hogy babalátogatóba megyünk Deutchkalterbrunn-ba, és végre ezen a hétvégén összejött. Egész héten lázban voltam, hogy végre, néhány órára babázhatom. Hihetetlen élmény volt ez a hétvége. Hajnalban indultunk Jonával, hogy minél több időt tölthessünk Sophie-val, a kis manóval és szüleivel: Annával és Tamással. Anna és Jona közt gyerekkorunk óta nemcsak unokatesó, hanem igazi baráti szálak alakultak, középiskolában padtársak is voltak, aztán néhányszor, kedvenc kémiatanárunk regulázta őket: "Kaszáék, ez nem családi vállalkozás".
Tartalmas beszélgetések, nagy nevetések, Sophie kényeztetése jellemezte a szombatot.
Vasárnap pedig Szombathelyen voltunk gyüliben, Annáék az ottani gyülekezet oszlopos tagjai (milyen jó, hogy egy országhatár ebben nem akadály). Különleges élmény volt, mert Révész Árpád és Ildikó éppen búcsúztak a gyülekezettől: Isten más feladatokat szán nekik. Érdekes volt hallgatni egy olyan ember bizonyságtételét, aki egész Kárpát medencét beutazta már az evangéliummal. Megható volt, ahogy Ildikóról, mint igazi társról beszélt. Sokat jelentett az a mondata, hogy Isten mindig úgy vezette az élete során, hogy egyre nagyobb hitlépésre kérte. Pl. amikor Szombathelyet helyezte a szívére, ahol egy kis házicsoport volt 10 éve, mostanra egy kis lelkes gyülekezet. Jó volt hallgatni a beszámolókat, hogy az életük mennyire igazolja Istenhez tartozásukat.
... ilyen életre vágyom én is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése