nem vagyok a türelem díszpéldánya, főleg ha még bizonytalanság meg mindenféle kérdés fűszerezi. Szóval tegnap rendesen kiborultam meg minden, és azon gondolkodtam, hogy mikor lesz már az, hogy teljesen feltétlenül megbízok Istenben, hogy minden élethelyzetet meg bizonytalanságot a kezében tart. Na, hát igen: rendesen szégyellem magam.
Azért örülök, hogy Isten nem ad fel és rövidebb úton helyreállít. Tegnap este a következő bátorításokkal:
"Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom." (Ézs. 65,24)
"Amikor várunk az Úrra, olykor lassan siet segítségünkre, de soha nem jön túl későn. Időrendje mindig tökéletes. (...) Életünk nem lankadhat, ha idelent mostani kényelmetlenségeink között tudjuk, hogy egy király gyermekei vagyunk. Mindent természetesnek veszünk, a terhek álruhában érkezett áldások, és amit minden keresztbe belekarcoltak: egy korona szimbóluma." (B. Graham)
2 megjegyzés:
Na ebben is hasonlítunk, Húgocskám! Stresszes helyzetekben én is hamar elvesztem a türelmemet. Pedig tudom, hogy ott van velem Isten, az én drága Apukám, nem kellene izgulnom semmi miatt. Mégis olyan nehéz rábízni néha dolgokat. De van remény, hogy Isten átformál... :)
Engem is ez éltet, de azt már előrelépésnek élem meg, hogy nem írok le annyira nagy kanyarokat...
Megjegyzés küldése