2009. január 20.

Sokáig szóba...

sem akart velem állni Mazsi, pedig hetente kétszer is jön a gyógypedagógusunkhoz foglalkozásra. Nagy nehezen elfogadta, hogy azért illik köszönni, de semmi többre nem volt hajlandó, bármennyire is próbáltam utat találni a szívéhez. Aztán nem tudom, mi történt, de néhány hónapja mégis csak megtört a jég, meglepő módon még a nevemen is szólított és mostanában beszélgetünk. Ma meg ahogy kijött a tornateremből Nonónak szólított. Anyukája próbálta rávenni, hogy azért előbb egyezkedjen velem, hogy vajon megengedem-e a névválasztást, de azt hiszem, a múltunkra való tekintettel, mindenképpen. Nem beszélve arról, hogy az én nagyon drága barátaimat, a Szolnoki családot juttatta eszembe, merthogy ők az egyedüliek akik így szólítanak, de tőlük annyira kedvesen hangzik és olyan szeretettel, hogy csak na.
Szóval ma tiszta boldog vagyok. :)))
Jaaaaaaaa: és nagyon várom a törökbálinti csavargást Nonóka megszólítással fűszerezve :)))).

Nincsenek megjegyzések: