egy, számomra nagyon kedves, nyugdíjas főorvos. Amikor 2000-ben elkezdtem dolgozni és ügyeletekkor találkoztam csak vele, mindig megdöbbentett, hogy a kolléganőim mennyire tartanak tőle. Jómagam akkor elhatároztam, hogy márpedig én akkor sem fogok félni tőle. Zord és kemény embernek tűnt, de kiszúrtam magamnak, hogy pl. amikor mandulát szedett az udvaron, mindig jópár gyerek nyűzsgött körülötte. Gyanús volt nekem. Aztán ahogy egyre jobban megismertem, megértettem, hogy arany szíve van és a gyerekekért az ég világon mindent megtesz. Nem is lep meg, hogy újra és újra őt keresik meg a régi betegei és nem váltanak más orvosra.
Na, szóval, néhányszor voltunk együtt a biciklitúrákon is és most is üzente, hogy feltétlenül menjek, mert muszáj ott lennem. Sajna a költözési kiadások miatt nem engedhetem meg, de ma este felhívtam és annyira nagyon boldog volt. Én is...
Tudom, hogy vannak olyan emberek, akikhez nem könnyű az út. Meg kell szelídítenünk. Úgy döntöttem, hogy nem adom fel az emberszelídítést...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése