Épp, hogy beértem a rendelőbe. A doki már ezerrel dolgozott, épp az én munkámat. Miközben pakoltam ki a táskámból, hirtelen valaki átölelt. Először megdöbbentem, aztán persze kiderült, hogy Attila az, egy 14 éves gondozott fiúcskánk, aki így fejezi ki felénk a szeretetét. Jó dolog az ilyen fogadtatás, na :)). Aztán segített nekem, meg mesélt, mi is történt az utolsó találkozásunk óta. Olyan jó volt. Búcsúzáskor kikísértem őket, és megcsodáltam, hogy egy értelmileg elmaradott kissrác milyen előzékenyen nyitja ki a lift ajtaját és udvariasan előreengedi édesanyját...
u.i. szeptemberben a Szeretet-papír-os bejegyzés is róla szólt, azt hiszem, hogy minden találkozásunkkor fog nekem valamit tanítani. Kénytelen leszek sorozatot kezdeni :)).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése