Tankolás

Jó ideje beszéltük már Katával, hogy ideje lenne már, ha meglátogatnám az ovis minicsoportját és néhány órát velük töltenék az óvodában. Napok óta erre készültem és ma végre összejött. A sok, mesélt élményből valóságos arc, mosoly, vidámság, csíntalanság lett. Se perc alatt megtanultam a nevüket és úgy voltam köztük, mintha mindennapi életem részei lennének. Elfelejtettem minden pályázatot, pályázót és adtam szeretetet, mosolyt e kis manóknak. Jó volt látni, hogy van olyan óvoda, ahol természetes az Istennel való beszélgetés és olyan életrevalót kapnak már csöppnyi gyermekkorban, ami garanciát nyújt egy élethez. Mert másképp nem éri meg.
Játszottunk is, mesét olvastunk, volt, aki kipróbálta, hogy nálam hol a határ és eléggé feladta a leckét következetességből, de minden perc kincset ér a számomra. Tankoltam. Hihetetlen volt az odafigyelésük, megleptek rendesen, hogy amikor ebédnél észrevették, hogy nekem nem jutott pohár, hárman is nekem akarták adni a sajátjukat. Megragadott az alig 3 évesek szív-jósága.
Nagy bánatomra itthon felejtettem a fényképezőgépet, így nem tudom megmutatni, hogy búcsúzáskor jópár gyerek került az ölembe.
A képet belül őrzöm...
Tankoltam...