Nem is tudom, hol...

... kezdjem. Legjobb lesz az elején, azt hiszem. Januárban jelentkezett a lakástulajdonos azzal a jelzéssel, hogy júniustól szeretne beköltözni. Sejtettem már egy ideje, úgyhogy különösképpen nem lepett meg. Fontolgattam a lehetséges alternatívákat, amikor kiderült, hogy derült égből villámcsapásként Jonának is költöznie kell. No, mint két jó testvér, elhatároztuk, hogy együtt keresünk. Nem vittük túlzásba. Egy kedves barátunknak köszönhetően, fizikailag egyetlen lakást néztünk meg, amibe mindketten egyből beleszerettünk. Köszönjük, Erika!!!

Aztán egyre többször gondolkodtam azon, hogy mostmár muszáj munkát váltanom, amikor is kedves barátnőm megkeresett egy remek ajánlattal, és a munkahelyemen is meghírdetésre került egy munkakör, ami nagyon vonzó volt a számomra. Mivelhogy a második oktatást is magába foglal, megpályáztam. A több forduló után sikerült, egy hete az új munkakörömben dolgozom.

Szóval nagyon izgalmasan alakult a március: munkahelyváltás, költözés, rengeteg helyzet, amit alig láttam át, de végre itt vagyunk az új helyen és nagyon örülünk és hálásak vagyunk Istennek ezért.

Amit leginkább tanultam: ne csak a hegyig lássak, hanem sokkal messzebb. Decemberben amikor átszervezések voltak, úgy éreztem, hogy nincs lehetőségem tovább lépni, és nagyon nehezen éltem meg. Néhányszor a 77. zsoltár szavai határoztak meg, "miért" kérdések Isten felé. És most visszatekintve nagyon-nagyon szégyellem magam, mert Isten látta, mi vár a hegyen túl és már előre tudta, hogy sokkal jobb lesz, mint az, amiben eredetileg reménykedtem. Sokan tudjátok, hogy szívem vágya volt mindig is, hogy taníthassak és az új munkakörömben lesz erre is lehetőségem, sőt, múlt héten már tanítottam és annyira nagyon jó volt! Isten csodálatos.

És hadd idézzem édesapámat, aki amikor nagy-nagy kérdésekkel voltam a szívemben ezt kérdezte: "Kislányom, rá mered-e bízni életedet Istenre?"