Tülekedés. Türelmetlenség. Rohanás. Hajsza. Dudálás, akár minden ok nélkül... Csendre vágyom, és arra, hogy Őt halljam. Minden más lényegtelen. Őt szeretném ünnepelni. Őt, aki feltétel nélkül szeret. Kisbaba lett. Azt választotta, hogy osztozni fog az életemben: vállalta, hogy pelenkázzák, a családjában különcnek tartsák, szembesült mindazzal, amivel valaha találkoztam vagy találkozni fogok az életemben. Szóval egyáltalán nem lepem meg semmivel. És mivelhogy a nagy tülekedésben minden kincset letaposnánk, inkább választom a Kincset, aki nem feltűnősködik, nem mutogatja magát. Csendben szólal meg... Először kopogtat és még azt is megvárja, hogy behívjam.
"Ez a szeretet munkája. Maga elé helyezi a szeretett személyt. A lelked fontosabb volt számára saját vérénél. Örök életed fontosabb volt földi életénél. Mennyei helyed fontosabb volt neki, mint saját helye a mennyben. Feladta a sajátját, hogy mi megkaphassuk a mienket.
Jézus mindig kopog, mielőtt belép, pedig nem kellene kopognia, hiszen övé a szívünk. Ha valakinek joga van, hogy ránk törjön, neki van. Mégsem teszi.
Halljuk a szelíd koppanást? Krisztus kér bebocsátást.
"Íme az ajtó előtt állok és zörgetek." (Jel. 3,20)
És ha válaszolunk, megvárja, míg felszólítjuk, hogy lépje át a küszöbünket."
(M. Lucado: Ahogy szeretni érdemes)
Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
2 megjegyzés:
Very good!
Saw your work, my feeling is that if everyone can be more exchanges, we should be more than is now the world like this!
Megjegyzés küldése