Ma a kórházi rendelőben az egyik asszisztens hibázott és a doki kedvesen felhívta rá a figyelmét. A beszélgetés tanújaként megjegyeztem, hogy:
- Aki dolgozik, az hibázhat is...
Persze jót derültek, hogy védem a helyzetet és a doki meg is kérdezte:
- T.-t hogy védenéd? (nem ez a valós monogramja. T. nagyon megbántott néhány hónapja, igazán kellemetlen és nehéz helyzetben voltam).
- Nem volt gyerekszobája - mondom.
- Ez túl általános - mondja a doki.
...
- Azért megbocsátottam neki - mondom.
- Tényleg megbocsátottál? Igaz szeretettel? - mondja ő.
Megnémultam akkor és most is ezen morfondírozom. Tudom, hogy megbocsátottam, mégis újra és újra fájdalmasan érint, hogy nem mehettem el tanítani... Valamiért mégis így van jól. Atyám megengedte és elég ezt tudnom...
6 megjegyzés:
megbocsatani kell, nem felejteni.
Érdemes el is felejteni, főleg magunk miatt, és szabad szívvel szeretni azt, aki megbántott.
Egyetertek, Istennel is a megbocsatas es a felejtes egyutt mukodik. 'a hata moge veti buneinket' es 'amilyen messze a kelet a nyugattol' ami ugye topografiailag vegtelen messze van ...
egesz mas Isten megbocsatasa, meg az embere. enyhen szolva mas.
az ember sose fog felejteni, ha igy tenne akkor sose tanulna a helyzetekbol. nem lenne tapasztalat gyujtes...
szoval felejteni nem kell, megbocsatani kell.
en meg sehol nem olvastam a Bibliaban, hogy "bocsassatok meg es felejtsetek el...", sehol.
kerlek idezzetek, ha talaltok ilyet!
ja es meg annyi, hogy attol meg siman lehet szeretni, hogy nem felejtek. testverek (ver szerinti) kozott ez napi szinten megy szerintem, legalabbis nalunk.
meg valami:
en ugy emlekszem, hogy Isten sem felejt!!! Isten nem emlekezik meg tobbe a buneinkrol, de ez nem azt jelenti, hogy elfelejtene azt.
Kedves Névtelen!
Logikailag nekem érdekes az érvelésed. Ha nem emlékezünk, az azt jelenti, hogy elfelejtettük, legalábbis az élettani tanulmányaim alapján így emlékszem :))). Az, hogy tanulunk a mások vagy a magunk hibáiból az teljesen más. Én is tanultam ebből a helyzetből, sőt...
Megjegyzés küldése