam meg, hogy a késedelem csak a gondoskodó Atya védelmező keze. Innentől kezdve meg azt gondolom, hogy van értelme a zárt ajtóknak és a nyitott ablakoknak, a meghiúsult álmoknak, Istenre való várakozásnak és mindannak, ami velem történik, vagy éppen nem történik...

Engedem

"Most nem teszek semmit, csak engedem, hogy szeressen az Isten." (T.E.)

Szeretem...

...O. Chambers gondolatait olvasni. Talán ismeritek "Krisztus mindenek felett" című áhítatos könyvét. Nekem rengeteget segített, hogy Istent jobban megismerjem. Még mindig reménykedem, hogy egyszer valaki fogja magát és nekilát magyar nyelvre is lefordítani egyéb írásait. Kicsit elszomorodtam, amikor megtaláltam román nyelven néhány értékes könyvét, aztán végülis nekiláttam úgy olvasni. Aztán meg eldöntöttem, hogy lefordítom. Dehát úgye, így nem az eredetiből van fordítva, márpedig úgy lenne az igazi. Na, talán egyszer, ha nagy leszek...
Amit igazán szeretnék leírni, az ő gondolatai...
"Csak egyetlen kapcsolat számít: a te személyes kapcsolatod a Megváltóval és Úrral. Engedj el minden mást, de ezt az egyet őrizd minden áron és Isten véghezviszi tervét az életeddel. Egyetlen emberélet felbecsülhetetlen érték lehet Isten céljai szempontjából és éppen a te életed lehet az."