A hét margójára

Az egész úgy indult, hogy már hétfőn azt kellett magamnak mondanom, hogy: "Noémi, vagy megszokod, vagy megszöksz" és mivelhogy inkább szokós vagyok, mint szökős, így maradtam.
A keddi napom csodásan indult, mert reggel 8-kor mentem énekelni és gitározni egy nagyon beteg kislánynak, akinek meglepetést szereztünk szülinapjára (én voltam a meglepi, ilyen sem volt még), aztán már a munkahelyemen is másképp zajlott a nap, talán ennek is köszönhetően, mert mintha már nem lettek volna olyan magas tornyok. Különben is azt írja Horváth István, hogy "amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni". Azért az még nem jutott eszembe, hogy élek azzal a lehetőséggel, amit Pécsen az ápolási igazgató felajánlott, miszerint, ha nagyon nem tetszene az új munkám, akkor szeretettel visszavár. Üzenem neki, hogy nem arról van szó, hogy nem tetszik, csak az információk sokasága néha elborít és én csak úgy kukucskálok ki alóluk. Próbálok mindent megtanulni, meg minden.
Az új munkám nincs tele olyan élményekkel, mint anno a kórházban, így most elég nagy gondban vagyok, hogy maradjon-e a blog vagy sem, mert a mostani munkám más jellegű és nem is írhatok úgy róla, mint anno a gyerekekkel való élményeimről.
Nos, nem tudom, mi légyen, de én most elmegyek és végre veszek néhány bútort a szobámba, mert arra még nem volt lehetőségem...
Ja: aki olvas és szeretne egy nagyon jó gyermeknapos hétvégét, az jöjjön el a Városligetbe, mert nagyon jó lesz. Hogy mi várható, azt itt olvashatjátok: http://www.gyermekmento.hu/gyermeknap/
Mindenkinek nagyon szép hétvégét! (így előre is, mert holnap a Heim Pál kórházban leszek, így írni nem tudok...)